Képviselőházi napló, 1869. IV. kötet • 1869. deczember 3–1870. január 26.

Ülésnapok - 1869-105

106. országos Biés január 26. 1878. 391 Simonyi Ernő: Az is sok! Ivánka Imre: Kérem, ezekre szükségünk van; de ha a névjegyzéket odaadom akár kinek, — itt van, méltóztassanak megnézni — azt fogja mondani, hogy ezek nagy részt német emberek, mert az egyik Huber, a másik Meixner, a harmadik Hofbauer, pedig az egyik szepességi, a másik pozsonyi, a harmadik pesti ember. Ha az ember gondolkozik, reá jön, hogy ez onnan ered, hogy a középosztály Magyarországban leginkább a városokban fejlődött, a városok pedig •— mint történelmileg ki van mutatva — németekkel népesittettek, de azok lakói ma már derék magyaremberek, mint azt p. o. a Szepességben és másfelé annyiszor tapasztaljuk. Méltóztassanak ezt figyelembe venni, és figyelembe venni azt is, hogy a valóságos exelusív magyar faj leginkább mezei gazdasággal szeret foglalkozni, (Jobb felől: Igaz! És politikával .') avagy birói állásra vagy más tisztségre reflectál. Ismét tapasztalásból mondom, hogy p. o. egy fiatal uri ember, (Uri ember?) előttem ugyan nem létezik uri ember, mert vagy mind urak vagyunk, vagy senki sem, (Derültség) hanem mint hát szokták magukat nevezni, egy uri ember hozzám jön s azt mondja : Uram, alkalmazz! S ha azt válaszolja az ember : Jól van, szívesen : mit tudsz 1 ez az első kérdés, azután a második az: jól van, kezdd el hát, gyakorold magad, s ha leteszed a vizsgát, majd alkalmazlak, kapsz naponkint 1 írt 20 krt, mig majd a vizsgát leteszed. Ekkor ez azt gondolja magában vagy fenhangon is, hogy olyan ember, kinek testvére alispán, nagybátyja septemvir, 1 frt 20 kr. napidijért reggeli 8-tól esti 6 óráig körmöljön ? s nem fogadja el az állást. Ez tény, de sajnos; és nem azért említem meg, hogy gúnyt űzzek belőle, hanem hogy figyelmeztessem épen. fajrokonaimat, hogy ugy ne járjunk, mint azok, kik Franeziaországban és Belgiumban szintén nem akartak a munkához nyúlni, s most ősi kastélyaikban vannak fonógyárak s sörházak, melyeket egészen más emberek bírnak, mint a historikus nevű ősök örökösei. (Igás !) Igen t. barátom, Simonyi Ernő, azt mondotta volt, hogy hiszen vasutakat építeni nem is oly igen nehéz, mert hiszen mindenre megvan a chablon, és csak alkalmazni kell azt. Bizonyos tekintetben áll ez, de attól függ: hogyan alkalmazza, az ember a chablont ? A esizmavarrás sokkal egyszerűbb mesterség, mint a vasútépítés, és mégis tudjuk tapasztalásból mindnyájan, hogy alig talál az ember oly csizmadiát, a ki oly csizmát tudna varrni, a mely jól áll és ne nyomná az ember lábát. (Derültség.) Én azt tartom, azon egyének, kik a vasutépitészetnél az ügyek vezetésére alkalmaztatnak, nagy bért érdemelnek. Egészen máskép áll a dolog azokra nézve, kik egyszerűen lerajzolják és leírják azt, a mit készített a lángész. Ily egyéneket, ha kettőt hármat, bármily drágán megnyer az ország, bizonyára többre fog menni velők , f mint ha 20—30 középszerűséget roszul fizet. És ily embereknél nem kell nézni arra, hogy Angliában vagy bárhol született-e, hanem azt kell nézni, hogy mi a tudományuk: mert ily esetben tisztán a tudomány a döntő. (Helyeslés.) Tisztelt képviselőtársam Simonyi Ernő épen egy férfiú nevét méltóztatott említeni, kiről azt monda, hogy 14,000 forint fizetése van; s ezt sokallotta. Ezen férfiú működését van szerencsém ismerni, és mondhatom, hogy ha bármely magántársulathoz akarna szolgálatba menni, szívesen fognának fizetni néki 20—30 ezer forintot évenkint, nem pedig 14,000 irtot. (Helyeslés.) Ezt mint tényt hoztam fel. (Helyeslés.) Visszatérek tárgyamhoz és arra vagyok bátor az általam igen tisztelt közlekedési miniszter ur figyelmét felhíni, hogy a vasúti dolgok vitelén kivül, az egyszerű manipulátió gyorsításáról is kell gondoskodni. A panasz átalános, a felett, hogy a már elintézett dolgok kiadása, az illető felek és működők kárára, igen sok időt vesz igénybe. Most még két tárgyra leszek bátor észrevételt tenni. Az igen t. miniszter ur azt mondotta mai beszédében, hogy a déli vaspályának második szerződése a magyar kormány által nem hagyatott helyben. Ez tény, sőt tovább viszem a dolgot, és kimondom, hogy meggyőződéhogy az előterjesztésben, melyet a minisztérium sem szerint az országgyűlés beleegyezése nélkül nincs is feljogosítva a minisztérium ily szerző, dést helyben hagyni. (Ugy van.) De tény az iső felségének benyújtott, ezen második szerződés fel van említve. Tehát azon egyénnek, a ki nincs beavatva a miniszter belső dolgaiba, azt kell feltételeznie, hogy igenis a szerződés herybenhagyatott, és eszerint azt hiszem, hogy épen nem tévedett Simonyi Ernő barátom sem, midőn e tárgyban igy nyilatkozott, nem tudván a dolog belső állását. Én ugy tudom, nem hagyatott helyben a szerződés, s remélem és hiszem, hogy nem is fogja azt a törvényhozás helyben hagyni ugy, a mint van, mert abban ugyan, hogy Magyarország a déli vaspályavonalnak Magyarországban levő részét bruttó jövedelmében biztosítja százezer forint erejéig, nagy dolgot nem látok; de hogy Magyarország egyszersmind garantirozza azon sok és véghetlen drága hegyi vonalat is, mely Tyrolon, Stirián, Felső-Ausztrián keresztül vonul, és pedig ugyanazon mértékben, azt helyesnek nem tarthatnám: mert előre látható,