Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.
Ülésnapok - 1869-113
168 113. országos ülés február 5. 1870. jegyző í észére is kér ugyanannyit küiasittatni, a mennyi a tanitó részére javasoltatott; Arad megyei Almás-Kamarás, Nagy-Kamarás, és Megyes-Bodzás m. k. kincstári telepitvényes községek kérik: hogy az általok haszonbérben birt földek, méltányos becsár mellett, nekik örök tulajdonul átengedtessenek; a mennyiben ez lehetséges nem lenne, a 2 holddal javaslatba hozott külsőség 5 holdra emeltessék föl, a többi nelák kiosztott földekre nézve pedig az eddigi haszonbérlet meghosszabbíttassék, úgyszintén a jegyzőnek épen annyit kérnek kihasitatni, mint a. mennyi a tanítónak javaslatba hozatott; Csanád megyei Kis-Iratos m. kir. telepitvényes község kéri, miszerint a telepitvények kihasitásánál a törvényjavaslatban, kijelölt 2 hold külsőség helyett legalább annyi hasittassék ki, a mennyi eddig kiosztatott, minthogy a csekély külsőség a család föntartására és okszerű gazdaság vitelére nem elégséges; Kun-Ágota telepitvényes község a haszonbérben birt földeknek 32 év alatti törlesztés'mellett örökváltságba átengedéseért, és a lakosság elszaporodása miatt a zsellér-hetyeknek szaporításáért esedeznek. Péteri puszta haszonbéres község elöljárói s lakosai előadják, hogy 30 év óta haszonbérben bírták a pusztát, és a lakosság 2300 lélekszámra szaporodott, és a községben középületeket is emeltek, azonban az uj tulajdonos a pusztát házilag akarván kezelni, és ők örökvételre nem levén képesek, kénytelenek a községet ott hagyni, és másutt menhelyet keresni : kérik, miszerint a m. kir. államjavak rendezésénél a szolnoki kincstári uradalomhoz tartozó Alcsi pusztán nekik telepítési hely engedélyeztessék. Ezen kérvények figyelembevétel ós használat végett a pénzügyminisztériumhoz lennének átteendők. Almássy Sándor: T. ház! Én azon kérvényekre nézve, melyek szerint a telepitvényesek meg akarják örökáron váltani az államtól a telepitvényeket, azt hiszem, nem correct járunk el, ha intézkedés végett küldjük a pénzügyminisztériumhoz, hanem talán azon utasítással kellene áttenni, hogy annak idején véleményt terjeszszen ezen tárgyban a ház elé. Elnök: E kérvények egy törvényjavaslatra vonatkoznak, a törvényjavaslatot a pénzügyminiszter készíti, ezen kérvényeket tehát ő fogja legczélszerübben használhatni. Halmosy Endre előadó: A kérvény-bizottság azon nézetből indult ki, hogy azon törvény végrehajtása, mely e tárgyban hozatni fog, a pénzügyminiszterre fog bízatni: egyszerűen elintézés végett kell e törvényeket is hozzá utasítani. {FölMáltásók: Figyelembe vétel végett.) Elnök: A határozat tehát az lesz: figyelembe vétel végett a pénzügyi minisztériumhoz •utasíttatnak. Huszár Imre: Ki van már mondva erre vonatkozólag a határozat? Elnök: Ki. A pénzügyminisztériumhoz tétetnek át, figyelembe vétel végett. " Huszár Imre: Nekem épen a kérvenyi bizottság véleménye ellen van észrevételem. Miután azon törvényjavaslat, mely a kamarai birtokok telepitvényes községeinek sorsa fölött intézkedik, szintén azon stádiumban van, mint az ipar-rendezésről szóló törvényjavaslat: bog}már az osztályok előadóiból alakult központi bizottság előtt van; ezen kórvényekre nézve is — azt hiszem — legjobb volna azon intézkedést tenni, melyet az ipartörvényre vonatkozókkal tettünk : t. i. ezeket is a központi bizottsághoz kellene fölhasználás végett áttenni. Elnök : Jobb lesz, ha a minisztériumhoz mennek, mert a minisztérium jobban fölhasználhatja. Méltóztassék megmaradni ezen határozat mellett, mert a pénzügyi bizottság e törvényjavaslat tekintetében még semmi haladást nem tett. (Maradjon !) Most következik a napi renden levő tárgy. Ürményi Miksa, előadó: Csak azon kérdést akarom intézni a t. elnök úrhoz, hogy. miután a ház, ugy látszik, kegyesen fogadta azon kérésemet, hogy a vasutakra vonatkozó kérvények haladék nélkül adassanak elő, méltóztatnék erre határnapot rendelni: mert azt előre tudnom kell. Gajzágó Salamon; T. ház! Miután az előadó nyilatkozatából arról vagyok értesülve, hogy több, a vasutakat illető kérvény utasittatott a kérvényi bizottsághoz, és ez — azt hiszem — a t. ház elfogadott gyakorlatával nem egyezik meg, a mennyiben a vasutakra vonatkozó kérvények mindig az állandó vasúti bizottsághoz lettek utasítva: azon kérést intézem a t. házhoz, hogy, ha lennének ily kérve-. nyék a kérvényi bizottságnál, melyek vasutakat illetnek, mondaná ki már most előzetesen, hogy ezek véleményezés végett tétessenek át a vasúti bizottsághoz. Elnök; Kérem ne határozzunk a napirenden kívül, ez nem volt fölvéve. Ily dolgokban a forma essentia. (Helyeslés.) Méltóztassanak ezt majd akkor elvégezni, ha erre nap lesz kitűzve, és a bizottság referál. Ha méltóztatnak megengedni, indítványozni fogok egy napot,csak az előadó készüljön előbb el. Átmegyünk a napirenden levő tárgyra: a földmivelési, ipar- és kereskedelmi minisztérium