Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-326
CCCXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 27. 1868.) 131 dogtalau hazában; s ez elvemtől csak is akkor tántorodhatnám el, ha azon politikai dogma, miszerint : omne impérium in se divisum desolabitur, megszűnnék létezni; és ez elvem kimondásával kimondottam egyszersmind Máramaros megyének, mint annak egyik képviselője, a múlt évi deczemberi évnegyedes nagy gyűlésében hozott azon határozatát, mely szerint Trencsén és Zemplén megyék feliratait, melyekben a nemzetiségi albizottságnak a hivatalos nyelvekre vonatkozó árnyalatait fejtették meg, melegen pártolták és ez értelemben való működésre országgyűlési képviselőiket is külön-külön felkérték. Vérző szivvel kell tehát visszatekintenünk a közelebbi ínség-, nyomor- és kinteljes évekre, és azokat okozta eseményekre, melyekből legyen szabad következtetnem, hogy ha mi mindnyájan egyaránt teljesítjük vala honfiúi kötelességünket, ugy nem következett volna ama véres és eredményeiben oly gyászos katastrópha; vagy ha igy volt az a sors könyvében megírva, tehát az ótai szenvedésünk, ha összetartás van közöttünk és a negatio terén egyaránt működünk, nem leendett ily hosszadalmas, sőt — és itt figyelmet kérek — az Ausztriával való kiegyezkedés is nagyobb előnyünkkel sikerülendett; következőleg nemzetiségi igényeink is bizodalmasabb odaadásai teljesíttethetnének ; de a tények ily szomorú állásában, nem marad egyéb számukra az illetőknek, mint keblökre tenni kezöket és elmondani a mea culpát. Befejeztem e kellemetlen kérdés körüli nézeteimet. A t. képviselőház bölcs belátása szerint fog intézkedni. (Atalános helyeslés.) Elnök: T. ház! Andrásy Gyula miniszterelnök úr egy törvényjavaslatot nyújtott be a házhoz a Béga-csatorna átalakítására és használatára vonatkozólag, s kéri a t. házat, hogy időnyerés tekintetéből szíveskedjék ezen törvényjavaslatot a pénzügyi és vasúti bizottság együttes ülésében tárgyaltatni; onnan a jelentés visszajővén, az osztályokhoz fog utasíttatni tárgyalás végett. (Helyeslés.) Most kérem a szavazatokat beadni a két naplóbirálóra. Mihályi Péter jegyző (olvassa a képviselők névsorát, kik egyenkint leadják szavazati jegyeiket.} Elnök: A szavazatokat a jegyző urak össze fogják számítani és az eredményt a holnapi ülésben a ház tudomására hozzák. Az ülés végződik d. u. Sorakor, ?•; 17*