Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-325
84 CCCXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 26. 1868.) A fő- és az első fokú igazgatás lehetősége, czélszerüsége, az igazságszolgáltatás gyorsasága és pontossága kívánalmaink által nem csak hogy nem sértetik, hanem még elő is mozdíttatik. Nem tagadhatni, hogy jobb körülményekben vannak azon államok, melyekben minden állami mííködés egy nyelven végezhető; de ez csak oly egyöntetű államokban lehetséges, melyekben egy nemzetiség létezik, vagy az egyik nemzetiség any nyira túlnyomó, hogy mellette a többi n ind szám szerint, mind a miveltség szerint mintegy eltűnik. De épen az a fő, hogy Magyarország nem olyan állam, hogy benne milliók vannak más nemzetiségekből, kik egyrészt elegendőkép esoportozottan élnek, másrészt oly nyelveken beszélnek, melyek ugyanazon culturfokon vannak, hogy politikai functiókat lehet velők végezni. A román nyelv Románia fejedelemségben, a a szerb, mely a horváttal azonos. Szerbia fejedelemségben, Horvátország- és Slavoniában már is nem csak administrativ politikai, hanem állampolitikai culturával is bir. Magyarországban tehát könnyen volna alkalmazható ; a szlovák nyelvnek a gazdag cseh irodalomban elegendő culturtámasza van, és ha tekintetbe vesszük, hogy leginkább a szlovák nemzet fiai adták a magyar nyelvnek is a eulturát, nincs kétség, hogy saját nyelvüket is rövid idő alatt felemelik a politikai cultura magasabb fokára, mihelyt bekozatik a politikai életbe. A kik ilyen körülményekben is, a minőkben Magyarország van, a nyelvnek minden állami és politikai működéseknél megtartandó egysége mellett harczolnak, azokat ugy lehet és ugy kell tekinteni, mintha azon elvet vallanak, hogy a polgárok az állam miatt vannak, és nem az állam a polgárok miatt, hogy a kormány és hivatalnokok alkotják az államot, kikre nézve természetesen kényelmesebb volna, ha egy nyelven dolgozhatnának ; ezek az államban egy különös kasztot teremtenek, mely bureaucratiának neveztetik, és melyet épen ugy a nyelv privilégiuma választ el a többi, név szerint a nem-magyar nemzetiségektől, a mint előbb azt a nemesi okleveles a latin nyelv^választá el az egész nemzettől, Mit mondanának a nyelvegységétvédők azon értesítésre, melyet O'Sulivan, belga követ Bécsben ezer nyolezász ötvenhétben márczius negyedikén a belga külügy érnek küldött, ki a nemzetiségekről adatokat gyűjtött, a polyglott államokban a nemzetiségi enquéte bizottság részére? 0 ugyanis ezt írja: „A német nyelv kizárólagosan hivatalos nyelv az egész monarchiában, kivéve Lombard-Velenczét. Ez logikai következménye az igazgatási egység elvének, melynek minden államaiban való megalapítására Ferencz József császár magát elhatározta. Az intézetek, melyek a szláv vagy a magyar irodalom javára rendeltetvék, csak particularis intézetek, az igazgatás körén kivül. A kormány csak a német nyelvnek adja a hivatalos protectiót, és azon meggyőződéshez ragaszkodik, hogy ezen protectio különösen és kitűnően czélszerü a nemzeti egységre nézve, mely a kormánynak biztosságot ad, annak hatalmát jelentékenyen segítvén elő." Minek tekintették a magyarok ezen eljárást? és igaz-e, hogy ezen eljárás megalapította a kormány hatalmát? A nyelv, ha bár nélküle az állam el nem lehet, állami szempontból nem czél, hanem csak eszköz, melylyel az állam feladatát teljesiti ; miután pedig feladata a törvényszéknél a polgárok jogait védelmezni, az administx'atióban a polgárok érdekeit képviselni és előmozdítani, azért köteles azon eszközöket, a közlekedés azon médiumát használni, mely a polgárok előtt nincsen elzárva, functióit azon polgárok nyelvén köteles végezni, kik valahol többségben vannak. Hogy a politikai és igazságszolgáltatási functiók több nyelven is végezhetők, bizonyítja ismét S vaj ez, Belgium, Olaszország míg Savoyát birta, üánország az utolsó háborúig, maga Éjszak Amerika is, a hol egyes államok mind a német, mind a franczia nyelvet használják, végre az úgynevezett Cislajthánia is. Azt mondják, hogy más államokban csak két vagy legfölebb három nyelv létezik; de mit tegyünk, mikor a történet Magyarországban hat nemzetet vagy nemzetiséget és nyelvet hozott öszsze ? Azonban a központi javaslat sem következetes elvében mindvégig, és a nem municipalis községeknek az ügykezelési nyelvet akaratukra hagyja, szintúgy megengedi egyeseknek és társulatoknak saját nyelvök használatát, s mi több, a hivatalokat tolmácsolásra is kötelezi, tehát az illető nyelvek tudására is, és a határozatoknak azokon való kiadására, végre kötelezi az igazgatási és igazságszolgáltatási centrumokat, hogy különféle nyelveken fogadják el a beadványokat, a határozatokat fordításban is kiadják; de a centrális bizottság ezt azon mértékben teszi, mely a nemzetiségeket ki nem elégítheti, mert nyelvűket az administratiók és az első folyamodási törvényszékek hivatalos hatásköréből elzárja, és pedig oly módon, mely épen ellenkezik a kijelentett czéllal, tudniillik az administratió czélszerüségével, a gyors és pontos igazságszolgáltatással; és épen e tekintetben czélszerüebb, a mint már mondám is, a mi javaslatunk a központiuál. A központi javaslat szerint minden ötöd a községekben kivánhatja, hogy nyelve szintén ügykezelési legyen, amunicipiumokban pedig minden ötöd kivánhatja, hogy nyelve jegyzőkönyvi nyelv legyen; mivel pedig ekkor a municipalis hatóságoknak és biróságnak a beadványok ezen nyelveken Js nyújthatók be, és ezen nyelveken el is inté-