Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-325
CCCXXV. OESZÁGOS IJLÉS. (November 26. 1863.) 9 i an azt kérdek, hogy hol van az megírva ? s mikor volt az? Szabad legyen azt mondanom, hogy azt megolvashatják az 1857. évi magyar akadémiai Értesítő — gondolom — 3 0-ik füzetében, Wenczel Gusztáv egyetemi tanárnak a marmarosi jogviszonyokra vonatkozó értekezésében. Továbbá megjegyzem, hogy az érintett esaca hazai krónikáink szerint 1282-ik évben történt az ország déli részében a Hód tava mellett. A kinek kedve van tehát ezekről meggyőződni, a múzeumi vagy egyetemi könyvtárban megtalálhatja az érintett munkát s megolvashatja. Azért mondom meg, hogy hol található, hogy győződjenek meg azon képviselő urak, miszerint a mit képviselő társunk mondott, csakugyan igaz. Ezek után azon nézet ezáfolatába kell bocsátkoznom, mely épen előttem szólott részéről érintetett meg, valamint mások részéről is, kik azt állították, hogy a nemzetiségi kérdés csak 20 év előtt talá tátott fel és vétetett alkalmazásba a reactio részéről, mely nevezet alatt rendesen a bécsi kormány értetett eddig. Bátor vagyok azt kereken tagadni, s felvilágosításul felhozom azt, hogy különösen a mi az én nemzetemet illeti, ez, a mint Dobrzánszky képviselő társam is tegnap megjegyezte,akkor, midőn a magyarok Pannoniába jöttek, önálló állami életet élt mind Erdélyben, mind a mostani Bánságban, mind pedig a bihari herczegségben. A ki erről meg akar győződni, olvassa a magyar történelem Herodotját, Béla király névtelen jegyzőjét. Tagadhatlan tehát továbbá az is, hogy miután az oláh nép sem egyik sem másik általa lakott tartományban nem igáztatott le, a történelem tanúsága szerint, hanem szerződésre lépett a magyarokkal ... {Felkiáltások: Hol?) Erdélyt illetőleg Béla névtelen jegyzője szerint Esküidnél Gelu oláh vezér eleste után... az oláhok a magyaroknak „dexteram dederunt" és magok közt frigyet alkotván, boldogul éltek — mint szintén Anonymus irja — Szent István koráig; hogy, mondom, nem csak ott, hanem különböző^vidékeken magoknak jogokat érdemeltek és különösen Erdélyben mint nemzet szerepeltek, mit elegendőhg tanusit egy 1309. évben III. Endre magyar király által kiadott, továbbá egy 1437. évben a kolozs-monostori boldogságos szűzről nevezett conventnek levéltárában talált okirat, mely nyiltan elismeri, hogy a román, illetőleg akkor oláh nép mint nemzet volt elismerve és mint ily tényező működött Erdély történetében. Későbben az idők viszontagságai, különösen az 1438-ban Erdélyben a magyar, székely és szász nemzetek közt kötött unió következtében a román nép mint nemzet megszűnt létezni, s a néppé degradált oláh nemzetnek sorsa ezután valami irigylendő nem volt; de más részről ott is meg kell vallanom, hogy nagy része az erdélyi oláhoknak, kik t. i. már azelőtt nemesek voltak, valamint azok is, kik magokat vitézségük által az erdélyi fejedelmek alatt kitüntették, ezek által nemességre emeltettek s a nemesek szabadalmaival megajándékoztatván , a nemesek előjogaiban részesültek egyenlően a magyar nemesekkel. Az erdélyi oláh nép eme helyzetében maradt egészen Erdélynek 1690. évben a magyar korona jogán a dicsőségesen uralkodó Habsburg házra lett jutásáig, s miután a bécsi kormány az. erdélyi oláh népet nevezetes tényezőnek ismerte fel, a háborgatókat megszokott erdélyi magyarok s székelyek fékentartására nézve ennek tudtával s alkalmasint bátorítása folytán az 1744-diki erdélyi országgyűléshez egy kérelmet terjesztettek az erdélyi románok, melyben azt kérték, hogy Erdély negyedik nemzetének ismertessenek el. E kérelem azonban visszavettetett. Későbben 1791-btn — mely mozgalmas időszakra önök elevenen fognak emlékezni — Erdélyország mindkét vallású román püspökei, több főpapokkal s másokkal cgyetértőleg, egy uj kérvényt nyújtottak be II. Lipót császár s királyhoz, mint Erdélyország nagy-fejedelméhez negyedik nemzetté leendő felvételűk végett , melyet az tárgyalás végett az erdélyi országgyűléshez leküldött, s melynek három főbb pontját fel fogom olvasni , s pedig az eredeti nyelven, hogy önök meggyőződhessenek arról , hogy többet kivánunk-e ma, mint őseink ezelőtt 120, illetőleg 80 esztendővel követeltek ? Az úgynevezett supplex libellus valachorum Transylvaniae így szól : „Natio valachica supplex humilisque adtnronnm majestatis vestrae accedit ac sequentia qua decet veneratione ac subiectione petit rogatque : 1-outodiosae et ignominiaplenae nomenclationes: tolerati, admissi, inter status non recepti, aliaeque huismodi, quae tamquam externae maculae sine jure et auctoritate nationi valachicae affixae fuerunt, nunc prorsus demantur, atque veluti indignae et injuriae publicae revocentur ac deleantur, sicque per clementiam majestatis vestrae sacratissimae rediviva natio valachica, ad usum ornnium jurum civilium et regnicolarum reponatur ; proinde 2-o nationi supplicanti inter regnicolares nationes idem locus, quern ipsa juxta adductum in praemissis testimonium conventus B. M. V. de Kolosmonostra anno 1437 tenuit, restituatur; (A 3-ik pont elmaradhat.) 4. in comitatibus, sedibus, districtibus aliisqne communitatibus occasione electionis officialium et ad comitia deputatorum , apud aulica item et provinciába dicasteria occurrentibus officiorum restaurationibus ac promotionibus applicandorum ex hac natione proportio12*
