Képviselőházi napló, 1869. IV. kötet • 1869. deczember 3–1870. január 26.
Ülésnapok - 1869-97
S7. országos üíés január 17. 1870. 227 korona fidei commissumainak jövedelmei esvén, a mi évenkint 2,573,000 tallérra rug, egy része aranyban, a másik pedig 1.500,000 tallért tesz ki, melyet mint dotatiót adnak a budgetböl. Ennélfogva az összes udvartartás 4 millió s néhány, százezer tallérba kerül. Vegyék önök az osztrák-magyar monarchiát: itt az udvartartás 7 millión felül kerül, és vegyék azt, hogy Poroszországon ugyanakkor az igazságügyre több mint 16 millió tallért, a vallás- és közoktatásügyre 6 millión fölül költenek. A dolgok ily állásában tisztában vagyunk a helyzettel. Röviden megemlítem a külügyet. Poroszország a külügyre is sokkal kevesebbet költAusztria-Magyarország a külügyre is többet költenek, mint a többiek valamennyien ; a porosz és az angol pedig határozottan kevesebbet költenek, mint az osztrák-magyar monarchia. Az osztrák-magyar monarchia 4 milliónál többet költ a külügyekre, de vajon indokolva van-e ez? Azt hiszem, tán nincs egészen indokolva. Egy pár nappal ez előtt hallottuk és olvastuk, hogy a százezerekbe kerülő párisi nagy követség, melynek parfumos szökökutain és pompás táncztermekké átalakított kertéin annyira elandalodtak a nemzetközi highlife hölgyei, e párisi nagy követség tudjuk, hogy kevéssel azelőtt, midőn Olliviernek már zsebében volt a kinevezés, azt irta Bécsbe, hogy az egész dologból nem lesz semmi. E részben felvilágosítást lehet meríteni a bécsi lapokból. (Derültség bal felölj. Az 1867-ki kiegyezés elvette a külügyeket a magyar parlament ellenőrzése alól; de ott van egy czikk, mely fenhagyta annak lehetőségét, hogy oly külügyekre nézve, melyek nem mind a két félt közösen érdeklik, magyar külképviseltetés vagy legalább konzulság létesíttessék. Nem akarok most azon kérdésbe bonyolódni, vajon azon képviseltetések különleges magyar érdekben, melyeknek nyomát látjuk a történelemben — nevezetesen azon időben, midőn a magyar országgyűlés a szultánhoz küldött két képviselőt — vajon nem állhatnának-e fen még jelen helyzetünkben is. Nagyon jól tudom, hogy más az eset Luxenburggal, mely személyes unióban áll Hollandiával, Parisban külön luxenburgi képviselőt tart, jelenleg Jonas államtanácsos személyében, a külön hollandiai követ mellett; de felhozom a konzulságokat. Felemlíthetném még egyébiránt a külképviseltetésnek azon mozzanatát is, hogy egy lovagrendnek Bécsben a követsége még mindig fönáll, ki nem áll ugyan első sorban a nagy államok követei mellett, de ott áll Wűrtemberg és Szászország souverain államok követei társaságában. Míg tehát egy lovagrendnek, ezen középkori maradványnak külön képviselője van: addig Magyarországot oly diplomatia képviseli, mely, a hol csak lehet, eltitkolja, hogy a magyar-osztrák államé^ hanem csak „osztráknak" tekinti magát. (Felkiáltások jobb felől: Hol ? Hol ?) íme ott van Xantus esete, ki elmenvén a világ-járó expeditióra, tudjuk mennyi, ha nem is jegyzékváltásba, de legalább levelezésbe került annak kivívása, hogy az osztrák-magyar jogczim ez expeditiónál gyakorlatilag is elismertessék. A konzulságokra nézve azt mondják: igen, lehetne konzulságokat állítani, de nincs rá pénz. Mi ennek az oka? Az, hogy az önök jelen rendszere, a közösügyes politika, nem engedi ezt tenni. A közoktatás, közlekedés, ipar, kereskedés és földmüvelés átalában véve a legmostohább támogatásban részesülnek és mégis azt mondják önök, hogy czélszerü, korszerű reformokkal segíteni lehet a helyzeten. Meg nem foghatom: mit értenek önök a reformok alatt? Vajon hiszik-e azt, hngy a nélkül, hogy az adókat jelentékeny mérvben ne emelnék, képesek lesznek erre ? Látjuk, hogy az igazságszolgáltatás egyik része, a birói hatalom gyakorlására vonatkozólag, a törvényjavaslat meg van hozva és az még sincs életbe léptetve, és pedig azért, mert pénz nincs; meg tán egyúttal azért is , hogy függőben maradjanak azok, kik hivatalba vágynak. Egyébiránt uraim! engedjék meg, hogy e részben az önök javaslataira hivatkozzam. Önök elvették a birói választás jogát, s azt mondották, a birói hatalmat tudni fogják más oldalról függetlenné tenni. Én nem tudom, hogy oly birói fizetésekkel, minőket önök maguk javaslatba hoznak, az élet ily nagy drágasága\ közepett hogyan fogják a birói állást oly függetlenné, oly tiszteltté tenni, mint a milyen az Európa többi népeinél. Átalában véve, uraim, nemcsak a közösügyes állapot, de maga azon politika is, melyet a jobb oldal, és a kebeléből kifolyt kormány folytat, teszi lehetetlenné, hogy a kiadásokba más beosztást hozzunk be, és hogy gyökeresen reformaijuk az adórendszert: mert mindaddig, a míg önök a pápával és a szultánnal szövetkezned, engedjenek meg, nem fogják leszállíthatni az, adókat. Azt mondják : a külügyi helyzet maga határozza meg a külügyi politikát s figyelemmel kell lennünk Ausztria e tekintetbeni nehézségeire, azon fellegek, melyek felettünk, lebegnek, nem engedik, hogy Ausztria kezdje meg a lefegyverzést. Ezt mondják önök. Igen. De hát meg vannak-e győződve önök, hogy a lefegyverzést ily politika mellett csak valaha is meg lehessen kezdeni! Én azt hiszem, a népek Európa-szerte akarják, hogy a lefegyverzés minél előbb meg29*
