Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-27
27. országos ülés június 12. 1869. 435 ; Urházy György előadó: A központi bizottságnak ezen törvényjavaslatra vonatkozólag átalánosságban nincs észrevétele. Ajánlja azt a részletes tárgyalás alapjául, az egyes szakaszoknál előadandó módosításokkal. Elnök: Méltóztatnak átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni ? (Jobb felől: Elfogadjuk! Bál felől: Igen.' Nem!) Tisza Kálmán: Hol van a jegyző? Ivánka Imre: Jámbor Pál jegyző olvassa fel a felirt szónokok neveit. Majláth István jegyző: Clementis Gábor! Clementis Gábor: T. képviselő ház ! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egyike azoknak, melyek fontosság tekintetében kétség kivül az elsők közé sorolandók. Mert az évenkinti hadjutalék megajánlási , vagy megtagadási joga az alkotmányos élet sarkalatos biztositékainak egyikét képezi. Ezen törvényjavaslathoz szándékozom némely átalános észrevételt tenni, s habár elismerem, hogy épen rendkívüli fontosságánál, roppant horderejénél fogva beható megvilágítást, részletezett elemezést igényel; mindazáltal figyelmemet oda fogom irányozni, hogy tisztán objectiv nézpontból teendő észrevételeim a lehető legszűkebb keretet vegyék igénybe. Daczára ezen szándékomnak, czélszerünek, sőt szükségesnek látom, hogy mielőtt e törvényjavaslattal tüzetesebben foglalkoznám, az azzal szoros kapcsolatban álló vederéről egész átalánosságban némi észrevételeket tegyek. Hazánk véderejének viszonylatait az ország és királyhoz az 1867-dik évi XII. t. ez. 11. és következő §-ai, be]szervezetét pedig az 1868. XL-dik t. czikk állapítja meg. Az első t. czikk ellen, illetőleg az abban foglalt intézkedések ellen elvileg semmi kifogást nem emelhetek. Helyeslem, hogy Magyarország véderejének vezérlete és vezénylete Magyarország koronázott királyának kezébe legyen letéve; helyeslem azt, hogy a belszervezetre nézve szintén a magyar király intézkedjék; helyeslem, sőt fontosnak tartom, hogy az ujoncz megszavazás! jogot s egyéb, az általam érintett törvényczikkben jelzett jogokat — miként ott mondatik — az ország fentartotta magának. Ámde nem helyeselhetem, hogy a múlt országgyűlés a nemzet aspiratióit, sőt az utóbbi időkben határozottan nyilvánított akaratát figyelembe nem vévén, véderőnknek 1868-ban törvényileg oly szervezetet adott, mely már az által is, hogy véderőnket idegen hatalom alá helyezi, tehát idegen érdekek szolgájává teszi, a hazára nézve üdvös nem lehet. Nem helyeslem, hogy ugyanazon országgyűlés az emiitett védrendszerben foglalt intézkedések elfogadása által, az alkotmányosság egyik palládiumát, az ujoncz megszavazási jogot roppant aagy horderejű prestig-étől megfosztván, azt köznapi tárgyalások értéktelen tárgyává tette. Károsnaktartom, hogy ugyanazon országgyűlés mindkét alkalommal elmulasztotta, a magyar véderőnek az országba való behozatalát, és itt egy szerves egészszé tömörítését törvényileg kimondani. Azzal, hogy mi indíthatta a múlt országgyűlést ezen hátrányos intézkedés megtételére, illetőleg e mulasztására, (Jobb Jelöl: Nem tartozik ide!) mivelhogy a felvett tárgyhoz nem tartozik, tüzetesebben foglalkozni nem kívánok. T. ház! Sokan elmondották már, és elvitázhatlan tény, hogy egy önmagát külső megtámadás ellen megvédni nem tudó állam függetlensége, valamint népeinek szabadsága bizonytalan, sajátkép csupán csak az események, vagy helyesebben mondva, egyes emberek szeszélyétől függ; tagadhatlan bár, miszerint a mindinkább terjedő polgárosodás pálczát tör, s mindinkább meg hiúsítani igyekszik a nagy hatalmasságok occupatiókra, vagy compensatiókra tövekvő vágyait; de tény az is, hogy ezen vágyak kielégítése ma is csaknem ép oly gyakori, mint régen volt, csak a kivitelben, csak a scenirozásban van némi különbség. Régen roppant harczok, világrenditő események kíséretében, ma kevesebb zajjal, sokszor a diplomatia halk suttogásai és nyájas mosolya közt létesül; de mindkét esetben nem egyéb az, mint az erőnek visszaélése, önkénye, a gyöngeség, védtelenség irányában. Miután tehát a meghódítás veszélye ma is csaknem ép oly könnyen érheti az államok legtöbbjét mint régen: azon kérdés merül fel: vajon hazánk e tekintetben meg van-e jelen állapotában védve az ilyes veszélytől? E kérdésre nézve, fájdalom, nem vagyok azon helyzetben, hogy megnyugtató választ adhassak. Nem szándékom itt az osztrák-magyar hadsereg hiányos szervezetét hosszasan commentálni, sem elemeinek repulsiv jellemét, sem az abban mély gyökeret vert, s minden rangot áthatott azon elégületlenséget, mely az állam, zilált viszonyaiban veszi eredetét, melynek a hadseregben annyira ismert makacs ragaszkodás a régi formákhoz adott életet, s mely adandó alkalommal tán szomorú katastrophákat fog elő idézni. Csak azon körülmények földerítésére szorítkozom, melyek a közismeret elől épen természetöknél fogva inkább elvonvák, s melyek hátrányosságát csak a szakember képes kellőleg mérlegelni. Ilyenek, hogy többet ne említsek, a nemzetiségek egymás iránti antipathikus érzelmei, az ön ós a hadsereg physikai és erkölcsi erejében helyezendő bizalomnak csaknem teljes hiánya, fölöttébb nyomasztó tudata annak, hogy minden, a mi a hadsereg érdekében és körében történik, a tökéletlenség, az ingadozás és ideiglenesség jellegét 55*
