Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,

Ülésnapok - 1869-72

332 72. országos Ülés november 22. 1869. ság, polgári egyenlőség és más ilyeneket fenhangon hirdetünk, s kikiáltunk, ez által port hintünk Európa szemébe, nem ügyelve arra, hogy a rideg realitás minden lépten és minden kegyelem nélkül meghazudtol bennünket. Magyarországban az úrbéri viszonyok nagyobbrészt már Mária Terézia idejéből rendezve voltatk, (Jobb felöl fölkiáltások: Dologra! Bal felöl: Hcffljtik!) mindazáltal igen jól tudjuk azt, hogy különösen a remanentiális földek megváltása dijában, perköltségek és kamatok fejében a nép nagy teherrel sújtatott. Nagy teherrel azért, mert ismerek magam több alig száz füstből álló nyomorult községet, mely remanentiális földek megváltása fejében 30—40 ezer forintnyi teherrel van sújtva, különösen pedig az által, hogy 1848. május óta, tehát 21 év óta köteles a nép a remanentiális földek megváltási tökéje után a tömérdek kamatot fizetni, ugy, hogy kamatok fejében többet fizet, mint a mennyit maga a tőke kitesz, mit a világ semmiféle törvénykezése meg nem tür. Ha már ezek itt történhettek, lehet-e csudálkozni azon, hogy a teljes alkotmányosság közepett, azon Erdélyben, melyet a t. ház szabad kézzel engedett kormányozni, hogy ezen szerencsétlen Erdélyben hajmeresztő dolgok történnek. Itt 1848-ban tettleg megszűnvén a robotolás, még 1849-ben, a forradalom alatt, a feudalistikus földbirtokosok kényszeríteni akarták a népet, hogy tovább robotoljon, sőt botoztatással és vesszőztetéssel akarták rákényszeríteni a népet. (Fölkiáltások: Hol történi? Dologra!). A volt földes urak folyamodtak is a forradalmi kormányhoz, hogy engedtessék meg nekik a népet további robotozásra kónyszerithetni; azonban, dicséretére legyen mondva a forradalmi kormánynak, ez elutasította az illetőket és minden kényszert eltiltott. Az ötvenes években, Wohlgemuth kormányzata alatt, az odavaló feudal aristokratia befolyása következtében — mert megjegyzendő, hogy ezen aristokratia saját érdekében minden kormányrendszert ki tudott zsákmányolni — (Mozgás. Föíkiáttások: Nem tartozik ide! Dologra!) Elnök: Tessék megmondani, mi az előterjesztés tárgya: kérvény-e vagy interpellátio ? Román Sándor: Interpellátiót kívánok intézni. Elnök: Méltóztassék hát az interpellátiót rövid indokolás mellett benyújtani. (Helyeslés.) Komán Sándor: rendelet bocsáttatott ki, hogy a nép és volt földesuraik egyezkedjenek addig is, mig Erdélyországban az úrbéri törvényszékek életbe fognak lépni, és ezen rendelet Sehwarzenberg alatt két évvel később ismételtetett; ennek következtében történt, hogy Erdélyországban sok ily szerződés köttetett, és ezeken lovagolnak most a volt földesurak, mint valóságos szerződéseken, ámbár ezeknek semmi érvényöknek és értéköknek nem kellene lenni, miután megszűntek azonnal, hogy az úrbéri törvényszékek felállíttattak. Ehhez járult még egy sokkal nagyobb baj, hogy az erdélyi kir. táblának jelenleg is elnöke, Apor báró, ama Rózsa Sándor-féle doctrina „de haereditate siculica" felállítása következtében és alapján „majorsági birtok" czime alatt az egész Székelyföldet végpusztulással fenyegette. Megvallom, t. ház, nem hiszem, hogy a jelen korszakban, saját nemzetének egy ember többet ártott volna, mint ez; és mégis ez az ember Erdélyben az igazságszolgáltatás élén áll, s a kormány tűri, hogy ezen tettei után, melyeket hiteles, törvényes adatok kíséretében lesz szerencsém elősorolni, egy perezig is helyén maradhasson. Nem csak a tófalviak lettek általa kitelepítve, hanem Mező-Sályban is, Torda megyében, hol apjának néhány úrbérese volt, s ezektől a szénafűvet, azon ürügy alatt, hogy 1848 előtt tőle eontractus mellett birták, elvétette és perköltségek fejében majd mindenöket elárvereztette. Később a tófalviakat pörölte be, és minthogy akkor ő Marosszéken törvényszéki elnök volt, ezen per áttétetett a brassói első fokú törvényszékhez. Később, midőn a királyi tábla elnökévé neveztetett, akkor kieszközölte az akkori Schmerling-Nádasdy-féle korszakban, hogy vétessék el pere onnan és tétessék át a marosszéki bírósághoz, mi meg is történt, valamint kieszközölte később azt is, hogy a felfolyamodásu bíróságokként is a magyarországi kir. tábla és kúria delegáltattak, és ezt b. Apor ő felsége a fejedelem köpenyével takargatja, azon legfőbb bíróság, a közvélemény bírósága előtt, mely őt régen elitélte, akarván magát igazolni, pedig jobb lett volna ez alkalommal azon kegyességet, melylyel irányában Schmerling-Nádasdy-Reiehenstein és Haller-Majláth viseltettek, megköszönni; tehát a tófalvi per — ugy szólván — saját ajtaja előtt ítéltetett el: az ő itteni befolyása nagyobb volt, mint bárhol másutt, tehát igen természetes, hogy megnyerte perét. Ő igen jól tudta, hogy a legfőbb helyeken megpendült volt azon eszme, már a hatvanas években, hogy a Székely földre nézve valami intézkedésnek kell történni, mert ha nem történik, akkor a Székely föld végpusztulásnak néz eléje, s ekkor történt az, hogy az erdélyi legfőbb törvényszékhez áttett ily székelyföldi úrbéri perek elláttatlan hagyattak; b. Apor ezt igen jól tudta, s azért tüzzel-vassal kergette perét s kieszközölte, hogy e per nem a maga rendes utján az erdélyi főtörvényszékhez tétessék át, hanem hogy delegáltassák a magyar királyi