Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-325

CCCXXV. OE SZAGOS ÜLÉS. (November 26 1868.) 85 zendők, ezen javaslat szerint négy vagy öt országos nyelv lehet használandóvá, és a hivatalnokok kötelesek volnának mind a négy vagy öt nyelvet tudni. A mi javaslatunk szerint ez nem lehetséges, mert legfölebb három nyelv kerülhet össze a municipiumban és a bíróságnál, t. i. a többség, a jelentékeny kisebbség nyelve, és a központi nyelv. A központi javaslat szerint kötelesek a bíróságok a felebbezett perek irományait és mellékleteit lefordítani, a felsőbb bíróságok pedig e szerint ítélni: hol van itt az igazságszolgáltatás gyorsaságának biztositéka? nem nyujtatik-e ez által legtörvényesebb mentség a perek halogatása tekintetében ? S mit mondjunk azon bíráskodás pontosságáréi és igazságáról, mely fordításon és pedig másnak fordításán alapszik? Itt pontosságról és igazságról szó sem lehet. Tudom, hogy a függönyök mögött azt mondhatnák: „Epén a nyelvek többségének ezen megengedése és a lefordításra való kötelezettség azon gyakorlati következménynyel fog bírni, hogy mindenki az egy magyar nyelvet fogja használni, hogy ügyei gyorsabban, pontosabban, igazságosabban és talán jobbakaróan is elintéztessenek;" de épen abban fekszik a nemzetiségi kérdés ily eldöntésének machiavellismusa és jezsuitismusa, hogy egyfelől az európai közvélemény miatt kénytelenek vagyunk elismerni, hogy politikai államban ha nem is a nemzetiségeknek mint olyanoknak, de igen is a polgároknak bizonyos engedmények teendők, másfelől pedig mintegy a czéJszerüség, gyorsaság és pontosság érdekében oly engedményeket adunk, hogy végre a gyakorlatban mégis csak egy nyelvnek kell uralkodóvá lenni. Ha egy tekintetet vetünk a mostani gyakorlatra, mely mellett két-három nyelven működtek a munieipiumokban és a bíróságoknál, látni fogjuk, hogy az ügyek ép oly gyorsan s pontosan intéztettek el, mint ott, ahol csak magyar nyelven működtek, és csak akkor volt megakadás, ha a magasabb forumok miatt fordításra került a dolog. A mi illeti a legfelső igazgatást és a magasabb törvényszékeket, az administrativ bureaukban és a törvényszéki tanácsokban a tehetségek kára nélkül lehetne annyi erőt öszpontositani, hogy az ügyek különféle nyelv ekén volnának elintézhetők, vagy legalább elfogadhatók, maga a központi javaslat is minden nyelvnek útját nyitván a centrumokig, csakhogy szerinte a fordítások nagy és a felekre, valamint az igazságra nézve veszélyes szerepet játszanak. Azoknál, kik magas hivatalokban vannak, feltételeztetik, hogy több országos nyelvet fognak tudni, és épen ebben fekszik a biztosíték, hogy egyenlő képességek mellett a különféle vidékek és a különféle nemzetiségek fiaira tekintettel lesznek, és hogy a legfontosabb helyek nem lesznek egy nemzetiség monopoljává, vagy saját nemzetisége megtagadásának árává. Jobb biztosítékot találni arra nézve, hogy a centrumok képesek legyenek az ügyeket különféle nyelveken elintézni, mint a nem-magyar nemzetiségek milliomait nemzetiségük jogától fosztani meg, mintegy az igazgatás lehetősége és czélszerüsége, valamint az igazságszolgáltatás gyorsasága és pontossága érdekében, valójában pedig egy nemzetiség, vagy legjobb körülmények közt a magas hivatalnokok kén veimének érdekében, mert más államok példájával is ki van mutatva, hogy a czélszerü igazgatás és igazságszolgáltatás követelménye nem a hivatalos nyelv egysége, hanem a hivatalnokok képessége, mely a polygíott államban annál nagyobb, minél több nyelvet tudnak. Végre meg kell döntenem azon ellenvetést is, hogy követelményeink az egyéni poli ikai szabadságot megsemmisítik. Ha mi az egyes polgárok számára a nemzetiség szine alatt a hivatalok, vagy más politikai jogok vagy beneficiumok tekintetében valami praerogativát keresnénk, akkor helye volna azon ellenvetésnek; de mi azt nem keressük, hanem egyfelől ugy korlátoljuk azokat, kik más nemzetiség tömegében sporadice élnek, hogy municipiumok vagy községök nyelvét használják, mit a központi javaslat is tesz: mert a nemzetiség nem az egyének joga, hanem a nemzetiség tömegének joga, és az e tekintetben való korlátolás nem a politikai, hanem a nemzetiségbeli jogok korlátolása a nen zetiség eme korlátozása más vidéken ismét kiegyenlittetvéne; másfelül pedig kívántatik, hogy az ily sporadicus egyének a hivatalban a municipium nyelvét használják, a mi ismét nem megsemmisítése a polgári jogoknak. Az egyes egyének ily korlátozása más okokból is történik. De igazságos e az, hogy a compacte élő polgárok milliomainak joga megsemmisíttessék, hogy egyes individuumok itt-ott ne kénytelenittcsseneic más nemzetiség nyelvét használni? nem na^vobb meg-semmisitése ez nem csak az egyéni szabadságmak, hanem milliomok szabadságának és jogának ? nem egyéni korlátolás-e az, hogy a központi javaslat szerint a nem-magyar nemzetiségű hivatalnokok, saját nemzeíiségök kebelében a magyar nyelvet mint hivatalosat kénvtelenek használni ? nem csekélvebb-e itt a nem-magyar nemzetiségek egész értelmiségének joga, mint akármely egyes magyaré? És hol van az egyéni szabadság, midőn a nem-magyar ügyvéd nem használhatja peres felének nyelvét, hanem a magyar nyelvet kénytelen használni? s midőn a nem-magyar, ha tud is saját nyelvén irni és olvasni, nem képes maga is meggyőződni arról, vajon ügyvéde lelkiismeretesen és ügyesen vitte-e | perét? vajon bírája a törvény szerint itélt-e? és mi