Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-326

128 CCCXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 27.186S.) nosan és minden hiány nélkül használunk; és ez esetben nyugtasson meg minden igaz honfi kebelt azon hazafias öntudat, hogy ez az állam nyelve. Azon esetre pedig, ha méltányossági szempontból több vagy minden megyei nemzetiségeknek nyelvei elfogadtatnának megyei ügykezelési nyelvekül, ez esetben, igaz, túlhaladnék erdélyi testvéreinket is a nagylelkűségben, de túl bizonyára a bábeli zavar előidézésében is: ők ugyanis, mint két törvényhozó nemzetiség, három nyelvet is törvényesítettek hivatalos nyelvükül, de nekünk ez esetben legalább is hatot kellene behozni. És könnyű volt Schmerling urnák mindenhatósága érzetében ily kedvezményekkel kecsegtetni erdélyi testvéreinket a reichsrathba: egy szép napon, azon oknál fogva, mert a kormányzati gépezetnek nagy hátrányára, mert alig győzhető költségekkel van összekötve a sok nyelven való kormányzat, azt vették volna észrejiogy a három nyelvet az egy németbe olvasztotta be, a mint hogy már ezt G4. és 65-ben meg is kezdte volt: mert igen természetes, t. ház, hogy az egyesek által fictionált alkotmányok szint oly változékonyak szoktak lenni, mint magok az alkotók. Meg vagyok tehát győződve, hogy a t. kép viselőház, valamint minden felirataiban is nyilvánította, kész a mi jogos és méltányos nemzetiségi igényeinket kielégíteni. Nyilvánította, mondom, mert felelnie kellett a bécsi leiratokra, melyek mindegyike erősen hangsúlyozta saját kedvencz szülöttjét, azon ijesztő nemzetiségi mumust, melynek leple alatt azonban főleg azon keserű szemrehánvással találkoztunk, hogy midőn alkotmányunk helyreállitását szorgalmazzuk, egyszersmind vessünk számot magunkkal, és ösmerjük be saját gyöngeségünket annak kivivására, miután összetartás nincs közöttünk. És viszont azon keserű szemrehányás ellenében, mily hazafias eljárás lett volna a nemzetiségek vezetői részéről, ha még az 1861-ki országgyűlésben határozottan kijelentik vala, miszerint nem látják szükségét a nemzetiségek sorsán való bécsi aggodalmaknak, követelvén, hogy állittassék csak helyre alkotmányunk, a többit majd elintézzük mi magunk között testvériesen: és e hazafias eljárás folytán 1 egyen szabad hinnem, hogy Magyarország egész más állást foglal vala el a bécsi reactió irányában. De visszatérek arra, hogy a t. képviselőház megígérte felirataiban a mi jogos és méltányos nemzetiségi igényeinknek kielégítését; de azt nem ígérte, nem ígérhette, sőt jogosan nem teljesíthet oly igényeket, melyek midőn egyik nemzetiségnekelőnyére, másiknak hátrányára szolgálnak, nem is emlitve itt a haza érdekét, a mi pedig fő dolog; már pedig mellőzve azon esetet, melyet a nagy bizottság is javasol, hogy az ötöd részt tevő nemzetiségek nyelvei is elfogadtassanak megyei ügykezelési nyelvekül — mert hisz mindenki átlátja, hogy ez merő chaosra, absurdumra vezetne — de azon lehetőbbnek látszó esetet véve is, miszerint a megyei nemzetiség többségének nyelve fogadtatnék el megyei ügyviteli nyelvül: ez esetben vegyük például a szélmegyéket,vagy magát Máramaros megyét, a hol e javaslatként, oláhostul, magyarostul, románostul egy évtized alatt oroszokká lettünk, mert a hivataloskodás, főleg jelen kimerült, kizsarolt helyzetünkben, oly varázserővel bír, hogy megtanuljuk magát a sanscrit, a chinai vagy a, világ bármi nehéz nyelvét, csak hogy hivataloskodhassunk; már pedig mintsem eloroszosodjunk, a mit tulajdon orosz testvéreink sem kívánhatnak tőlünk, inkább megmagyarosodni kívánunk, anynyival is inkább, mert e földet, melynek zsírján táplálkozunk, még mindeddig nem orosz, hanem magyar földnek ismerjük. Másik ok a hivataloskodás, és itt valljuk meg őszintén, t. ház, ez egyik lehető legféltékenyebb, legcsiklandósabb oldala nemzetiségi igényeinknek. Történtek is e részben alapos, és nem alapos panaszok; részben pedig, mint például az éjszaki szélmegyékben, főleg azon panaszkodunk, hogy a hivataloskodásra igen kevés kiképzett nemzetiségi egyéneink vannak, mert kopár földünk silány termése nem hogy gyermekeink nevelésére, de tulajdon élelmünkre sem elegendő. E részben megnyugtatásunkra tehát kivánatos, hogy a kormányfigyelemmel legyen arra, hogy a nemzetiségek a kinevezésektől függő hivataloknál az azokra kiképzett és becsületes jellemű egyéneik által a méltányosságigképviseltessenek ; mondom, a méltányosságig : mert e részben a némelyek által felállíttatni kívánt nemzetiségi proportio, már a proportio eszméjénélfogva is, nemzetiségi különzésre, szakadásra vezetne, a mi pedig főleg nekünk, a nemzetiségeknek válnék hátrányunkra, mert ez esetben például egy, bár mennyire kiképzett nemzetiség a magyar városokban alkalmazásra alig számolhatna; orosz vagy oláh városokat pedig én e hazában nem ismerek. Nemzetiségi különzésre vezetne a honvédelmi minisztériumnak azon állítólagos intézkedési szándeka is, miszerint a sorerzedek nemzetizségek szerint osztályoztatnának; de az a hazára nézve is veszedelmes lenne: mert könnyen katonai forradalmakra vezetne, egyik sorezredbeli nemzetiség t. i. a másika ellen kelhetne fel. Mind ezt azonban nem támadási szándékból hozom fel, mert meghajlok a t. minisztériumnak azon tisztán békitő szándéka előtt, miszerint a nemzetiségi viszketegségnek lehető csillapitása végett intézkednék igy, ha ugyan intézkedni szándékeznék; de vegyük figyelembe, hogy ez által nem hogy csillapulnának a nemzetiségi szenvedélyek, sőt inkább fokozódnának. Ez-