Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-330

256 CCCXXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (December 1. 1868.) kormány oda utaeittassék, miszerint az 1848-ki pozsonyi VII. törvén) ezikk értelmében Erdélyországban ujabb országgyűlést hívjon össze, azon az uniokérdéséből felmerülő kérdések, és illetőleg részletek megoldását őszközölje, és az e Metti megállapodást a legközelebbi közös országgyűlésnek törvényesités végett beterjeszsze. Berzenczey László: T. ház! (Helyre vagy a szószékre! Másvü nem lehet szólani!) Azóta elmondtam volna, a mióta hallgatni kényszerítenek. (Helyre ! Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urat, szíveskedjék vagy a szószékre, vagy helyére menni. Berzenczey László (helyéről): Bocsánatot kérek, t. ház! ha én mint egyike azoknak, kik az unió kérdésével igen sokat foglalkoztak, és merem kimondani, tettem, létrehozásában —még ellenfeleinknek se lehet szemökre vetni, hogy 1849. év óta sokat ne tettek ellene, és ime ma még is feltámadott, hogy szűnjék megkérdés lenni — bocsánat, ha felkérem a házat, méltóztatnék megengedni, hogy ez utolsó este, mely azt hiszem, nagy politikai harcznak utóestéje, fölszólalhassanak azok is, kik azt hiszik, hogy ezen eljárás által ^sokat vesztenek. Engedjék önök, ha akarnak, szólani azon intézkedés ellenében, melynek ellenkezőjét hinni hosszú húsz évi események során át már szokásukká, mondhatni hitükké vált. Engedjék, hogy fölszólaljon azon ember, ki egy perczben látja csaknem egész élete reményét dugába dőlni. Azért nem is veszem, nem vehetem rósz néven román testvéreimtől, ha ezen utolsó, e kérdéstől való búcsúbeszédjükben elkeseredettek, és igenigen óhajtottam volna, ha idő lett volna arra. hogy ezen végvita békésebben folyjon le. Intett bennünket a t. belügyminiszter úr. hogy ne sokat beszéljünk e tárgyban; nem is beszélek sokat, csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy igen szerettem volna, ha e tárgy korábban jött volna szőnyegre, épen azért, hogy többet beszélhettünk volna róla mindkét részről. Azon megjegyzés tétetett némely oldalról, hogy mi e dolgot fel akarjuk fújni. Ezek ellenében bátorkodom megjegyezni, hogy már nagyon is régóta fújják e dolgot, és fuvasánál tán igen felfuvalkodottan beszélnek Erdély 300 éves önállásáról. Vajon kik tartották és tárták fen Erdély azon önállását? Nemde, az erdélyi magyarok? Avagy mi vagyunk-e, kik annak önállása ellen küzdöttek ? Nein mi, kik az uniót kívánjuk, vagyunk inkább azok, kik ez önállást fentariottuk, és pedig harczban és békében ? Oh! ama törvények, ama régi erdélyi törvények, melyek szerint csak nemes ember viselhetett fegyvert és ment háborúba, lehet, hogy szégyenletes törvények voltak, de az illetők verőket ontották értök, számban apadtak, de kardjuk árnyékában dúsan szaporodának a fegyvertelenek. Beszélnek, és ismét beszélnek Erdély alkotmányosságáról ; hát ki csinálta, ki védte, kiválókig azt, ha nem az erdélyi magyar nép ? Mi volt, a mi az uniót régi időkben dugába dönté ? Felelet: a vallási kérdés, és azon magyarok, kik akkor nem akartak egyesülni magyar testvéreikkel. Volt-e azon 300 év folytán csak egyszer is nemzetiségi kérdés? De uraim, midőn egy számban kevés, de hős nemzet hosszú küzdelemben tán megfogyott, hogy annak ellenében ma azok, kik a küzdelmekben nem csak részt nem vettek, de nemzeti követeléseiket az alkotmány elleneivel kötött szövetségben keresték, egyéni számtöbbségöket vessék szeműnkre: ez nem loyalis eljárás. Felfordult-e a világ? porba kell-e hajtani egy, a harcz és idő folytán megszaggatott zászlót, egy ujj, még eleven nemzeti színekkel lobogó zászló előtt! Nem mi, a történetírók egyhangúan bizonyítják, hogy Erdély 800 éves története a magyarok története. Sokan, t. ház, kik — mint magam is — közjogokba elegyedtek, azt mondják, hogy a régi rendi törvények oka e súrlódásoknak. De mutas sanak államot azon időkből, a hol nem az vo't. D e hisz épen azon rendi országgyűlések akarták és álliták elő mindazt, a mi most van, és nem azok, kik ellenünk küzdenek; a rendi gyűlések intézték Erdély ügyeit. Egyszer hivatkoznak a rendi országgyűlésre, máskor ismét azokat haszontalanoknak nyilvánítják; akkor rendi, és ma magyar : ugyan mivé legyünk, hogy tessünk nekik? Azt hiszem, ezen kérdéssel ők is adósak maradnak, és mi nem is követeljük. Egyrészt makacsul ragaszkodnak a törvényhez . másrészt érvénytelennek tartják azt. Azt monda Wlád képviselő úr, hogy a kolozsvári 1848-ki országgyűlésen ki volt nevezve egy bizottmány, mely ezen kérdésben egy munkálatot terjeszszen elő, de nem adta be munkálatát. Igen is ama bizottság 1848. szeptember havában beadta munkálatát, mely még a felső házba is átment, és hogy nem végeztetett be, bocsássanak meg román testvéreink, abban épen ők akadályoztattak minket, mert, mint tudjuk, kitört az akkori polgári háború, a mi azonban imé nem oldá meg a kérdést. A szász nemzet részéről is hivatkoznak némi elmulasztásokra. Bocsánatot kérek, nem csudálkozom, ha egy román erre hivatkozik, mert ők a kolozsvári úgynevezett unió- országgyűléssé a nem voltak eléggé képviselve; de a szász képviselők ugyancsak jelen voltak, együtt valánk mind-