Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,

Ülésnapok - 1869-75

370 75. országos Ülés november 27. 1869. zati javaslatot akarja Miletics képviselő ur indokolni. (Zaj.) Elnök: Méltóztassanak a fölött határozni: lehet-e a képviselő urnák egy meghaladott tárgyhoz szólni ? Kállay Ödön: T. ház! A házszabályok szerint az interpellálónak a miniszter feleletére válaszolni joga van. Ha ez meg nem engedtetik azon képviselőnek, ki véletlenül akkor épen, midőn a miniszter válaszát adja, jelen nincs, interpelláló! joga tökéletesen illusoriussá válik. Mnes meghatározva az, hogy a miniszter mikor tartozik felelni az interpellátiora; de az sincs meghatározva, hogy az interpellátiót beadó képviselő engedélylyel el ne távozhasson, vagy egészsége oly biztos legyen, hogy mindig jelen legyen addig, mig a miniszter kérdéseire nem válaszol. Ha tehát a t. képviselő ur engedélylyel volt távol, és az engedély ideje alatt a miniszter felelt, az interpellátió természetéből következik a képviselőnek azon joga is, hogy felelhessen. Kérem a t. házat, a mennyire e tárgyban nincs határozat, méltóztassék a szólást megengedni. Elnök: T. ház! Ez oly dolog, mely iránt határozni méltóztassék. A miniszter ur felelt az interpellátiora, de a képviselő ur ekkor nem volt jelen, mert hosszabb idő alatt nem volt itt, sőt választása kérdés alatt levén, uj képviseleti helyen is lépett föl. A ház élénk éljenzések közt, a mint maga a képviselő ur fölolvasta, tudomásul vette a miniszter feleletét. Kérdem : ezen tárgyat, melyet a ház határozattal befejezett, lehet-e egyes képviselőnek ismét szőnyegre hozni vagy nem? (A jobb oldalon: Nem lehet! Ellenmondás bal felől.) Nem is ugy jelentette magát nálam a képviselő ur, hogy „felelni akar az interpellátiora", hanem ugy, hogy határozati javaslatot kivan beadni. Ezt tenni szabadságában áll; de a már meghaladott tárgyat újból napirendre tűzni, véleményem szerint, képviselőnek nem szabad: mert a napirendet a t. ház maga állapítja meg. (Helyeslés a jobb oldalon.) A bejelentett határozati javaslat azonban fel fog olvastatni. Méltóztassék azt meghallgatni. Majláth István jegyző (olvassa Miletics Szvetozár határozati javaslatát:) „Miután a magyar királyi miniszterelnök a folyó évi június 24-diki országgyűlési ülésben a keleti politikában követett irányért történt interpellátiora válaszolva, azt hangsúlyozá, hogy a közös minisztérium és a magyar kormán}? közti közmegegyezés szerint ezen politikának iránya: a béke fentartása és a be nem avatkozás elve, és hogy a be nem avatkosás elvének alkalmazásakor természetes föltétel és határ gyanánt szolgál az, hogy mások se avatkozzanak be;. „fontolóra véve, hogy a békefentartási politikának nem lehet és nincs más értelme, mint az, hogy mind a diplomntiai mind pedig a, hadi utón eszközökkel akadályoztassák a keresztyén népek minden törekvése keleten, de nevezetesen az európai Törökországban, mely törekvés arra lenne irányozva, hogy ezen népek felszabaduljanak a török uralom alól, és hogy ezen népeknek a porta elleni föllázadása esetében, az utóbbinak a lázadás elfojtására hadi segély is adassék; „fontolóra véve továbbá, hogy a. bécsi diplomatia valamint a crétai fölkelésben, ugy a török-görög egyenetlenségben napvilágra hozta azt, hogy nem csak lehetséges és valószínű, hanem egyszersmind bizonyos is, hogy a portának a keleti keresztyén népekkel való összekoczczanása esetében a bécsi külpolitika Törökország irányában barátságos, a keresztyén népek irányában pedig ellenséges értelmet öltene föl magára, és hogy az osztrák-magyar beavatkozás azon esetben, ha mások beavatkoznának Törökország érdekében, vagy az ügyek további fejlődése folytán Törökország feldarabolására, mindenfélekép azonban a keresztyén népek szabadsága és önállósága ellen lenne irányozva; „megfontolván végre, hogy ő felségének jelenlegi konstantinápolyi utjának is, mely a keleti keresztyén és ezekkel rokon osztrák-magyarországi népeknek érzelmét a legnagyobb fokban sérti, csak Törökországnak integritása, és uralmának a keresztyén népek fölötti megtartása tekintetébeni a portával való szorosabb öszszeköttetesnek értelme lehet, és hogy más nem lehetett czélja, mint csak a keresztyén népeknek esetleges föllázadása alkalmával a porta érdekében leendő magaviselet fölötti alkudozás; „fontolóra vévén tehát, hogy az osztrákmagyar külpolitika saját érdekeit szemlátomást azonosítja a porta érdekeivel és hogy saját sorsát összetévesztette Törökország sorsával; fontolóra vévén más felöl azt, hogy a keresztyén népek „békés fejlődése" keleten a török uralom és korán alatt lehetetlen és illusorius; hogy 1830 óta a hatiscberifek és hathumajok mindnyájan mindeddig csak holt betű gyanánt maradtak fön, ós hogy azon államférfiak, kik Törökországnak újjáalakítását és a keresztyén népek haladását reformok utján lehetségesnek és valószínűnek tartják, vagy másokat vagy magukat is ámítják, mindkét esetben azonban a „béke fentartásának" ürügye vagy álarczája alatt szándékosan vagy következményesen a török barbárságot és kényuraságot a keresztyén népek kárára és az átalános szabadságmüvelődés és humanismus hátrányára segélyezik, és pedig nem titkos törekvés nélkül, hogy utoljára is a török uralomnak helyét ők foglalják el;