Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-115

228 1,s- országos ülés február 8. 1870. tést a részletes tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassék. (Helyeslés a jobb oldalon.) Joaneszku Eázár: T, ház! Midőn szabadságot veszek mayám részéről is a belügyminiszter urnák tárgyalás alatt levő költségvetésére nézve észrevételemet megtenni, (Halljuk!) nem mulaszthatom el egyúttal jelezni azon álláspontot, melyet én az államköltségvetésnek megszavazásánál elfoglalni kívánok. Készséggel hozzájárulok mindazon költségek megajánlásához, melyek nélkülözhetlenül szükségeseknek mutatkoznak arra nézve, hogy az állam rendesen kormányoztassák, ós hogy az államczél eléressék. De ép ezen indokból, mert én ezen álláspontot elfoglaltam és mert nézetem szerint felelős kormányunknak nemcsak azért szavazzuk meg az általa kivánt költségfedezetet, kog)^ ez által és ez utón egyedül kormányozhasson; hanem hogy egyúttal ezen kormányzat helyes és igazságos legyen és hogy a minisztérium minden •nemzetiség érdekében szolgáljon. Epén azért reménylem, t. ház, hogy senki sem fogja szerénytelenségnek, sem a t. belügyminiszter ur zokon venni tőlem, (Halljuk!) ha én ez alkalommal, midőn ő az- állam ez évi beikormányzatára a szükséges költségeket a ház által megszavaztatni óhajtja, előadom észrevételeimet egy oly kérdésre nézve, mely engem leginkább, mint nem magyar nemzetiségű kéj^viselőt közelebbről érdekel: értem a nemzetiségi kérdést, mely nézetem szerint, bármibéjí nevezzék is azt élesnek, ugy hiszem, hogy egy e tekintetben igazságos és méltányos kormányzat alatt vajmi sokat veszíthetne élességéből. Ugy hiszem t. ház, senki sincs köztünk, ki tagadná, hogy a nemzetiségi kérdés épen a belügyminiszter hatásköréhez tartozik: ugyanazért senki sem tagadhatja azt sem, hogy a kérdés átalános megvitatása ez alkalommal helyén van. Épen ez okból sajnálattal kell kijelentenem, hogy minden reményünk és várakozásunk, melyeket e tekintetben eddig tápláltunk, részemről legalább elei yésztek ; — mert egyátalában nem látom elérve azon czélt, mely épen a nemzetiségi kérdésben a törvény által megállapittatott, és nyíltan merem állítani és megvallani, hogy ha a belkormányzatra nézve történt valami mulasztás, e mulasztás leginkább ezen irányban történt és pedig fájdalom oly annyira, hogy már a legvérmesebb reményüek — kik közé magamat is számítom — kezdenek kétkedni, hogy ez irányban jobb idő fejlődhessék. (Zaj. Halljuk!) Tisztelt ház! midőn ez átalános kijelentést teszem, legkevésbbó sem értem a nemzetiségi kérdés azon megoldását, melyet a múlt országgyűlésen barátim és elvtársaim szőnyegre hoztak, mert nézetem szerint azon kérdés a budgettárgyalás alkalmával szóba nem kerülhet (Helyeslés. Halljuk!) és mert tán az igen t. belügyminiszter ur. minden jóakarata mellett is, e kérdés sikeresebb megoldását saját pártja állásánál fogva t sem eszközölhetné. Én e helyütt egyedül csak azon tényekre szorítkozom, melyek szorosan a belügyminisztérium hatásköréhez tartoznak (Halljuk!) és melyek valósítására már a törvények is némi jogosultságot nyújtanak az e hazában, daczára az ez évben eszközölt népösszeirásnak mégis élő és létező nemzetiségeknek (Derültség és felkiáltás: Halljuk !) Mindenki előtt tudva van, hogy a múlt országgyűlésen egy úgynevezett nemzetiségi törvény alkottatott (Felkiáltások: Hogy ne tudnók! Halljuk!), mely törvényről széltében az mondatik, hogy az által meg lenne adva a nemzetiségeknek mindazon jogosítvány, melyet az állam lét G S cl kormányzat biztos vezetése mellett megadni lehetett. Megengedem ezen föltevést, bár egészen más meggyőződésben élek. Azonban lássuk, hogy az igen t. belügyminisztérium e tekintetben mit tett? Nézetem szerint semmit, vagy legalább is sokkal kevesebbet, mint a menynyit az annyira kárhoztatott múlt rendszerek kormányai tettek. (Mozgás és felkiáltások: Mert hiszen es izgatta föl a nemzetiségeket' egymás ellen. Halljuk, Halljuk!) Midőn e párhuzamot és összehasonlítást teszem, legtávolabbról sem teszem azt azon szándékkal, mintha én talán a bukott múlt kormányok rendszerét és eljárását dicsőíteni akarnám; mert politikai meggyőződésem: hogy inkább eltűrjem némileg a nemzetiségi igények elnyomását, csakhogy ez által és ennek árában ezen hazának alkotmánya biztosítva legyen. (Átalános tetszés.) De daczára ennek kénytelen vagyok a magas kormánynak és különösen a belügyminiszter urnák figyelmébe ajánlani, hogy nem a legjobb politikát űzi, midőn egyrészről bizonyos aggodalmaknak ad helyet, hogy nem egészen fogja követni azon irányelveket, melyek a 48-iki törvények demokratikus és szabadelvű szelleméből folynak, másrészről pedig helyt enged az e hazában lakó nemzetiségeknek az iránt, hogy ők a régi rendszert a mostanival, és pedig ez utóbbinak rovására, összehasonlítsák. Nem akarok, t. ház, hosszasabban átalános nézeteket fejtegetni, hanem bátor leszek ennek támogatásául némely részletezésbe bocsátkozni. (Halljuk!) A nemzetiségi törvény némileg biztosítaná a nyelv használatát a közigazgatás alsó rétegeiben. Kérdem már most: mit tett e tekintetben a kormány? Semmit, sőt megengedi, hogy