Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-24
24. országos ülés június 4. 1869. 381 Nem akarok tovább szőlni, hanem a beibéke érdekében ajánlom ezen módositvány elfogadását. (Szavazzunk !) Elnök: A módositvány már felolvastatott s az képezi most a szavazás tárgyát. Méltóztassanak azok, kik a módositváuyt elfogadják, felállani. (Megtörténik.) A többség a módositványt nem fogadja el. Széll Kálmán jegyző (olvassa a felirati javaslat 5—9-dik bekezdéseit, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa a 10-diket.) Török Sándor (soproni): A felolvasott 10-ik bekezdés ezen kitétele „figyelem nélkül" {Eláll!) szerintem bizonyosan csak irályi tollhiba eredménye: mert nem lehet ezt mondani: „figyelem nélkül mellőzni". (Felkiáltások: Marad! Marad!) Elnök: Méltóztatnak ezen irályhibát elfogadni? {Marad! Marad!) Ennélfogva a 10-dik pont marad. (Nem marad!) Pulszky Ferencz: Kérem, lehet valamit figyelem nélkül és figyelemmel is mellőzni (Felkiáltások: Nem áll! Marad!) Elnök: E szerint ezen irályi hiba, mely a mellett nyelvhiba is, mert magyartalanság — megmarad ? Pulszky Ferencz: Tisztelt ház! Ez irályi kérdés és tökéletesen mindegy: marad-e vagy nem. De miután arról van szó, hogy nincs jól mondva magyarul, méltóztassanak megengedni, azt hiszem, lehet valamit mellőzni úgyis, ha figyelmet fordítunk rá, de úgy is, ha nem fordiíunk rá figyelmet. (Marad! Marad! Szavazzunk ) Jámbor Pál: Bocsánatot kérek, de e védelem mind a nyelvésznek, mind az akadémikusnak árt. Én az elnök ur észrevételében osztozom, hogy ama kifejezés nincs magyarul. Elnök: Azon képviselő urak, kik Török Sándor képviselő ur módositványát elfogadják: méltóztaszanak felállani. (Némelyek felállnak. Felkiáltások: Előbb a szerkezetre kell szavazni! Tessék a kérdést világosan fogalmazni!) Módositvány tétetett és ezen módositványra kell szavazni : azért tehát azon ellenvetés, melyet hallottam, hogy előbb a szerkezetnek kell szavazás alá kerülni, nem áll. A módositvány abból áll: hogy ezen két szó „figyelem nélkül" kimaradjon, s ezt tettem fel; de minthogy kevesen keltek fel, tehát kijelentettem, hogy a szerkezet megmarad (Felkiáltások: Nem értettük!) Ha nem értették, akkor ismétlem a kérdést: A kik elfogadják azon módositváuyt, hogy a két szó kimaradjon, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) A módositvány elvettetett. Széll Kálmán jegyző (olvassa a felirati javaslat íl-dik bekezdését.) Henszlmann Imre: T. ház! Nem emelnék szót, ha beszédem tárgya nem olyan volna, hogy minden válaszfelirati javaslatból kimaradt valami, a mi corollariumának tekinthető annak, hogy mind a négy válaszfelirati javaslat óhajtja a békét. Ezen corollarium t. i. abban áll, hogy hiszszük, hogy a béke biztosítva van a nyugat irányában; másrészt pedig én azt hiszem, hogy a békét biztosítani kell kelet felől is (Helyeslés!) Hogy ez minő módon történnék, ezt következőképen szeretném kifejezni a feliratban. (Olvassa:) „A válaszfelirat 11-dik kikezdésében ezen mondatnál „békét óhajtunk mi is" a mondat végéig igy folytattassék: „és ezen béke érdekében szükségesnek látjuk, felséged előtt kifejezni azon kivánatunkat, mely szerint a magyar minisztérium külpolitikája föladatául, tekintve az aldunai tartományokban! eseményeknek különösen figyelembe vételét, ezen herczegségekkeli számos közös érdekünknek folytonos további fejlesztését és a köztünk és köztük való legbarátságosabb viszonyoknak állandó fentartását és növelését." Ujabb időben külpolitikánk, ha volt ilyen, kiválólag nyugat felé fordult és sokkal csekélyebb figyelembe vette mint kellett, az észak-keletet, holott geographiai helyzetünk épen a keletet tűzte kikül működésünk fő színhelyévé, holott e működésünk érvényesítésében rejlik jövendőnk, ettől függ^ vajon régi határaink megtartásával, állhat-e feo hazánk, fejlődhetik-e tovább természetszerűleg? Külpolitikánk fő szerepe keleten van, mint volt, mióta áll Magyarország. Azért hajdan dicsőségünknek tartottuk, ha hazánkat a polgárosodás, a kereszténység védbástyájának, a magyart előőrsének a Keleten nevezték, e hivatásunk roppant áldozatokra kényszeritett, melyeket jelenleg elkerülni szeretnénk ; és mégis e tisztről ma sem szabad lemondanunk, mint ezt nézetem szerint elismeri és hangsúlyozza helyesen a trónbeszéd is. A török régi helyén ma ott áll az orosz s be vagyunk ékelve két oly nemzet-csoport közé, melyeknek nyelv-rokonsága őket egyesülésre sőt egybefolyásra ösztönzi. E két csoportot észak felé tekinteni tanítják, hirdetvén annak, miként elébb bár szolgaságban is egyesülnie kell, hogy későbben egyesült erővel felszabadulva, nagy s egységes nemzetté válhassék ; mert hiszen az orosz absolutismus sem biztosíthatta még örökkévalóságát. A vallás, igaz, hasonló váltót szokott kiállitani a jövő életre, de világibb korunknak egyházi és laicus gyakorlata e váltót nemcsak a holt, hanem az élő szemnek számára is egyaránt kívánja láttamoztatni. Innen következik, hogy feladatunk: meggyőzni különajku hazánkfiait és általok rokon *
