Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-334
CCCXXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (December 5. 1868.) . 351 vonal kellő tanulmányozására és felvételére, és e részbeni eredményének a legközelebbi országgyűlés elé terjesztésére/' Várady János: T. ház! A kérdéses salgótarján-besztercze-szucsányi vonal 21 mértföldre van felvéve, és a mint a napokban a pénzügyminiszter úr előterjesztéséből megértettük, arra 18 millió frt szükségeltetik. Ez olyan nagy összeg, amiíyen drága mértföldes vasút még nincs Magyarországban, mert mértföldje mintegy 900,000 forintba kerül. Én azt hiszem t. ház, hogy midőn a közlekedési minisztérium ezelőtt 18 hóval vasúthálózati tervezetében kimondotta azt, hogy ezen összeköttetést az északkal vagy Salgó-Tarján-Besztercze felé, vagy ha máshol, t. i. a Garam-völgyén olcsóbban lenne eszközölhető, mind a két útnak teljes tanulmányozását fogja megtétetni, és azt, mely legczélszerübbnek találtatik, fogja a ház elé terjeszteni. Ezek után bizton lehetett várni, hogy mindkét vonalt tanulmányozni fogják, annyival inkább, minthogy — a mint látjuk — mértföldenkint 900,000 frtba kerül a minisztérium által előtérjesztett vonal. En ez ügyben nem kívánok magánérdekből szólam; de meggyőződést óhajtok magamnak szerezni, annyival inkább, mivel — mint emlitém — Magyarországnak még eddig nincs vasútja, melynek mértföldje 900,000 frtba került volna. El lehetett tehát ezek után várni azt, és el is vártuk a közlekedési minisztériumtól, hogy a garam-völgyi vonalat vegye fel, és hogy azon esetben, ha az hasonlólag megfelelt volna a közérdeknek és építése kevesebbe került volna, azt terjeszsze a ház elé. Minthogy azonban e vonal nem Ion felvéve, előttünk semmi eszköz és mód nincs, melynek alapján elhatározhatnék: melyik vonal kiépítése czélszerübb. Ha tekintetbe veszszük, hogy azon 60 milliónyi kölcsön, melyet az ország vasúti czéloki'a felvett, kimeríthető valami; ha tekintetbe veszszük, hogy maga a fiumei vasút több mint felét nyeli el ezen összegnek; hogy maga a losonez-hatvani vasút igen nagy részét igénybe fogja venni: valóban tekintetbe veendő, vajon olyan vasúti vonalak terjesztetnek-e a ház elé megszavazás végett, melyekre vállalkozók várhatók : mert én ugy tekintem a 60 millió alapot, mint oly valamit , mi által az ország kezdeménye, és kedvező alkalom nyujtatik a vállalkozóknak, hogy az országtól átvehessék. Azonban nekem semmi kilátásom sincs az iránt, hogy ezen 22 mértföldnyi vasutat , mely mértföldenkint 900,000 frtba''kerül, vállalkozó átvegye; tehát nagyon méltó, hogy e tekintetben a közlekedési minisztérium vasúti hálózata tervezetének 7-ik pontjában foglalt azon előterjesztés, hogy a másik alternatíva is figyelembe fog vétetni, Teljesíttessék. Azért voltam bátor a t. ház előtt ezen módositványt kijelenteni és arra kérni, hogy tekintettel arra, hogy e vonal mily rop pánt árba kerül, utasítsa a közlekedési minisztériumot, hogy a másik vonalat is vegye fel, hogy a ház csak azután, ha meggyőződött arról, vajon nem felel-e meg a másik vonal épen ugy a szükségnek? és ha mind a két vonalat combinálhatja, határozzon. Lónyay Menyhért pénzögyér: Méltóztassanak megengedni, hogy az idő rövidsége mellett is ezen vonalra nézve némelyeket előadhassak, és az épen most mondottakra néhány észrevételt tehessek. Sokkal fontosabb e vonal az ország kereskedelmi érdekei és a vasúthálózat kiépítésének tekintetéből, semhogy megszavazása előtt némelyeket meg ne említsek. (Halljuk!), Mindenek előtt azon észrevételem van a t. képviselő úr által előadott számokra nézve, hogy ezen vonalra nézve, mely körülbelül 22 műdet tesz, a közlekedési minisztérium építészeti osztálya által részletes tanulmányozás után a költség előszámitás nem tétetett többre, mint 15 millióra; miután azonban ezen pálya nagy része hegyi pálya, hol az akadályokat előre biztosan és minden részletükben kiszámítani nem lehet, tekintetbe vétettek a felmerülhető körülmények, melyeknél fogva a vonal ezen részének kiépítése nagyobb összeget vehetne igénybe, és ezen okból vétetett az előszámitásba pár millióval több, ez okból tétetett az öszeg 18 millióra, mi azonban, meglehet, hogy kevesebbe fog; kerülni. Azon számítás, melyet, a t, képviselő úr felemlíteni méltóztatott, és a mely szerint e vonal mértföldenkint 9 százezer forintba kerülne, nem egészen correct. miután 9 százezer forintot vévén 22 mértföldre, ez nem 18 millió. hanem 19.800,000 irtot tesz. Egyébiránt méltóztassanak tekintetbe venni, hogy, haván pálya, melynél nagyfontosságú azon kérdés, hogy az lehetőleg rövid vonalban érje el a kiviteli végpontot, azaz Oderberget: kétségtelenül ezen pálya az. Méltóztassanak felvenni, hogy a múlt évben—a mely, igaz, rendkívüli kiviteli év volt — a Magyarországból kivitt nyers termények nagyobb része, majdnem két harmada ezen irányban ment ki, még pedig hasonlítva az indítványba hozott vonalnak hosszához, 15—16 mértföldnyi kerülővel. Miután jöhetnek évek, s jönni fognak, midőn a magyarországi kivitel csak az által lesz eszközölhető, ha terményeinket a jelenlegi árakhoz hasonlítva, olcsóbb piaczi árak mellett vihetjük ki; oly évek. melyekben Európa egy és más részében terményekre oly nagy szükség nem lesz; midőn arra hogy Angliában és Európa egy részében — hol évenkint bizonyos mennyiségű uyers termény bevitelére van szükség — piaczot szerezhessünk magunknak, a magyarországi kivitel egyik fő és lényeges feltétele az leend, hogy lehető rövid vo-