Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-24

24. országos ülés június 4. 1869. gg~ nem kívánom, hogy minisztereink egy éj alatt Lincolnokká váljanak. Én csak azt kivánom, hogy saját sorsára bízzák azt, ki felett az egek ura már elmondá átokitéletét, t. i. a mohamedán államot Európában. És azt tenni fogják, ha az előttünk fekvő módositványt elfogadják. De talán azt fogják mondani, hogy ezen noninterventio elve birodalmunk politikájának vezérelvéül már el van ismerve, hogy minden alkalommal hangstilyoztatott is, sőt a béke utáni óhajtás magában a trónbeszédben is határozottan ki lőn mondva. Bocsássanak meg, uraim, de az interventio különféle, és a fegyveresek nem mindig a fontosbak és veszélyesebbek azokra nézve, kiket sújtanak. Kétséget se szenved, hogy mi nem fogunk fegyveres erővel interveniálni Törökország érdekében, egy a keresztyénektől eredő belfelkelés ellen, s ennek okai nem csak a külviszonyokban, hanem még inkább saját magunkban keresendők. Mert nem hiszem, hogy legyen e monarchiában oly államférfi, ki a birodalom szlávjainak százados hűségét és önfeláldozását azzal meghálálni merészelné, hogy még erősebbre fűzné azon bilincseket, melyekkel a török vértestvéreiket leigázza. De vannak még ezenkívül politikai, erkölcsi s nemzetgazdasági interventiók is, melyek a szenvedő keresztényekre nézve ép oly végzetteljesek, mint a fegyveres interventiók. így például a jámbor padisa alsóbb közegeinek gyógyithatlan barbarismusa s hiveinek vakbuzgósága által akárhányszor collisiőba jő • a nemzetközi joggal és a közerkölcscsel, de egyszerre előteremnek a nagyhatalmasságok „jó szolgálataikkal," „tanácsaikkal", sőt sokszor magokra veszik egy igazságtalan tett ódiumát is és mindezt csak azért, hogy kisegítsék zavarából a konstantinápolyi jó barátot. A hallatlan satrapa - gazdálkodás kimeríti még a leggazdagabb tartományok kutforrásait is. A baromig lesülyesztett keresztyén nép nem adhat már egyebet a puszta életnél, a közigazgatás gépezetének okvetlen fen kellene akadni, a fizetetlen hadseregnek szétszaladni vagy rablóbandákká felbomlani: s íme, itt is egyszerre előbukkannak a szomszéd jó kormányközegek, mes e dolgokat beszélnek a török birodalom nem sokára bekövetkezendő anyagi haladásáról, elcsábítják az európai pénzpiaczot kölcsönökre, sőt sokszor magek viszik a közvetítő szei'epét is, s mindezt teszik csak azért, hogy azon nyomorult rendszert továbbra is fentartsák. Egy szomszéd barátságos keresztyén állam a fényes jövőnek minden feltételével bir és ez államot mind az állambölcseség, mind a jogi szempontból erősbiteni kellene, hogy ez által képessé tegyük, a többi népekkel együtt a haldokló örökséget átvenni. De e helyett megjelennek „a jó szolgálatok" vasúti vállalatok alakjában, melyekkel párisi és bécsi törökök közbenjárnak s melyeknek vonalai azon fiatal testvér államot okvetlen tönkre tennék, ha nem volna annyi bátorsága, hogy szükség esetében fegyveres erővel is visszatorolja ezen léte ellen forralt merényletet Mindezek, uraim, oly interventiók, melyek a keresztényekre nézve ép oly ellenségesek, mint a fegyveresek, s ezek mindaddig nem fognak megszűnni, mig csak egy nagyhatalmasság nem fog bírni az igazság bátorságával és egyenesen ki nem mondja, hogy a török birodalom Európában túlélte magát, s hogy a civilisatió és haladás érdekei követelik ezen állam csendes enyészetét meg nem akadályozni, ép úgy nem, mint nem a keresztyének emancipatióját. Ezen egy szabad nemzethez méltó tettet követelem itt a magyar nemzet képviselőitől, midőn az általam bonyujtott módositványt elfogadni kérem. Papp Zsigmond: T. ház! Két különböző módositvány íekszik az asztalon ezen tárgy tekintetében: az egyiket Mohács városának érdemes képviselője adta be; a másikat Sztratimirovics György. E kettő egyenes ellentétben áll egymással. Mig az egyik azt mondja, hogy Magyarország nem maradhat meg határai közt, tisztán kiemeli tehát azon utat, hogy, ha nem vagyunk megelégedve azzal, a mit bírunk, foglaljunk el más országot, a mi oly valami internationalis kérdés volna, mely akkor, midőn belügyeink sincsenek rendezve, okvetlenül nem hasznunkra, hanem kárunkra fogna szolgálni; a másik azt mondja: nem kell beavatkozni ; és ez az egyedüli helyes. Magyarországnak elég gondja van arra, hogy saját belügyeit rendezze, nem lehet tehát arra gondja, hogy beavatkozzék a külpolitikába, még kevésbbé, hogy nfás országok elfoglalására gondoljon. Mig Henszlinann t. képviselő ur napkeletre tekint, és azt mondja, hogy rokonszenvet kell ébreszteni: kezet fogok vele; de nem fogunk rokonszenvet ébreszteni akkor, midőn oly húrokat pendítünk meg, ha olyakat mondunk: ,,Hadd egyesüljön Németország! Mi majd kiegészítjük területünket másfelől!" Hiszen, uraim! hogy minden magyar ember, ki ismeri hazája állását, tudja, hogy még nem érkezett el azon idő, midőn hegyeket, folyókat áthaladva, foglalásra gondolhassunk! Azért ezen elvet nem fogadhatjuk el, hanem igenis azt, mely a non interventio, a szoros értelemben vett non interventio zászlóját tűzi ki: mert érdekünkben áll, hogy szomszédaink ro49*