Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-325
82 CCCXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 26. 1868.) ság iránti szeretetet, nem azt felelték-e, hogy ezen szeretet erősebb fog lenni, ha mindenkinek azátalános patriotismus mellett saját hazai, particularis patriotismusa is meghagyatik ? és mit ártana Magyarorságnak, ha benne a különféle nemzetiségek nem tartományi, hanem csak municipális mértékben nyernének tűzhelyet nemzetiségük számára? A svajczi cantonok nem törekszenek'arra, hogy mindegyik saját nemzetével egyesüljön, noha nagyobbak és jelentékenyebbek is ezen nemzetek; az alkotmányos szabadság erősebb kötelék köztök. mint a minő a nyelv egysége volna. így lenne Magyarországban is. Ellenben mi lesz akkor, ha a szerb, a román, a szlovák, az orosz és így tovább, idegennek fogja érezni magát saját tűzhelyén? azt a magyar országászoknak hagyom, hogy fontolják meg. Nemzetiségünk biztositékául és Magyarország földarabolásának ellenszeréül kívánjuk mi a megyék „nationalisatio a-ját, azaz, hogy a municipiumok túlnyomó nemzetiségek jellegét nyerjék a kisebbség- denationalisatiója nélkül; erre pedig a megyék kikerekitése csak corollárlum, vagy jobban mondva, modus applicationis. Ez magának a közigazgatásnak és az állami fmacziának is érdekében áll. Több kisebb megye van, melyeket másokkal egyesíteni kellene, például vegyes vármegyék : Kraszna, Ugocsa, Hont, Közép-Szolnok. Ung, és egynemű vármegyék : Torna, Árva, Esztergom, Liptó, Mosony, Zaránd; van ismét több, melyek oly nagyok, hogy fel kellene ó'ket osztani, például Bács megye, mely ezer nyolezszázkettő előtt fel is volt osztva, Bihar, Torontál és a többi. Miután már ezt a közigazgatási és gazdasági tekintetek is kivánják, mért nem lehetne egyúttal a nemzetiségeket is tekintetbe venni, épen aköuynyebb és gyorsabb adminisíratio érdekében ? Ha különben a megyék kikerekitése mint a nemzetiségek postulatuma annyira ijesztő, hát külön határozattal lehetne kimondani, hogy a megyéknek közigazgatási és közgazdasági tekintetből való kikerekitése alkalmával a nemzetiségek is figyelembe fognak vétetni. Különben a megyék kikeritése is csak akkor lenne hasznára a nemzetiségeknek, ha elfogadtatnék ama fő elvünk , mely szerint azon nyelv a hivatalos, mely a mutiicipiumban a többség nyelve. Ha ezen elv elfogadtatnék, akkor a megyék kikerekitése nélkül is volnának helyek, hol a nem-magyar nemzetiségek nyelve lenne hivatalossá, mi szerbek pedig különben is fentartjuk magunknak különös történeti jogunkat; de épen az a fő , hogy magyar nemzetiségű testvéreink fő postulatumunkat nem akarják elfogadni, és hogy a világ előtt mi legyünk farkasok, ők pedig bárányok, azt kiáltják : „de kikerekiíés, de kikeixkiíés!" mintha fő postulatumunk nem feküdnék másban, a minek a kikerekiíés nélkül is hatálya volna, de a mi tőlünk megtagadtatik. Azt vetik ellen, hogy a megyék kikerekitése által a kisebbség ki volna téve a többségnek, és hogy ez által nyomatnék; de ha ugy volna, akkor ez állna azon megyékre nézve is, melyekben mostani alakjok mellett is többségek és kisebbségek vannak, ugy, hogy már is át kellene ó'ket alakítani. A kikerekitésnek épen az a czélja, hogy a megyék a nemzetiségek szerint minél egyöntetüebbek legyenek, hogy igy az egyes nemzetiségek nem csak tért nyerjenek a fejlődésre, hanem hogy a súrlódásoknak is eleje vétessék ; a hol pedig a kikerekiíés után is kisebbségek maradnak, azok nem lesznek nyomhatók, egyrészt mivel javaslatunk is biztosítja nyelvűket, másrészt pedig, mivel a többség tagjai nem birandnak semmi különös polgári és politikai jogokkal, hanem egész előnyük abban álland, hogy a többség nyelve lesz a hivatalos, a nélkül, hogy a jelentékeny kisebbség nyelve ki volna zárva, a mi bizonyára nem tartalmaz semmi igazságtalanságot sem, annál kevésbbé, mivel az egy oldalon kisebbségben levők nyelve más vidéken ugyanazon előnyt fogja élvezni, és minden többség, tekintettel saját nemzetiségének más vidéken levő kisebbségére, igazságos lesz a hivatalnokok választásánál. Épen akkor, ha egy részről törvényileg kimondatik, hogy a többség nyelve a hivatalos, ha tehát ez vitatáson kivül helyeztetik, s ha más részről a nemzetiségek lehetőleg csoportoztatnak, megszűnnek a súrlódások, a közigazgatás könnyebb lesz és a politikai pártok nem fognak a nemzetiségek szerint, hanem az érdemleges, politikai és anyagi érdekek szerint képződni; az állam ez által szilárdulni fog, az alkotmányos intézmények pedig fejlődni. Végre ha a félelem, hogy a többség a kisebbséget nyomni fogja, elegendő volna valamely intézmény diserediíálására, akkor magát az alkotmányt és az alkotmányos intézményeket kellene megsemmisíteni, mert ezeknél mind a magasabb, mind a középső, mind a legalsó körökben a többség mindig a kisebbség ellenében áll, és épen a kisebbség védelme nevében kivan az abcolutismus vagy legalább a nem felelős kormányzat oly jogokat, melyek az alkotmányos jogokat megdöntik; a törvény és a felelős kormány elengendő védelem a kisebbségre nézve. Igazságos-e az, hogy több megye mostani állása szerint a kisebbségek szövetkezése meghiúsítsa a relatív többség tirmészeti jogát nemzetisége s nyelve tekintetében ? vagy a mint a központi javaslat javasolja, hogy csak a magyar nyelv legyen mindenütt a hivatalos, éspedig oly országban, melyben körülbelül három millió szlovák és orosz van, s mintegy három millió román és félmillió szerb ?
