Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,

Ülésnapok - 1869-76

76. országos Ülés november 29. 1869. 4Q] ezen évben való tárgyalását sem látom már lehetségesnek, és ezen egyik ugy mint a másik esetet csak azért hoztam fel, mert a számadások vizsgálatáról és az a fölötti határozatra nézve is csak ugyanazon módon lehet intézkedni, a mint az hasonló esetekben más alkotmányos országokban is szokott lenni, a hol azon nézetből indulnak ki, hogy jobb a minisztériumot az év egy részére felhatalmazni, hogy a múlt gyakorlata szerint kezelje az ország bevételeit és kiadásait az azon idő alatt történt kiadásokat és bevételeket összeegyeztetvén azután a megszavazott költségvetéssel; hogy ezen eljárás jobb, mintsem elhamarkodva, kellő megfontolás nélkül járni el ily nagyfontosságú kérbésben, csak azért, hogy rögtön lehessen intézkedni. (Helyeslés a hal oldalon.) Mindenekelőtt még azt jegyzem meg, hogy a miniszter ur, midőn a múlt alkalommal a törvényt magyarázta, nagy és kemény ítéletet mondott ki maga fölött, midőn azt mondotta, hogy minden körülmény közt meg kell vizsgálni a múlt évi számadásokat a folyó év alatt : mert íme, most már 1869. év végén vagyunk, és az 1867-iki számadások sincsenek még megvizsgálva, sőt be sincsenek terjesztve. (Helyeslés a hal oldalon.) Lónyay Menyhért pénzügyminiszter: A kimutatás már 14 hónap előtt terjesztetett be! Tisza Kálmán: Azonban azt hozzák föl, hogy mi és átalában azok, kik azt kívánják, hogy elhalasztassék az átvizsgálás, és a fölmentés a kellő formák közt történjék meg, mi, mondom, az országgyűlés, illetőleg a képviselőház jogáról lemondani akarunk; hogy mi korlátozni akarjuk ezen jogot az által, hogy egy számvevőszéknek akarjuk azt átengedni. Mindenesetre a helyzetnek igen nagy gyengeségét árulják el, midőn általam tisztelettel elismert oly rendkívüli tehetségek is kénytelenek olyanról beszélni, mit senki sem mondott. Én hivatkozom minden kinyomatott vagy elmondott véleményre, határozati javaslatra: van-e bármelyikében csak egyetlen szó is arról, hogy az országgyűlés a maga ellenőrködési jogáról lemondjon? hogy azt másra bízza, vagy korlátozni engedje? En részemről tagadom. Mert azt tartom, hogy a ki ugy akar intézkedni, hogy jogát alaposan gyakorolja, az nem akar arról lemondani, nem akarja azt korlátozni, de épen az akarja teljes mérvben érvényesíteni. (Élénk helyeslés a hal oldalon.) Ellenben korlátozni akarja ezen jog gyakorlatát az, ki nem akarja megadni erre a kellő módot, időt, sőt még kitűzött kérdésekkel is korlátozza a működést. (Helyeslés a hal oldalon.) Igaza van a miniszter urnák s igaza volt Bánó képviselő urnák, ki csak bővebben fejtette KÉPV. H. NAPLÓ 18í| III. ki e tekintetben a miniszter ur szavait, hogy valóban igen nagy szükség van a vizsgálatra, és hogy ezen vizsgálat szükségességét mindazok, miket Ghyczy Kálmán t. barátom elmondott, még nagyobbá, még sürgetőbbé tették. Csak azt vagyok bátor kérdeni : minő vizsgálatot? olyan vizsgálatot-e, mefynek alapos és beható eszközlésére sem a kellő orgánum, sem a kellő idő nincs meg ? vagy oly vizsgálatot, melyet olyan orgánum végez, melynek erre hivatottsága ós melynek erre ideje van, mely megelőzvén a ház ez iránti határozatát, igazán döntő lehet e tekintetben? En részemről azt tartom, hogy ha a t. miniszter ur követelhette volna is eddig azon vizsgálati módot, mely Justh képviselőtársam határozati javaslatában foglaltatik, akkor most már nem lehetne azzal megelégednie, ele követelnie kellene a legszigorúbb vizsgálatot . . . Lónyay Menyhért pénzügyminiszter : Hiszen épen azt akarom! Tisza Kálmán: . . . hogy így kitűnjék az, miszerint Ghyczy t. barátom téved, s az ő számításai tévesek; pedig ez részletes, minden irányba kiterjedő vizsgálat nélkül soha kitűnni nem fog. Lónyay Menyhért pénzügyminiszter : Ugy van ! Tisza Kálmán: Azt méltóztatott mondani , s erre Bánó képviselő ur háromszor-négyszer is visszatért, hogy lesz még hét bátor ember a házban, ki föl fogja e feladatot vállalni. En, t. ház, egyátalában nem vonom kétségbe, hogy lesz hét ilyen bátor ember, én tudom, hogy vannak e háznak kebelében igen bátor, sőt vakmerő emberek . . . Paczolay János: A szóló! (Helyeslés jobb felől. Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Tisza Kálmán : Kérem elnök urat, méltóztassék Paczolay képviselő urat rendre utasítani. (FöíkiáMások jobb felől: A szólót!) Elnök: A mint méltóztattak észrevenni, már kértem, hogy csend legyen. (Éljenzés bal felől.) Tisza Kálmán: . . . bár sokaknál ezen túlságos bátorság alig egyébnek következése, mint annak , mi magános embereken is sokszor megtörténik, hogy egy képzelt veszedelemtől megijedve, neki rohan a legnagyobb veszedelemnek. Mondom, ezt egyátalában nem vonom kétségbe ; de csodálkoznom kell mégis ezen egy esetben, ha fog akadni hét ilyen bátor ember. És pedig csodálkozni fogok először azért, mert nem csekély mérvű bátorság fog ahhoz kelleni, hogy ez a hét bátor férfiú azt mondja, hogy a mire nem érezte magát képesnek a pénzügyi bizottság, melyet a t. ház bizonyosan a pénz51