Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.

Ülésnapok - 1869-51

51. országos ülés Julius 14. 1869. - r~ rí 04 i által is megítéltetett, tehát ez oly követelés, mely teljesen jogérvényre emelkedett birói Ítéleten alapul és melyet elengedni e szerint sem nekem, sem a pénzügyminiszter urnák nincs hatalmában. A mi pedig a második kérdést, az ingóságok lefoglalását illeti: miután ezek oly irományok, melyek még 1850-ben foglaltattak le, én rögtön átiratot intéztem a bécsi külügyminisztériumhoz, s egyúttal az ottani honvédelmi és rendőri minisztériumhoz is. Ezektől még tavaly kaptam azon választ, hogy kivéve egy 15 frtnyi pénzösszegről és két lőfegyver elkobzásáról szóló elismervényt, melyet el is küldöttek, a többi lefoglalt iromány csak levelezésekből, költeményekből, fogalmazványokból, valamint néhány hírlapi czikk másolatából áll. Mind a mellett megújítottam kérelmemet az irományok átküldése végett. Az irományok le is küldettek aztán hozzám, hanem azon megjegyzéssel: hogy miután azok egy befejezett fenyítő per alkatrészét képezik s corpus delicti gyanánt tekintendők: tehát csak áttekintésül közöltetnek velem, de senkinek ki nem szolgáltathatók. Erre rögtön válaszoltam, kijelentvén: hogy ma már, főleg az 1867-ik évi június 9-én kelt legmagasb kegyelmi tény után, a régi politikai bünpereknek többé semmi jelentőségük ninos, a corpus delicti fentarfásának szüksége fen nem forog, s hogy ennélfogva a kérdésben forgó irományokat annál kevésbbé lehet visszatartóztatni, minthogy ezek az illető félnek szintoly tulajdona gyanánt tekintendők, mint az elkobzott fekvő javak, a melyeket ugyanazon fejedelmi kegyelmi tény visszaadatni rendelc. Az utósó viszonválasz, a melyet ez ügyben kaptam, folyó évi június 12-éről szól, s tartalma az: hogy van ő felségének egy 1855. april 15-ki rendelete, mely azt határozza, hogy az ilyetén irományokat még a törvényhatóságokkal is mindig óvatosan kell közölni; és ezek ő felségének előleges beleegyezése nélkül nem adathatnak ki; nincs tehát más hátra, mint e tárgyban egyenest ő fölségéhez folyamodnom. Hogy ezen 1855. rendelet nem állhat meg az 1867-ki kegyelmi tény után, természetes; de Csiky képviselő urnák egyelőre még sem adhatom vissza az irományokat : mert noha azok tagadhatlanul őtet illetik, de nálam a bécsi minisztérium részéről csak bizománykép vannak letéve, s nekem csak azon feltétel mellett adattak át, hogy azokat áttekintés után oda ismét visszajuttassam. Azonban minden esetre gondom lesz rá, hogy Csiky Sándor ur jogos követelése azok visszaszolgáltatása iránt minél előbb teljesüljön. Almásy Sándor: T. ház! Ez interpellatiót, azt hiszem, a miniszter ur talán tévedésből mondta Csiky képviselőtársaménak: ezt én KÉPV. H. NAPLÓ. 1814 n. adtam be. Az előadottakból kettőt jegyeztem meg, t. i. azt, hogy Csiky képviselőtársamnak anyagi követelése csak néhány forint és pár fegyver volna. Én azt hiszem, minden összeirt, lefoglalt vagyonról leltárnak is kell lenni, és , miután a miniszter ur azt mondta, hogy az irományok leküldettek hozzá, akkor bővebb tudomása is lehetne ez irományokról, miután a leltárnak is mellettök kell csatolva lenni. A mi azt illeti, hogy a bécsi minisztérium ezt visszaköveteli , és — mint privátim tudom más irományokat is visszatart, erre nézve felkérem a magyar minisztériumot, hogy erélyesen működjék oda, hogy minden ilyen iromány, miután ezek a magyar minisztériumot illetik, visszaküldessék. (Helyeslés a bal oldalon.) Horvát Boldizsár igazságügyminiszter : Méltóztassanak megengedni, ez nemzetközi ügy. En azt ugy tekintem, hogy egyik nemzet a maga tagjának jogos követelésére nézve iparkodik érvényt szerezni a másik nemzetnél. Ezen ügy tehát hosszasabb nemzetközi tárgyalást vesz igénybe — hacsak háborút nem kezdek. (Derültség.) Ismétlem, ón a képviselő ur követelésének jogosságát elismerem, ez értelemben jártam eddig is el, s ezen álláspontot ezentúl sem fogom feledni; de hogy háborút sem fogok indítani e követelés miatt, azt is határozottan kijelenthetem. (Helyeslés.) Tisza Kálmán : T. ház ! Nem akartam a t. miniszter urat megszakasztani beszéde folyamában ; de kénytelen vagyok most kijelenteni, hogy interpellatiómnak csak egyik részére felelt. Mert interpellatiómnak azon része is volt: hogy szándékozik-e oly intézkedést tenni, melynél fogva, mig e kérdés czélszerűen megoldatnék, biztosíttassanak az illetők, hogy nem fognak földönfutókká tétetni? Horvát Boldizsár igazságügyminiszter: Örömmel tenném ezt, t. képviselő ur! de látom, hogy törvényhozási működésünk eme végső napjaiban a kívánt intézkedéseket lehetetlen megtenni, még azon esetben is, ha a törvény helyett határozat által óhajtanánk némi óvó rendszabályokat e tárgyban megállapítani; már nincs időnk arra, hogy ily határozat mindkét házban keresztül menjen. Különben is közjogi szempontból nem igen volna tanácsos határozati utón elvégezni oly dolgokat, melyeket csak törvény utján lehet elintézni. Magam is nagyon óhajtottam volna e tárgyat siettetni; de a tárgyalások hosszú folyama elvonta előlünk a tért, s azért most csak azt ígérhetem, hogy a jövő idény elején a törvényjavaslatot mindenesetre leteszem a ház asztalára. (Helyeslés.) Továbbá, t. képviselőház! Almásy Sándor ur nem annyira infcerpellatiót intézett hozzám