Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-14

14. országos ülés május 22. 1869. |4| látta az időt, hogy a jövendő felett határozzon, és .bekövetkezett a sok viszontagság után az 1867-iki kiegyezés. Önök tudják, uraim, mily indalattal fogadta Európa politikánknak ezen müvét. Ki gondolhatná tehát, hogy ez gyümölcstelen, hogy ez az országra nézve lealacsonyító volt? A mit megértett Magyarország, megértette azt Európa is. Láttuk az örömet azon nehézségek elhárítása fölött, melyek Magyarországot századok folytán át elválasztották a lajtántdli tartományoktól ; láttuk az örömet azon kapocs létesitése fölött, mely az országot a fejedelemhez és a lajtántúli népekhez fűzte, s mely nélkül a nemzet szilárd jólétre nem vergődhetett volna soha. Látta a nemzet helyes világitásban az eredményt, látta benne a hatalmas csapást az elnyomás ellen. Erezte a biztos győzelem előízét, melytől csak az eszélytelenség foszthatna meg bennünket, s melyet a kitürés és szilárdság biztosítnak neküuk. És midőn alkalma volté mű felett nyilatkoznia, azt helyesléssel tette és a legközelebb lefolyt választásoknál ezen művet ez idő szerint nemzeti szavazatával minden megtámadás ellenében is helyeselte. Folytatni fogjuk tehát az utat, melyet a nemzet jelölt ki nekünk, követvén nyomdokait azoknak, kik bennünket megelőztek és a kik győzelmeiket és tapasztalataikat reánk hagyták : tapasztalataikat, hogy általok vezéreltessünk, és győzelmeiket, hogy neki bátorodjunk. Igen, de önök azt mondják, uraim, hogy épen e kiegyezés az ország önállása s fügetlensége árán történt. Mielőtt ez állítás taglalásába bocsátkoznám, engedjék meg, hogy figyelmeztessem tisztelettel azon hibára, melyet e tekintetben politikájok által elkövetnek. E hiba nem csak önök hibája, ez Thiers szerint, az ellenzékek közös hibája. Élénk érzelmeik hevével túlságig ragadtatnak és vádolják a kormányt és politikáját már a kezdetnek pillanatában, azért, mire tán csak később válhatik érdemessé. Ennek természetes következése az, hogy mivel az ellenzékek idő előtt, és kelletén túl élénken vádolják azt, mit a kormány képvisel, vagy a mi tőle jön, azon pillanatban sem találnak hitelre, midőn arra legnagyobb szükségök volna, midőn már valóban igázok kezd lenni a néha tévútra sikamlott kormány hibái ellenében; és én ezt az alkotmányos élet s a közügy érdekében őszintén sajnálom. (Helyeslés jobb felöl.) Engedjék meg tehát, hogy csekély nézetem e's belátásom szerint taglaljam : mi igazság van azon állitásban és mi túlság, hogy a kiegyezés által az ország önállása, függetlensége és a népspnverainitas attribútumai veszendőben vannak 1 En e feladat megoldásának nem annyira nehézségein, mint terjedelmén és nagyságán zavarodom meg, mihez még azon félelem is járul, hoffy gyenge és rendezetlen előadásom önök türelmét kifárasztja, mert kénytelen leszek azon dolgokat ismételni, melyek már sokszor elmondattak. (Halljuk!) Törekedni fogok nézeteimet a legrövidebbre vonni össze; mit az által vélek elérhetőnek, ha párhuzamot vonok a 48 előtti, a 48-as és a jelenlegi állapot között. Önök azt mondják, hogy az ország önállása és függetlensége veszendőbe ment, hogy az ország érdekei, tehát a nép souverain attribútumai áldoztattak fel. Szerintem az önállás legbiztosabb kritériuma azon befolyás, melylyel sorsunkra birunk. Ha pedig állapotainkat és körülményeinket tekintem, engedjék kifejeznem azt, hogy azon befolyásnál fogva, melylyel jelenleg birunk, belső függetlenségünk, állami önállásunk ezen kiegyezés által biztosítva van. Azon kapocsból, melyet a pragmatica sanctió állandóvá tett Magyarország és az örökös tartományok közt, azon jogokból, melyekkel az alkotmány a fejedelmet felruházta, bekövetkeznie kellett annak, hogy e kölcsönös segedelemre szerződött államok közt közös érdekeknek s ezekből közös ügyeknek kellett következniük, melyek közösen voltak elintézendők. Az elválhatlan birtoklásból önként kölcsönös védelem foly. E kölcsönös védelem egyik eszköze a hadügy. Az 1848 előtti időszakban a hadügy, mint tudjuk, egységesen intéztetett el, Magyarországnak mondhatnám befolyása nélkül, az osztrák minisztérium által. Magyarországnak e részben volt hadkiegészítési joga, ezt gyakorolta is ;• de ezzel minden befolyása megszűnt a hadügyre nézve (Felkiáltások bal felől: De nem törvényes befolyása!), még azon befolyása is, melyet a hadkiegészitésre nézve gyakorolt — ha vissza tekintünk a múltba — igen gyakran illusoriussá vált. És miért? Azért, mert a törvényhozás egyik tényezője, a fejedelem, ki vétóval birt az országgyűlés által alkotott törvények irányában, idegen miniszterek által környeztetett. 1848-ban ezen ügy közösnek ismertetett el. Megtartotta a nemzet az ujonczadás jogát; de mivel nézete szerint a honvédelmi minisztérium megalkottatott, egyúttal jelezte az irányt és a szándokot, melyet akar, melyet szeretne s melyet óhajtana megváltoztatni. De a törvényben, ha jól tudom, nemzeti haderőről nines szó. Jelen állapotainkban a kiegyezés két részre osztja a hadügyet, — ha jól értem: — az egyik közösen, de alkotmányosan, az országnak paritás alapján meghatározott befolyása következtében és folytán a fejedelem által intéztetik el. A másik a honvédelmi törvény által nemzeti haderőt