Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.
Ülésnapok - 1869-113
113. országos ülés február 5. 1870. 169 költségvetésének tárgyalására. Következik az állami lótenyész-intézetekről szóló czim. Wahrmann Mór előadó (olvassa:) „Azállamilótenyész-intézetek ezime alatt 1869-re kerekszámban 680,400 frt. szavaztatott meg átalánykép; 1870-re 653,000 frt. irányoztatik elő s igy e czimre 27,400 írttal kevesebb vétetnék igénybe 1870-re, mint 1869-re. „Ezen összehasonlító eredményhez csak ugy juthatni, hogyha az ezen ezim alatt megszavazandó összegből az ugyanezen czim alatt a fedezetben előforduló összegek levonatnak. Tavaly ugyanis ezen czim alatt csakis a nettó eredmény számai vétettek előirányzatba, ez idén azonban a kiadások rovatába az egész kiadandó összeg irányoztatik elő, a remélhető bevételek ellenben a fedezet rovata alatt mint olyanok fordulnak elő. „Ezen összehasonlításból azt tapasztalta a pénzügyi bizottság, hogy a fönemlitett 27,400 frt, melylyel az idei előirányzat a, tavalyinál kisebb, nem a várvavárt megtakarítások eredménye, nem a költségek és kiadások megszorításából ered, hanem csakis föltételezett nagyobb bevétel következménye. -Ellenkezőleg a kiadások az eddigieknél nagyobbak. Mert ugyanis azon 8000 frt, mely a múlt évi előirányzatban ezen czim alatt „központi igazgatás rovata" fordult elő, az ez idei előirányzatban, nem ezen czim alatt, hanem az első, vagyis „központi igazgatás" czime alatt tűnik föl, s ott máris figyelembe vétetett. Jelenleg központi igazgatás rovata alatt uj kiadások fordulnak elő. Ugyanis a felügyelőségre 7935, a szakszámvevőségre 10,150 frt. irányoztatik elő. A mi a felügyelőséget illeti, ez a lefolyt évben még Bécsben működött vala, s oda csak járulék fizettetett e minisztérium részéről. Szintúgy a szakszámvevőség még nem működött itten, minthogy a számadások az 1868. évre még a bécsi hadügyminisztérium által vezettettek és vizsgáltattak meg. Hozzájárul még ezen kiadásokhoz a tiszti fizetések 11,680 frtot tevő nagyobb összege, mely a katonatiszteknek átalánosan meghatározott fizetési felemelések folytán ki nem kerülhető. „A méntelepek kiadásai 1869-re 536,270 forintban kerekszámban szavaztattak meg, ugyanis 655,350 frt. 39 kr. kiadásnak, 119,252 frt. bevételnek vétetvén föl; mig ez idén a kiadások 763,722 írtra tétetnek, a bevételek ellenben 124,599 írttal irányoztat— tak elő, marad tehát 639,123 forint mint valódi kiadás, avagy 102,853 írttal több, mint 1869-ben. „Az álladalmi ménesek kiadásai 1869-ben 330,952 frtot tettek; ebből levonattak a jövedelmek 233,800 frtot, KBPV, H. NAPLÓ 1844 V. s igy a ménesekre szükséglet maradt fön 97.152 frt. „A gazdaságok kiadásai 1869-re 418,829 írtban állapíttattak meg, ezek bevételei 379,821 „ vétettek számításba, és igy a gazdaságra 38,008 „ szükséglet maradt fön. E két szükséglet után 136,160 frt,—valószínűleg tévedésből—-1000 írttal több szavaztatott meg. ,,Az 1870-diki előirányzatban a ménesekre kiadások .... 677,699 frt. ezek bevételei 330,49 4 frt. s igy a szükséglet 347,205 frt. ellenben a gazdaságo kra a kiadások 600,218 frt. a bevételek 963,261 frt. s igy többlet 363,043 frt. vagy ezen két tételt összevetve, még 15,838 frt többlet. „Megjegyzendő azonban, hogy az 1869-ki összegben a törzslovak bevásárlására szánt sommá benfoglaltatik, az 1 870-ik előirányzatban-az ezen ezélra előirányzott összeg pedig a rendkívüli kiadások alatt merül föl. „Mindezen kérdések a pénzügyi bizottságban hosszabb tárgyalásnak képezték tárgyát. Ezen tárgyalások eredménye más nem lehetett, mint ismételt kijelentése a már múlt évben tett bizottsági megjegyzésnek, miszerint ezen intézetek, habár nem jövedelmezós végett léptettettek főleg életbe, hanem a lótenyésztés sikeres előmozdítása érdekében, mégis azok rendezése és kezelése vizsgálat alá vétessék, és hogy annak eredményéről előterjesztése a földmivelés-, iparés kereskedelmi minisztériumnak a múlt országgyűlési határozat folytán még az 1869-ik év folyama alatt terjesztessék a ház elé. „A jelenlevő miniszter azon ígéretet adá, hogy azon óhajnak, még mielőtt ezen jelentés a hágnak beayujtatni fog, eleget teend. „Mintán csakis ezen előterjesztés nyomán lehet megítélni: vajon az állami főtenyésztő intézetek rendezése és kezelése más alapra fektetendő, avagy módosítandó ? vajon gazdálkodások eszközölbetők-e, vagy sem? a pénzügyi bizottság egyelőre ezen czim alatt a kért Összeget, vagyis „2.071,400 frtot megszavaztatni véleményez ; az átruházást az egyes rovatok között nem tartván megengedendőnek." (Emtán szól:) Azóta a miniszter ur által a kivánt előterjesztés beadatott ós a ház tagjai közt szétosztatott; azonban már a pénzügyi bizottság jelentésének elkészülte után, ugy, hogy a bizottság annak hasznát már nem vehette. 22