Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-15
156 15. országos ölés május 24. 1869. deczember havára már a húsz százalékkal megnagyobbítva vették fel. Én tehát azt óhajtom és indítványozom: mondja ki a t. ház határozatképen, hogy a lefolyt országgyűlés hivatalnokainak azon egyénei, kik e hivatalokat betöltötték, a szerint,a mintbetöltötték,kapják fizetéseket. (Helyeslés.) Kovách László: Előttem szólott Simonyi Lajos képviselő urnák indítványát teljes szivemből pártolom azon megjegyzéssel, miszerint köteles vagyok kijelenteni, hogy az országgyűlés szünetelése alatt ugyanazon hivatalok, melyekre az illetők kinevezve nem voltak, a háznak összes hivatalnoki személyzete által, hol egyik, hol másik irnok által töltettek be, a mennyiben az illetők egy, két vagy több havi szabadságra bocsáttatván, helyöket csakugyan be kellett tölteni; és miután sem azok kinevezve nem voltak, sem állandóan nem működtek, azok töltötték be ezek teendőit. Bátor vagyok tehát indítványozni, hogy Simonyi Lajos b. ur indítványát oly módosítással méltóztassék elfogadni, miszerint az ezen superplusból származó összeg azon egyéneknek adassék, kik állandólag ki nem nevezett egyéneket helyettesitettek. Továbbá bátor vagyok még azon észrevételt tenni, miszerint ezen intézkedésben történik rendelkezés a ház hivatalnokai és szolgáiról, mig a ház legnevezetesebb hivatalnokairól a gyorsírókról nem fordul elő semmi rendelkezés ; pedig azt hiszem, ha valamiről, a gyorsírókról kell gondoskodnunk, miután ezeknek közreműködése szolgál legnagyobb segitségül a ház tanácskozásaiban. Indítványozom tehát , hogy azok is okvetlenül ide értessenek. {Helyeslés.) Madocsányi Pál : T. ház! Nekem a bejegyzésre nézve van legalázatosabb észrevételem. Előlegesen kellene mondani azt, hogy junins 1-én fog belépni ezen szervezés. Előttem szóló érdemes képviselő ur Simonyi Lajos b. észrevételére pedig én, mint a számvevő bizottság igénytelen tagja, kötelességemnek tartom felvilágosítást adni. Ha jól emlékezem, a deczember 4-kei országos ülésben jelentetett be a szervezési munkálati javaslat. A t. ház a szervezési javaslat elnapolását elhatározván , csak a fizetések felemelését rendelte el. Mikor a számvevőség elé került ezen kéi'dés, természetes dolog, hogy jól lehet ezen fizetések felemeltettek, de miután ezen felemelt fizetést egyes személyekre jogosan applicálni nem lehetett, mert elnöki fogalmazó, kiadó, irattárnok, nem cxistál, első osztályú irnok sem existál, így történt, hogy az írnokok és teremőrök kisebb fizetést kaptak, mint amennyit a felemelés következtében kaptak volna. Erre nézve, t. ház! megvagyok győződve, hogy a jogosság tekintetéből másképen nem lehetett intézkedni a számvevőségnek ; mert annak kötelessége szorosan ragaszkodni az utasításhoz. Méltányosság szempontjából örömmel beleegyezem abba, hogy azon hiányok pótoltassanak, beleegyezem abba, azon oknál fogva is, mert az időt drágának tartom, és ők folyamodványt akarván benyújtani, ha ezen folyamodvány ujabb tárgyalás alá kerül, ez által alkalmasint legalább egy órát veszítenénk, ennek költségei pedig felül fognák múlni a kérdéses differentiát. És e szempontból a nélkül, hogy az általam kiemelt lehető takarékosság elve ellen vétenék, méltányosság okáért azt mondanám befejezésül, hogy ezen szervezés folyó év június elején életbe lépvén, miután a múlt évi deczembérben hozott végzés szerint az előterjesztett magasabb fizetések már is elfogadtattak, és csak egyedül a szervezésnek elnapolása miatt nem tétethettek folyóvá : a ház méltányosság szempontjából az írnokok és teremőrök fizetései közt levő azon különbséget, mely az általuk január 1-tŐl fogva május végéig felvett és most rendszeresített magasabb fizetésök közt létezik, a mint háznagy ur igen helyesen kiemelte, az összes teremőrök és írnokok javára külön külön utalványozza. Ez által ugy gondolom, a méltányosságnak elég lesz téve. (Helyeslés.) Tisza Kálmán: Legnagyobb részben egyetértek az előttem mondottakkal, csak arra akarok szólani : miként óhajtom én a végzést kimondatni ? Én azon nézetben vagyok, hogy midőn a t. ház, nem ezen ház, hanem az azt megelőzött t. képviselőház, ha jól emlékszem deczember 4-ki ülésében elhatározta, hogy a szervezésbe nem bocsátkozik ugyan, de méltányosnak tartja a felemelt fizetések időközbeni utalványozását : akkor azon szándékban volt, hogy ugyanazon fizetést, a mely azon szervezetben, mely most fogadtatik el, és mely a fizetésekre nézve már ideiglenesen elfogadtatott, kijelölve van, az kapja, a ki teljesiti azon teendőket, melyek teljesítőire nézve azon fizetések megállapittatnak. Mert én azt hiszem, hogy utoljára is a képviselőház a fizetést a teendőkért fizeti, a czim pedig csak mellékes dolog. A számvevőség, mely a számadásokat megvizsgálja, mihelyt legkisebb kétsége támadhatott a felett, hogy mi lehet azon végzésnek értelme, szerintem igen helyesen járt el, midőn azon utat választotta, hogy kevesebbet utalványozott, mindig hatalmában állván a hiányzó összeget az illető számára pótolni. Én tehát egyszerűen azt óhajtanám kimondani, hogy: miután a múlt képviselőház decz. 4-ki határozatát nem lehet másképen értelmezni, mint hogy már akkor az volt szándokában, hogy kiki a teljesített szolgálatához mérve kapja ezen felemelt fizetést, ezen fizetésnek kiadását a ház megrendeli. Nem lévén előttünk tisztába hozva, melyik hivatalt kik teljesítették, a gazdasági választmányt bízza meg,