Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.

Ülésnapok - 1869-38

152 38. országos Ülés jnnins 28. 1869. azért, hogy lássák a t. képviselő urak, hogy nem a centralisatio ellenségére, hanem a centralisatio egyik melegkeblű barátjára hivatkozom, idézem Dupon-White szavait, ki legékesebben, legszebben és legalaposabban irt ujabb időben a centralisatio mellett, s ő maga idéz Frankhonból egy esetet, mely szerint egy vágóhíd építésének kérdése 14 évig tárgy altatott. (Derültség.) Ezen példák felhozása azonban nem arra szolgál, hogy én igazolni akarnám a halasztást; de azon meggyőződésemet fejezem ki, hogy törvény által lehet intézkedni arról, hogy az ügyek a megyei rendszer alapján és a nyilvánosság ellenőrzése mellett gyorsabban menjenek, hanem törvényesen intézkedni arról, hogy a bureaucratia rejtekeiben az ügyek gyorsabban menjenek, nem is lehet. (Helyeslés hal felől.) De azt is helyteleníti a t. igazsáügyminiszter ur, — és ezt mintegy megbotránkozva mondja, — hogy ha végre kapott felvilágosítást, akkor a vizsgálatot ugyanazon törvényhatóság teljesítette, mely által a bűn elkövettetett. Engedelmet kérek, de nem tartom sem igazságosnak, sem helyesnek, sem ildomosnak, azt mondani, hogy ha egy megyei biró hibázott, az összes megye követte el a bűnt: mert az annyit tenne, mint azt mondani, hogy ha a miniszter urnák egy hivatalnoka vagy írnoka — fölteszem — bűnt követ el, vagy meglopja az államot, azt ő maga lopta meg. Ha a tisztviselő hibázott, a megye teljesíteni fogja kötelességét, ha nem teljesiti, akkor van ma is mód arra, hogy ily kivételes esetben, midőn maga a megye nem lehetne a rendes vizsgáló, más teljesítse azt s más hozzon ítéletet. De különben is, hogy lesz a dolog az igazságügyminiszter terve szerint? A miniszter által kinevezett biró fölött itél a miniszter által kinevezett biró, és pedig a legnagyobb részt befolyása leend e tekintetben azon királyi ügyésznek, a ki a miniszter tetszése szerint lett kinevezve. Azt gondolom, itt nagyobb garantiát látni az eljárásban véghetetlen nehéz volna, és azt hiszem , hogy ha a t. miniszter ur oly hajlandó az elpirulásra, mint minőnek beszédében mutatkozott, akkor kellett volna pirulnia, midőn ily javaslatot terjesztett a ház elé. A megyék szervezésére nézve vett biztositékát a t. igazságügyminiszter urnák részemről igen szívesen hallgattam meg; de engedje meg, hogy mielőtt megnyugodva lehetnék, el akarom várni: miként fognak az elvek a törve ixyj avaslatok által alkalmaztatni: mert gyakran hallottunk már széjj szavakat és szép elveket, a melyeket az alkalmazás egészen megváltoztatott. Azt is monda végül az igazságügyminiszter, hogy mi ma szerencsésebb helyzetben vagyunk, mint bármikor: ellenségeinket legyőztük, vagy mi még jobb, barátunkká tettük azokat; de egy nagy ellenségünk van: ez a balítélet. A mi azon barátunkká tett ellenséget illeti, megvallom, ugy tapasztalom, olyanformán vagyunk vele, mint az egyszeri magyar katona, ki a török háborúban elfogott egy törököt, de az erősebb volt, s midőn húzni kezdé, azt monda: „törököt fogtam ugyan, de visz." Van köztünk balítélet, van balítélet, olyan, mely, ha le nem rontatik, ha a t. jobb oldal, a minisztérium, nem lesz szives kiirtani azt, velünk együtt fogják azt megsiratni: ez a balítélet az: hogy minden, a mi a választásból ered, rósz, minden, mit a kegyelem osztogat, jó. (Helyeslés hal felől.) Tóth Vilmos igen t. képviselőtársam hivat' kőzik Angliára, azt mondja, kövessük mi Anglia példáját, melyben a törvényhozó testület, nem tekintve sem az alulról, sem a felülről jövő ellenszenvet, keresztül viszi, a mit akar. En nem hiszem, hogy t. barátom helyesen értelmezné azt, a mi Angliában történni szokott; mert én legalább nem tudok esetet, a hol Angliában a képviselőház a nemzet közvéleményével ellenkezőleg mert volna törvényt alkotni. Angliában gyakran az előre törekvő szabadelvű párt szándékát meghiúsította a felülről jövő nyomás; de azért ennek barátainak nem volt okuk csüggedni, és nyugodtan ragaszkodhatának az alkotmányos eszközökhöz, épen azért, mert tudták, hogy a mely perczben azon nézetet, a mely még csak az övék, az ország közvéleménye karolja fel, annak érvényre kell emeltetni. Ebben fekszik kulcsa annak, hogy Anglia népe tudott türelmesen és nyugodtan küzdeni, és tudott mindig és folyton, a haladás és fejlődés utján békében haladni: mert egy perczig sem lehetett kételkednie azon, hogy a mit a közvélemény akar, az meg is lesz. En is azt mondom tehát, hogy Anglia példáját kövessük, kövessük abban, hogy a közvéleménjTiek igyekezzünk sikert szerezni. (Helyeslés bal felől) Annak bebizonyítására, hogy a kinevezés — ellenkezőleg azokkal, a mik állitattak — még nem hoz létre bureaukratiát, hivatkozott ismét Anglia példája Fii ? R íol, mint monda, és a mint gondolom, mindnyájan jól tudjuk, a békebirák is kinevezve vannak, és azért nincs bureaukratia. Igaz, t. ház, hogy a békebirák is kinevezvék, és azért nincs bureaukratia; de mielőtt ebből következtetést akarnánk húzni, meg kell néznünk, milyenek ezek a birák és mit akarunk mi? Angliában nem meghatározott számban neveztetnek ki a békebirák, de kineveztetik mindaz, ki képességét kimutatni tudja, és fizetést nem húz egy sem; ezek tehát független emberek, kiknek a kormány kegyével semmi dolguk. Nálunk ellenben meghatározott számú birák, és