Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-17
202 17. országos ülés május 26. 1869. m { —felfogásom szerint — azok le'nyegét képezik. (Halljuk!) [ Ez, a mennyire megítélhetem, a következő: Igen tisztelt barátaink, a ház másik oldalán a közjogi kérdéseknek a múlt orszázgyülés által eszközlött megoldását nem tartják ezélszerünek és nem tartják fentarthatőnak, három oknál fogva: először, mert ezen megoldás által az országnak önállása és függetlensége feladatik; másodszor, mert az országnak legfontosabb érdekei veszélyeztetnek; és harmadszor, mert veszélyeztetik az országnak jövője, mit tegnapi beszédében Irányi Dániel ur is különösen kiemelt. Részemről bátor leszek, mint mondám, szárazan és tehetségem szerint a legrövidebben előadni ellenészrevételeimet. (Halljuk!) A mi először is az ország önállását és függetlenségét illeti: az nem hazafi, sőt nem is józan ember, ki azt nem tartja a főérdeknek ; mert az, ki bármely materialis haszonért önállását, azon önállását— mely helyzetében lehetséges — feladja , körülbelül ugy jár el, mint azon patriarehának fia — nem tudom maga a patriarcbák közé számittatik-e ? — ki egy tál leneséért oda adta elsőszülöttségi jogát: ily eljárásnak mindig az a következése, hogy a ki követi, egy élvezetet később igen sok koplalással fizet meg. (Derültség.) En is tehát azon nézetben vagyok, hogy az országnak önállása oly érdek, melyet mindenekfelett és minden körülmény közt védenünk kell. Csak azt hiszem, hogy azok, kik már bizonyos közösügyeknek létezését és ezen ügyeknek közös elhatározását, mint az önállás feladását tekintik, igen nagyon csalódnak. A nemzetre nézve az önállás épen olyan, mint az egyénre nézve a szabadság. A javak legfőbbike az, miért mindent áldozhatunk és mindent áldoznunk kell; de egyszersmind oly kincs, melyet soha tökéletesen nem érhetünk el. Feladatunk utána törekedni, az egyéneknek a legnagyobb szabadság, nemzetnek a legnagyobb önállás után; de a tökéletes szabadság az egyén és a tökéletes önállás a nemzet által soha el nem érethetik. (Helyeslés a jobb oldalon.) Valamint nincs egyén a világon, ki azt mondhatná, hogy tökéletesen független minden másoktól, ugy nincs nemzeti individualitás sem, mely magáról ezt állithatja; és a leghatalmasabb nemzetek, az angol és franczia, szintúgy, mint azok, melyek előttük léteztek — mert eljárásukban a józanságot kell követniük — nem utasíthatja el magától azon befolyást, melyet más nemzetek reá gyakorolnak. (Helyeslés a jobb oldalon.) Az irány, melyet kormik e tekintetben követ, az, hogy a nemzetek között létező közös ügyeknek száma nem csak nem fogy, hanem szaporodik; (Helyeslés,) és hogy jelenleg, tekintsünk bár hova, igen sok ügy, mely előbb tisztán s kizárólag egyes nemzetek által rendeztetett el, most több nemzet által közösen intéztetik el. így tehát az én felfogásom szerint azt, hogy bizonyos tárgyak közöseknek tekintetnek, s hogy ezen tárgyak közösen határoztatnak el, az önállás feladásának tekinteni magában véve még nem lehet. Az önállóságnak mérlege, nézetem szerint, más, és pedig először a mód, mely szerint ezen viszony támad, másodszor a mód, mely szerint ezen viszony gyakoroltatik. S valamint p. o. joggal mondhatjuk, hogy oly nemzet, melynek bizonyos ügyei, hozzájárulása nélkül, egy más nemzettel közöseknek deciaráitatnak; vagy mely oly ügyek elintézésére, melyek őt is érdeklik, az őt megillető befolyást nem gyakorolja, önállásától csakugyan megfosztatott: ugy nem mondhatja senki azt, hogy a nemzet önállásáról mondott le csak azért, mert saját belátásából, bizonyos tárgyaknak közös kezelését ezélszerünek ismerve el, azt saját akaratából elhatározta ; főképen akkor, ha ezen ügyek kezelésénél az őt illető befolyást gyakorolja, azon mérvben, melyet maga megszabott. (Helyeslés.) így tehát a közös ügyek, bocsánatot kérek, ha talán előadásom kissé száraz, (Felkiálltások: Halljuk!) mondom a kérdés tárgyalásánál a közös ügyek létezése mennyiben veszélyezteti nemzeti önállásunkat ? az első kérdés. Az első kérdés tehát az, hogy az illető nemzet szabad akaratával, s megegyezésével fogadta-e el azokat ilyeneknek vagy nem? A második kérdés pedig az, vajon a nemzet ezen ügyek elintézésében bir-e az őt megillető befolyással ? Es ha e két tekintetet veszszük mérlegül, nem hiszem, hogy a közös ügyek létezésének és közös kezelésének ürügye alatt valaki hazánk önállását tagadhatná, vagy csak kétségbe vonhatná : mert nem hiszem, hogy valaki létezzék, a ki azt állítaná, hogy Magyarország akkor, midőn államjogi viszonyaink rendezésének ujabb módját elfogadta, bárki által erre kényszerítve lett volna, sőt még azt sem fogja senki állítani, hogy azon nagy törvényhozási majoritás, mely az ezen viszonyok rendezését magába foglaló törvényt alkotta, akkor bármely hatalomnak befolyása alatt állott volna, és igy a nemzetnek akaratát nem fejezte volna ki tisztán. Hisz kormány, mely e befolyást gyakorolhatta volna, akkor nem is létezett. (Elénk helyeslés johh felöl.) A mi pedig a befolyást illeti, melyet ő felsége lajtántuli tartományai egyrészről, másrészről Magyarország a közösügyek elintézésére gyakorolnak, e tekintetben hivatkozom azokra, kik a delegatióban részt vettek, s ők el fogják ismerni, hogy Magyarországnak befolyása a közös ügyek elintézésére
