Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-22
22. országos Ölés június 2. 1869. 3 gr; mely mindén esetben biztosítva az ügyek elintézését, rendkívüli esetekre fölvettük a fejedelmi döntő szót; de meglévén győződve arról, hogy ez alkotmányos tekintetben csakugyan sérelmes; meg levén győződve arról, hogy ez szükségtelen; smeg levén győződve arról, hogy javaslatunk az ügyek eldöntésére a nélkül is nyújt annyi biztosítékot, mint az önöké: ezen javaslatot a 67-es bizottság első ülésében — miként méltóztatnak emlékezni — visszavettük. Azonban, miután, a t. eultus- és igazságügyminiszter urak ezen javaslatot is felemlitik, lássuk: áD-e az hogy 1867-ben a többség még ezzel szemben is, a jobbat fogadta volna el? Mit akartunk mi ezzel? Rendes időkre való fentartását az országgyűlés és a kormány jogainak ép igy ezen javaslatban, mint a másik javaslatunkban; a mit pedig önök javaslatukban föláldoztak; és ehhez azt tettük, hogy ha mégis jőne perez, talán évtizedek alatt egyszer, midőn ezen kérdéseket ilyen utón elintézni nem lehet: ezen esetben, mely talán 50 évben egyszer vagy egyszer sem fog előfordulni,döntsön a fejedelem. Már én azt kérdem :jobb-e folytonosan, állandóan feláldozni az ország jogait és kitenni az országot annak, hogy más nemzetek fiai határozzanak felette? vagy jobb lett volna, hogy az ország jogait rendesen fentartsuk és csak rendkívüli esetre nyúljunk az emiitett módhoz? {Helyeslés balról.) Azonban elismerem, hogy a cultusminiszter urnák abban igaza van, hogy ezen módszer is, mind az alkotmány, mind a monarchiái elvek szempontjából hiányos; elismerem ezt — mondom — és épen azért, mert én hagyom magamat capacitáltatni — és már capacitáltattam is magamat ez irányban, ezelőtt két évvel ezen javaslattól el is állottam; hanem azt kérdem, ha mind két igen fontos szempontból oly végtelenül rosznak tartják a t. ház túlsó oldalán azt, hogy a fejedelem eldöntésére bízassák valamely kérdés: hogyan igtathatták törvénybe azt, hogy nem ily kérdéseket, de a quota kérdését, mely tíz évre szól és melynél az érdekek össze ütközése sokkal hamarébb bekövetkezketik, a fejedelem döntse el? Következetességet ebben fölfedezni nem tudok. Különben ha kétségem lett volna még a felett, hogy a delegatio rósz, hogy veszélyes intézmény; ha kétségem lett volna a felett, hogy hová vezet t. cultusminiszter ur érvelése meggyőzött volna tökéletesen. Ő ugyan is, midőn a delegatio helyességét és jóságát indokolta, hivatkozott az éjszakamerikai államokra, hivatkozott az éjszaknémet szövetségre. Epén ez a főbb ok, t. ház, a miért én a delegatiót elfogadni nem akarom, mert nekem is az volt meg győződésem, csakhogy önök igen sokáig tagadták, az volt meggyőződésem — mondom — hogy j igen is ez nem ez az 1723-ki törvénynek, nem a pragmatica sanctiónak szabályozása, hanem annak egy szövetségi viszonynyal föleserélése, és igenis, ha csakugyan bevallják most már önök is, hogy a delegatio folytán a jövőben annyi ön állóság ígérkezik Magyarország számára, a mennyivel az éjszakamerikai szövetség egyes államai bírnak, a mennyivel az éjszaknémet szövetség egyes államai a dolgok természeténél s a nemzet vágyainál, akaratánál fogva bírni fognak: akkor csakugyan teljesen igazolnak engem abban, midőn azt mondom, hogy a delegatiót. mint a mely végveszélylyel fenyeti önállóságunkat, el nem fogadom. (Helyeslés bal felől.) Kerkapoly igen tiszt, képviselő ur legelsőben is arra szólított fel bennünket, hogy miután, a mint Ghyczy Kálmán t. barátom mondta, a mag már egyszer elvettetett, hagyjunk fel a magvetéssel, azaz a közjogi kérdések vitatásával. A mint a t. cultusminiszter ur tévé, én is az e házban levő gazdákra hivatkozom, és azt mondom, hogy tudjuk mindnyájan, hogy jöhetnek körülmények, midőn a magot, melyet egyszer elvetünk, az idők viszontagságai, árvizek, fagyok, szárazság, kártékony férgek, elrontják s ilyenkor kötelessége a gazdának, hogy újra elvesse a magot. (Helyeslés bal felől.) Különben az igen tiszt, képviselő ur ellentétbe igyekszik állítani Ghyczy Kálmán t. barátom állításait az enyéimmel, és azt mondja, hogy Ghyczy Kálmán megczáfolta azon állításomat, miszerint mi feleletre nem vonhatjuk a külügyi politikáért annak vezetőjét: mertime megmuttata a XII-dik t. czikkből, hogy a külügyeket a magyar miniszterek beleegyezésével kell vezetni. Arra pedig, a mit Ghyczy Kálmán t. barátom későbben mondott, hogy bár ez benne van azon t. czikkben, de tényleg még is áll. hogy mi a külügyi politika kezelőit feleletre nem vonhatjuk: erre jónak találta azt mondani, hogy az Ghyczy Kálmán scrupulositásának szüleménye és nem meggyőződése. En szeretném tudni, mi adta a t. képviselő urnák azon jogot, hogy meghatározza: mi meggyőződése és mi nem Ghyczy Kálmánnak? Azonban bármint legyen is a dolog, én mindamellett e pontbau ellentétet nem látok, nem látok annyival kevésbbé, mert én is elismerem vele együtt, hogy azon törvényt a magyar kormánynak ugy kellene értelmeznie és végrehajtania, hogy beleegyezésével történjék a külügyek körül minden; de hogy ez, t. ház, tettleg igy is van, erről csak akkor fogok meggyőződni, ha fel fognak mutattatni a nem kereskedelmi nemzetközi szerződések, ha leteszi a miniszterelnök ur a ház asztalára mind azon levelezéseket, melyekben a magyar minisztérium beleegyezése kikéreI tett ós megadatott: mindaddig azonban, mig
