Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.

Ülésnapok - 1869-51

57S 5!. országos ülés Julius 14. 1869. mint inkább egy vádat emelt a legfelső törvényszék egy meg nem nevezett tagja ellen. {Halljuk!) A vádat ugy értettem, és a lapokban is ugy olvastam, hogy megvesztegetésről szól; később azonban felszólításom folytán a képviselő ur más két társa, Csanády Sándor és Mednyánszky Sándor urak társaságában szives volt hozzám eljönni, és akkor ezen vádat rectifleálta. (Halljuk!) Reetificálta pedig a gyorsírói jegyzetekkel akkép: hogy ő nem megvesztegetésről vádolta a legfőbb törvényszéknek azon tagját, hanem arról, hogy ügyvéd korában 4000 frtnyi dijt kötött ki magának, és mindaddig, míg ezen dijt le nem fizették, az irományok visszaadását megtagadta. Én kértem a t. képviselő urat, hogy az illető szerződést legyen szives előterjeszteni ; ő azonban kijelentette, hog}^ a szerződés nincs birtokában, s igy azt nem adhatja át. Másik kérdésem az volt: vajon ezen szerződés a német törvények korában keletkezett-e, vagy pedig a magyar törvények uralma alatt ? Kellett ezen kérdést tennem, mert a német törvények uralma alatt, az ügyvéd saját felével semmi szerződésre nem léphetett, azonban a magyar törvények csak oly szerződéseket tiltanak, -a melyek de quota litis szólnak. Erre a t. képviselő ur kijelentette, hogy azon eset 1864-ben, tehát a magyar törvények uralma alatt történt, és hogy a quota litis esete nem forog fen. A dolgok ily helyzetében én nem látok, t. képviselőház, a vádtényben semmi törvénytelenséget, a mely nekem kötelességemmé tenné, hogy a legfőbb törvényszéknek azon tagja ellen vizsgálatot indítsak, unnál kevésbbé, mert a t. képviselő ur írásbeli vádat sem terjesztett elő, sőt magát azon szerződést sem közölte velem, mert az, mint monda, nincsen kezei között. Kénytelen vagyok tehát a t. képviselőház előtt kijelenteni, hogy ezen vádat alaptalannak találom és kérem a t. képviselő urakat, hogy midőn a legfőbb törvényszék, vagy akármely bíróságnak egyes tagjairól van szó, méltóztassanak vádjaikat jól megfontolva, mindig okadatolva előterjeszteni; különben nagyon félek, hogy megtámadjuk a birói kar hitelét, tekintélyét, ez pedig oly csapás, melyet a képviselőháznak összes hatalma sem lesz később képes helyrehozni. (Helyeslés jobb felől.) Ugyanígy volt a múltkor Simonja Ernő képviselő ur által felemlítve, hogy például a legfőbb törvényszéknek két tagja, egyik Hengelmüller, a másik Kossalko, valamely vész- vagy vérbiróságnak lett volna tagja. Kénytelen vagyok ellentmondani. A mi Hengelmüllert illeti : tisztán áll az, hogy ő neki az 1849-iki események folytán indított perekre semmi befolyása nem volt, s csak később lépett hivatalba, a midőn ama politikai perek már be voltak fejezve. Különben meggyőződtem, hogy ő mind jellem, mind juridikai képesség dolgában a bírálatot kiállja, s a felelősséget e tekintetben szívesen magamra vállalom. A mi a másik egyéniséget illeti: arra nézve méltóztassanak tudakolni, ő semmiféle vér-, vagy vészbíróságnak tagja nem volt, sem pedig azon vészbíróságok és hadi törvényszékek előtt, a melyek az 1849-ki mozgalmak tényezői fölött Ítéltek, vádló szerepet nem vitt; a mennyiben pedig e perekre közvetett befolyást gyakorolhatott, e házban is még többen ülnek, a kik bizonyságot tehetnek arról, hogy neki inkább menekülésüket köszönhetik, mintsem hogy benne ellenséget, vagy üldözőt találtak volna. Miután erről meggyőződést szereztem magamnak, s miután politikai meggyőződése miatt senkit a birói állomásoktól elzárni nem akarok — mert akkor ón, ki a jobb oldalnak tagja vagyok, nem nevezhettem volna ki a felsőbb bíróság tagjaivá a bal oldal két igen t. jeles tagját, — s átalában nem vagyok annak barátja, hogy a birói qualifieatiók közé a politikai hitvallást is bevegyük. Miután, ismétlem, meggyőződtem az illető egyénnek mmd szeplőtlen magán jelleméről, mind pedig arról, hogy ö egyike az első juridikai tekintélyeknek az országban, tehát lelkiismeretem nem engedte, hogy őt birói állásától megfoszszam. Épen ezen oldalról, gondolom, Máttyus képviselő ur emiitette föl, egész átalánosságban, azon vádat, mely tulajdonképen ellene akart vád lenni: hogy a törvényszékek most roszabbul vannak összeáííitva, mint voltak azelőtt. Tudom, hogy e nyilatkozat a csata hevében történt, tudom, hogy a fegyver rám volt irányozva; de a t. képviselő ur roszul czélzott: mert nem engem talált, hanem a bíróságot; és épen ezért, kérem ezután a t. képviselő urakat, méltóztassanak jövőre czéltáblának az én személyemet tekinteni; én vagy felfogom a csapást és elhárítom, vagy elesem, s ekkor személyem pótolható lesz; hanem ha egyszer elejtik a bíróságok hitelét és tekintélyét, azt nehezen fogják egyhamar ismét lábra állítani tudni, (ügy van ! jobb felől.) Ez volt válaszom Almásy képviselő urnák. Almásy Sándor : A miniszter ur előadásában való az, hogy a lapokban nem jól közöltetett beszédem, t. i. többek közt az volt benne, hogy én vádoltam egy bírót, hogy megvesztegettetett. Miután én irásba soha sem szoktam letenni beszédemet, a gyorsirodát kértem föl, közölje a lapokban ujolag egész terjedelmében beszédemet; ez azonban nem volt lehetséges. De a t. miniszter urat is meg kell igazitanom, mert ő sem értette jól szavaimat. Én nem azt mondottam Csanády és Mednyánszky képvi-