Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-24

ggg 24-. országos il! konszenvét megnyerjük, és ezt más által nem le­het, mint az által, hogy semlegességet követünk minden tekintetben, és kimondjuk, hogy mint jó szomszédok érintkezzünk velők. Ezt azért mondom, mert a susceptibilitást már is/elébresztették azok, kik arról álmodoznak, hogy Adriáig fogunk terjeszkedni! és arra hi­vatkoznak, hogy Oláh- és Moldvaország már egyszer Magyarországhoz tai tozott. Nekünk nincs szükségünk Oláh- és Moldvaországra, csak az szükségünk, hogy azokkal jó szomszédságban legyünk. Mohács város t. képviselője azt monda: „hogy az orosz kancsuka alól vonjuk el ez or­szágokat !" E felhívására is csak negatiőval felel­hetek: mert mi románok az orosz hatalom után soha sem fogunk törekedni; mert minket a szabadság érzete távol tart onnan. En tehát ismét felkérem a t. házat, méltóz­tassanak akkép nyilatkozni, hogy dacz- és véd­szövetségre szívesen lépnénk; de foglalásokra nem is gondolunk; és e czéiból Sztratimirovics módositványát elfogadni. Elnök: Méltóztassanak szavazni a Sztra­timirovics képviselő úr által beadott inditványra. A kik az indítványt elfogadják, kérem keljenek fel. (FölállnákSztratimirovics György, Papp Zsig­mond és Máttyus Arisztid.) Az indítvány elvettetett. Széll Kálmán jegyző (olvassa a vá­laszfelirati javaslat 12—14-dik bekezdéseit, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak.) Elnök: A részletes tárgyalás be levén fejezve, következik az utolső fölolvasás s a vég­leges megszavazás. A házszabályok 149. sza­kasza azt mondja: „Törvényjavaslatnál a sza­kaszonkinti tárgyalás befejezése után az egészre és június 4. 1869. nézve 24 óra elteltével történik a szavazás." Ez azonban, ugy vélem, nem törvényjavaslat s igy rögtön megszavazható. (Helyes! Ugy van!) En­nélfogva még egyszer fog felolvastatni: (Felki­áltások: Felolvasottnak tekintjjuk!) E szerint har­madszor is fölolvasottnak méltóztatik tekinteni? (Felolvasottnak veszszük!) Mivel egy sző változás sem történt benne, csakugyan fölolvasottnak te­kinthető. Méltóztassanak tehát most harmadszor szavazni. (Halljuk a kérdést!) Kérem azon kép­viselő úrfikat, kik az átalánosságban és részle­teiben tárgyalt és elfogadott válaszfelirati javas­latot harmadszor is felolvasottnak venni kívánják, méltóztassanak fölállani. (Megtörténik.) A kép­viselőház többsége a válaszfelirati javaslatot vég­leg elfogadja. ' A most végleg megszavazott válaszfelirat díszalakban ki fog állíttatni, s azt gondolom, a miniszterelnök ur — szokás szerint — ő felsé­gének be fogja terjeszteni. A minisztériumok részéről, különösen a pénz­ügyminisztérium részéről, a 18. és 19-dik szám alatt, a honvédelmi miniszter ur által pedig a 20-dik szám alatt törvényjavaslatok terjesztettek elő, melyeket, miután a miniszter urak részéről sürgőseknek jelentettek be, talán czélszerű lett volna, ha holnap 10 órakor az osztályok össze­jővén, tárgyalás alá vennék. (Heyeslés.) Ha te­hát méltóztatnak ebben megnyugodni, holnap nem lesz ülés, hanem 10 órakor az osztályok jönnek össze. Egyéb tárgy nemievén, az ülést feloszlatom. A legközelebbi ülés a szokott hirdetéssel fog közzététetni. Az ülés végződik d. u. 2 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom