Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-24
382 24. országos ülés június 4. 1869. szomszédainkat arról, miként a politika mezején nemcsak a vetés, hanem az aratás is illeti már az élő nemzedéket is; feladatunk íneggyőzni keleti szomszédainkat arról, miként a nyelv- és a vallás-rokonsági tényező felett van még más erősebb és magasabb is, s ez a valóságos haladásnak közös érdeke, és ezen valóban hatalmas érdek által keltett rokonszenv; végre feladatunk: meggyőzni keleti szomdszédainkat arról, hogy a közös érdeket nemcsak ajkunkon, hanem szivünkben is hordjuk, hogy a mit mondunk, nem csupa szójárás, hanem saját őszinte meggyőződésünk, melyet cselekvényeink és tetteink zsinórmértékéül akarunk használni. (Zaj. Halljuk!) Mindhárom feladatunknak nagy részben megfelelhetünk, midőn szomszédainknak, hazánkbeli rokonainknak, saját polgártársainknak politikai nézetét tisztázni s az igaz útra terelni törekszünk. De ez még nem elég, erre szükséges, hogy elébb saját nézeteinket kivált a demokratiára vonatkozókat tisztázzuk, midőn, mint a trónbeszéd mondja: ,.szakitunk a múlt azon hagyományaival, a melyek a korszerű haladásnak útjában állanak" és midőn önmagunkat gőgösen nem képzeljük közelebbi világunk középpontjának, delphosi köldökének, mivel szomszédaink csak rövid idő óta léptek az alkotmányosság küzdterére, hol mi századokon át már forgolódunk ugyan, hanem ujabb ideig és sok tekintetben még jelenleg is, szükkörü arisztokratikus körben és intézményekben, miért is óvakodnunk kell a szemrehányástól, mint óvakodnia kell kővel dobálni annak, a ki maga is üveg házban lakik. (Folytonos zaj és nyugtalanság. Halljuk !) Vannak köztünk különben szabadelvűek, kik magyar demokratiáről beszélnek: mintha ma specificns demokratiának volna értelme, mintha alapelve nem volna épen az egyesités, a népek egymás közti solidaritása. Ezt éltettük Parisban az utolsó világkiállítás alkalmával a szabad gondolkozásúak, a „libres penseurs"-ek nemzetközi kongresszusán, éltettük pedig csak egyetlen egy franczia ellenmondásával, ki a felsőbbséget, még magában Parisban is, hasztalan követelte saját nemzete számára. Hajdan az antik világban szólhattak szűkebb körű külön nemzeti demokratiáről a rabszolgaság és barbárság közepett; de ma, Török- s némileg Oroszországot kivéve, sem rabszolgaság sem baibárság nem létezvén többé Európában, a kor szelleme szükségképen a tiszta, az átalános demokratiához, a népek solidaritásához vezet. Rövidlátók mondhatják ugyan, hogy a demokratia ezen iránya, mivel a népi sajátságokkal, a külön nemzeti nyelvekkel ellenkezik, nem lesz tartós. Ellenkezett — igaz — eddig, és ellenkezni fog addig, mig a népek engedendik, hogy a hatalmasok önérdekükben a szabadság ellen felhasználhassák a nemzetiségek egymásközti fondorkodásat, felsőbbségi követelését, aristokratiáját; mig a nemzeti kérdés elméletét másként alkalmazzuk Olasz-, másként Lengyelország tekintetében; mig felhasználhatják e kérdést, mint felhasználta a középkori papság a vallás kérdését. Azonban hihető, hogy a rideg nemzetiség és a pénzarisztokrácia kérdése az utolsó, melylyel a hatalmasak még élhetnek a szabadság elfojtására. Hasonló ez az oligarchia, a születési aristokratia, az absolutismus, a kizáró hódító vallás, az „ecclesia militans" kérdéséhez. De valamint Európa előhaladt részeiben ma már sajnálkozással tekintenek vissza azon rettentő következményekre, melyeket szültek e kérdések apáink számára: ugy utódaink sem lesznek képesek felfogni, hogyan felejtkezhettünk el mi a nemzetiségekrőli rideg vitatkozások közt a valódi szabadságról, a demokratiáről. A nemzetiség és annak legnevezetesebb nyilatkozása, a nyelv, nem czél, hanem eszköz, és már az aesopi mese is, használata módja szerint, a nyelvet majd legroszabbnak, majd legjobbnak mondja. Meg kell engednünk ugyan, hogy a nemzetiség épen oly, az emberrel csaknem együtt született szükséges állapot, mint a sajátos egyéni jellem ; de valamint kénytelenek vagyunk ez utóbbit alárendelni a társaságnak, melyben élünk : ugy kénytelen a nemzetiség is beleolvadni a népek nagy társaságába, kénytelen engedni és módosíttatni inkább, mint módosítani képes a többséget. Leomlott végtére még a ehinai fal is : mert a világ nem egyes nemzeteké, hanem az összes emberiségé. (Helyeslés a szélső bal oldalon. Eláll! Eláll! A dologra!) Uraim, ez a dologhoz tartozik. (Zaj.) Nincs és nem lehet tehát semmi nemzetiségnek felsőbbsége a többi felett, mert az egyén és az egyéni nemzetiség ugyanazon egyenlő joggal születik, legfölebb lehet túlsúly ; de még ezt sem ad régi történeti okirat, nem ad erőszakra támaszkodó követelés ; hanem ad az alkotmányos elven alapuló többség s még ennél is inkább a nagyobb, önfáradsággal szerzett kiképzés, ez az egyetlen egy természetszerű aristokratia, mely addig fog fenmaradni, mig az egyéneknek leend különféle képessége, mig ezt szorgalommal a fejlődés különféle fokára fogják emelhetni. Lehet ugyan, hogy különféle képességi fokozat létezik az egyes népek közt is, bár vannak kik azt egyenesen tagadják, állítván, hogy még a néger szelleme is ép ugy fejleszthető, mint az indo-európai fajé; azonban ha létezik is a képességnek ily különfélesége, nem csak a méltányosság, hanem a jól értett önérdek is kivánja *
