Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-20

20. országos ülés május 3t. 1869. Cl f*i "** 11 t a jelzett reformtárgyakban a ház asztalára tenni készül; ugy viszont a válaszfeliratnak sem lehet hivatása, a részletekre átmenni. A ház várja be, a kormány előterjesztményeit, s ha azok szelleme'vei, irányával s részleteivel megismerkedett, ám akkor hozzon felettük helyeslő vagy roszaló Ítéletet; ámde már előre Ítéletet mondani, nem tenne egyebet, mint a kormány előterjesztményei felett láttatlanul is pálczát törni ; a mi, ugy hiszem, nem volna indokolható, nem volna igazságos eljárás. (Helyeslés.) A trónbeszéd mire hivja fel a házat? A beireformok terére. A ház e felhívásra nem válaszolhat mást, mint a mit a ház bizottsága javasol, t. i, hogy igen is kész a kormányt e térre követni. Kevesebbet nem mondhat a ház anélkül, hogy ne mondjon le azon nemes hivatásáról, melyet a gondviselés kijelölt számára, t. i. a beireformok utján a hazát újjá teremteni; többet pedig nem mondhat a nélkül, hogy ne praeoceupálja a jövőt, a nélkül, hogy kötött kezekkel ne induljon, a reform egyes kérdéseire nézve, a discussió elé. A másik igen lényeges eltérés, a mely a javaslatok közt van, s mely egyik fontos okul szolgál arra, hogy én az ellenzék javaslatait nem pártolhatom, abban áll: hogy azokban az ellenzék még folyvást a közjogi alapok ellen folytatja az ostromot. Az 1867-iki XII. t. czikk ellen, a mely az államjogi viszonyt szabályozza Magyarország és Ausztria közt, azon nagy és súlyos vádat emeli az ellenzék, hogy megsemmisítette államiságunkat, megcsonkította nemzeti önállóságunkat s függetlenségünket. Oly nagy és súlyos vád ez, t. ház, melyet nem lehet hallgatással mellőzni, de a melyre csak akkor felelhetünk, ha előbb tisztába jövünk a nemzeti önállóság és függetlenség fogalmával. (Halljuk!] Ha önök az önállóság és függetlenség azon mértékét akarják a nemzet számára igénybe venni, melylyel p. o. bir Francziaország, Anglia; ha önök azon vezéreszméből indulnak ki, melynek Simonyi ur adott kifejezést, hogy Magyarország és Ausztria közt nincs más viszony, mint a mely fenáll például Törökország és Francziaország közt: akkor igenis elismerem, hogy a létező közjogi alap, a nemzeti önállóság és függetlenség eme mértékének nem felel meg; de kénytelen vagyok egyúttal hozzá tenni, hogy a nemzeti önállóság és függetlenség ezen mértéke, a létező viszonyok közt, az ábrándok sorába tartozik, (Elénk helyeslés jofth felül) és hogy az önállóság és függetlenség ezen mértékét a létező viszonyok közt meghonosítani akarni, a legkönnyelműbb és legvakmerőbb koczkajáték volna, a melyre valaha nemzet a maga sorsát, a maga életét feltévé. (Elénk helyeslés johh felől.) Ha ellenben önök a nemzeti önállóság és függetlenség azon mértékét értik, mely a pragmatica sanctióval egybe fér: akkor az 1867-ik évi XII. t. czikk ellen emelhető kifogásoknak legnagyobb része önmagától elesik. Jól tudja és érzi ezt azon párt-árnyalat, melynek soraiba Simonyi úr is tartozik, s épen azért nem csodálom, hogy első feladatának tartotta a pragmatica sanctió értelmét és bordereiét elferdíteni. O a pragmatica sanctidban nem lát egyebet, mint két, egymástól teljesen független állam fejedelmének közösségét e's ugyanazonosságát. Feltéve, hogy igaza van, még akkor is meg kell jegyeznem, hogy a pragmatica sanctiónak már ezen tartalma egymagában véve is, bizonyos korlátok közé szorítja nemzeti önállóságunkat és függetlenségünket, a mennyiben t. i. nem követhetünk oly eljárást, mely a két külön állam fejedelmének ugyanazonosságát lehetetlenné teszi. Például Franczia- és Törökország bármikor hadat izenhetnek egymásnak, a szerint, a mint pillanatnyi érdekeik követelik ; ellenben Magyarország soha sem követhet oly politikát, mely háborúba keverhetné a magyar királyt az osztrák császárral. Azonban Simonyi ur találni fog a pragmatica sanctióban — ha csak szemeit szándékosan behunyni nem akarja — még ennél többet is és ez: a monarchia oszthatlanságának elve, melyből a kölcsönös védelmi kötelezettség foíy. A míg tehát a fejedelem ugyanazonosságában rejlő personal unió csak negatíve, ezen védelmi kötelezettség már po sitivé oly praegnans korlátokat húzott nemzeti önállóságunk és függetlenségünk elé, a melyeket ignorálni nem lehet és nem szabad. Franczia- és Törökország ma megtámadhatják, holnap védelmezhetik egymást, a szerint, a mint azt érdekeik hozzák magukkal; ellenben Magyarország és Ausztria már a törvénynél fogva tartoznak egymás integritását minden ellenséges megtámadás ellen megvédelmezni. Állandó véd- és daczszövetségnek lehetne ezt nevezni, t. ház, ha az ellenzéknek erkölcsi bátorsága lett volna ezen szerződésnek nemzetközi alakot kölcsönözni; de midőn ezen közjogi egyezmény itt a vitatás tárgya volt, és én ezen eszmét megpendítettem, épen az ellenzék volt az, a mely azon szűk körű fogalmat állította előtérbe : hogy a magyar nemzetnek semmi köze nincs a lajtáatuli tartományokhoz és azok népeihez ; hogy a magyar nemzetnek csak saját királyával van dolga.