Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-327

164 CCCXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 28. 1863.) A görög államok önállásuk és függetlenségök legszebb idejét akkor élték, midőn egymásra támaszkodva tudták magokat a külbefolyás ellen biztosítani. Azon percztől fogva, midőn maczedoniai Fülöp Göröghon ügyeinek vezetésére befolyást eszközölt ki magának, kezdődött Göröghon szabadságának hanyatlása és végpusztulása. A lánglelkü nagy hazafi és szónok, Demosthenes, előre látván hazájának sorsát, ha idegen hatalomnak megengedtetik Görögország ügyeibe avatkozni, egész erejével küzdött e befolyásnak megengedtetése ellen, de elvégre az opportunitás elveivel győzött az ellenkező nézettől vezérelt párt feje, Aeschines. És mi lön e megengedett idegen befolyásnak vége? Göröghon függetlenségének, szabadságának azon szomorú kimenetele, a melyet Demosthenes megjövendölt volt, és mely az utókorra csakis az egykori nagyság és dicsőség emlékét engedé átszállni. Az ujabb időkből ismeretes mindnyájunk előtt, miszerint Olaszország nagy köszönettel tartozik Napóleon franczia császárnak, az olasz egység létesítése körül tett szolgálatáért. De önzéstelen volt-e ezen, az olasz nemzetnek nyújtott segély? Nem, mert tudjuk, miszerint Olaszországnak Nizzát és Savoyát kellett a hatalmas szövetségesnek átengednie azért, mivel ez közbevetette magát, hogy egy százados igazságtalanság megszűnjék, és a jog. az igazság legalább részben győzelemre vergődhessek. A mint azonban Napóleon egyrészről közreműködött, hogy az olasz nemzet egyesüléséhez közeledhessék, ugy másrészről gondoskodott egyszersmind arról is, hogy Olaszország önállóan és függetlenül ne intézkedhessek sorsáról, mert a midőn az olaszok a franczia politikától függetlenül kívánták saját hazájuk belügyeit rendezni s tovább fejleszteni, az egykori szövetséges Aspromonttal és Meníánával felelt Világos tehát a történelem és az utóbbi események tanúsága szerint is. hogy a népeknek azon segítség árát mindig drágán kellett megfizetniük, melyet egyes hatalmasságok annak idejében nyújtottak. Ezen nyújtott segítség pedig kisebb államokra Kokkalnagyobb veszélylyel jár,mint egy nagyobbra, miután a nagyobb állam a tett szolgálatok árának fejében területének egy részét, ha átengedni kénytelenittetik is, mint az Olaszországban történt, még elég terület marad, hogy az állam mint ilyen létezhessék: de mit engedhet át egy kisebb status, szövetségesének, a nyert támogatásért? Területéből semmit, tehát csakis állami függetlenségét. Ez oknál fogva, részemről, azon állítólagos közellenségtől, melyet gyakran e házban említeni hallottam, tartani elég támpontot nem találok, mert nem hiszem, hogy legyen nép, mely át nem látná, miként szövetkezve az oroszszal, vagy egy másik hatalmas szövetségessel, csakis ezeknek érdekét,nem pedig a saját magáét mozditandja elő. (Ugy van!) Minden ellenség csak akkor és csak annyiban veszedelmes minden álamra, a mikor s a menynyiben ennek keblében egyenetlenség dul. A mi különösen az annyiszor említett oroszt illeti, ez mindenek fölött azon kisebb államokra veszedelmes, melyeknek felajánlja barátságát s melyek azt elfogadni készek. Megértve tehát a régi és legújabb kor történetének intő szavát, hiszem, hogy a népek inkább fogják egymás barátságát, szövetségét keresni, mintsem egyes Önző hatalmasságokkal kötendő frigy után vágyódni, mely gyakran ugy szokott végződni, mint Saturnus szeretete, ki saját gyermekeit fel szokta volt falni. Tekintettel tehát a mostani kor irányára, mely a népek és nemzetek szövetsége felé törekszik, feladatunknak tartom, oly nemzetiségi törvényt alkotni, mely megnyugtatván az ezen hazát együtt lakó nemzetiségeket, központosítsa ezek erejét, Magyarország állami létének és alkotmányos szabadságának biztosítására, egyszersmind pedig szerezze meg számunkra a szomszédnemzetek bizalmát, rokonszenvét is, szükség esetén, tettleges támogatását és szövetségét. Sokan attól tartanak, miszerint, ha a nemzetiségek tágabb mozoghatási kört nyerendenek, ezt államunk közös érdeke ellen érvényesitni fogják. Én részemről nem tudom ezt elhinni, mert nem emlékszem, hogy volt volna eset a történelemben, mely szerint a polgárok azon államnak aláásására törekedtek volna, melyben polgári jogaikat a törvény védpaizsa alatt, az alkotmány bástyáin belül szabadon élvezhették. Nem volt, tudtommal, törvényhozó-testület, mely valaha megbánta volna, hogy a népben bízott, s ennek jogait az idő szellemének kívánalmai szerint, a közállam egységének érdekében módosította és tágitotta, hanem igenis volt számos eset, midőn egy elszalasztott vagy kellőleg fel nem fogott időpont késő bánat szülő oka volt. Mi lett volna az 1848-iki törvényekből, ha az akkori országgyűlés a nép iránt bizalmatlansággal viseltetett és ezt az alkotmányosság bástyáiba be nem vette volna? Az akkori törvényhozók egy percznyi bizalma százados igazságtalan.'ágot szüntetett meg s a nép örök háláját vívta ki magának, ntig egy percznyi bizalmatlanság a népet előbbi bilincseiben, szolgaságában meghagyta volna.