Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-326

CCCXXYI. OKSZÁGOS ÜLÉS. (November 27. 1868.) 129 előtt ugyanis azon előnyünk volt katona fiainkkal, hogy mint vegyes nemzetiségű soresredbeliek több nyelven jártasán, és igy sokkal qualificáltabban kerültek haza a katonaságból, mint a mikor besoroztattak ; e netaláni intézkedés által pedig csak nemzetiségi szenvedélyekkel terheltetnének meg. Járuljon még ehhez a t. képviselő háznak azon intézkedése majd a megyék rendezésénél, miszerint az ország és megyék kerületei nemzetiségek szerint osztályoztassanak és mesterségesen kikerekítessenek, mint pl. Máramaros megyének is felosztása terveztetik némely túlbuzgók által, t. i. alsó vagyis orosz, és felső vagyis román Máramarosra: már aztán hogy az öt városi magyarság hova osztályoztassék be, az szintén a tervezők titka. Ha tehát igy szándékoznék a t. ház intézkedni a megyék rendezésével, akkor tulajdon müvének tulajdonitsa a t. ház az ezen intézkedésből csak hamar kinövendő több kisebb-nagyobb Szláviakat és Romániákat, és kérdem: hol találjuk fel akkor Sz. István magyar birodalmát? Talán bár hol a múltban, csak e haza jövőjében soha. Akkor Széchenyi ama jóslatát is megfordítva kell majd értelmeznünk, miszerint: Magyarország volt, de nem az többé,mint egy complicált ország. Elődeink e részben, noha jóhiszemű mulasztásának e nemzedék iszsza most a keserű levét, melyet elleneink kárörömmel tálaltak ki számunkra; de a mi minket arra int, hogy hazánk e sajgó sebét erélyesen, eszélyesen és testvériesen ugyan, de mindenek felett a haza érdekében kell orvosolnunk. Bocsánatot kérek, elhagytam beszédem fonalát : ott hagytam el, hogy nem tartom czélszerünek a hivataloskodásnál nemzetiségi proportiot felállítani ; kívánok azonban méltányosságot, a mit anynyival is inkább teljesíthetőnek vélek a kormány részről, ha a némely nemzetiségi vezetők által táplált küiönzési törekvés szülte bizodalmatlanság testvéries közeledéssé és ebből kifolyó költsönös bizodalommá változik: mert egy felelős kovmánynak,hogy felelősségi kötelezettségeinek kellően megfelelhessen,szükség oly egyéneket kiszemelnie hivatalnokaiul, kikben bizodalmát helyezze, különben felelőssége súlya alatt össze kell roskadnia; már pedig nemzetiségi küiönzési és szakadási vágyainkkal csak is bizodalmatlanságot önthetünk a kormányba, minek aztán keserű bár, de annál természetesebb, annál logikaibb következménye csak is folytonos mellőztetésünk lehet. Innen magyarázható, hogy jelenleg a nemzetiségek nincsenek méltányosan képviselve a kormánynál; de ha minél inkább simulni fogunk a haza érdekeihez, és azokat fölibe helyezzük nemzetiségi és önérdekeinknek : akkor szükség,hogy a kormány is megnyugtatatóbb eljárást tanúsítson irányukban. KÉPV. II. NAPLÓ. 186V

8- XI. Ennyit a kinevezésektől függő hivatalokról. A mi pedig a megyei tiszti székek újítását illeti, e részben a főispányok a megyei nemzetiségeknek tekintélyesebb intelligantiáival egyetértőleg, és tekintettel a nemzetiségeknek kiképzett és becsületes jellemű egyéneire, elkészítvén a candidatiót, abból a megyei képviselet megválasztja tisztviselőit. Válaszszon aztán az oláhot, vagy magyart, oroszt vagy románt,belátásától függ ; a menynyiben azonban szabadon történik a választás, ez; okból tartom én nemzetiségi igényeinket is kielégíthetőknek. Ez alatt azonban nem értem a közelebb lefolyt némely megyék restauratióit, melyek minden egyéb lehettek, csak nem szabad választások, a hol t. i. a főispány a választást megelőzni szokott conferentia által, az őjelenlétében és befolyásával megállapított candidatiót kénye-kedve szerint megváltoztathatja össze-vissza cserélhet kerületet, candidatust. Az szerintem nem választás, mint gúnyos kijátszása a szabad választásnak. Nem részletezem azokat, mert kedélyeket izgatni nem czélom, küszöbön úgyis az e részbeli törvényhozás, melyhez azonban kevés bizodalmunk lehet, mert a hosszadalmas absolutismus annyira vérünkké vált, hogy a mitől annyira irtóztunk, utóvégre magunk önként sülyedünk bele. Nem osztozhatom tehát azon nemzetiségi aggodalomban sem,miszerint nemzetiségi nyelveinknek a hivatalos ügykezelésekben való halmozása nélkül hivatalhoz ne juthatnánk: hisz a nyelv nem is oly kiváló tulajdon, hogy azt más is sajátjává ne tehesse, és igy midőn egy részről czélt vesztettünk, más részről a haza érdekét veszélyeztetnők. A hivataloskodásnak tehát legbiztosabb útját a kellő képességben, a tiszta jellemben, a tántoríthatatlan hazafiságban, és inkább testvéries közeledésben, mint szakadási törekvésben és a hivatalos nyelvek halmazában találom. Alaposabb aggodalmunk lehet az, hogy alig lesznek egyelőre a hivatalok minden ágaira kiképzet egyéneink, egy részről azért, hogy fiatal nemzedékünk aránytalan számban a jogi tanulmányokat kedveli, más részről pedig, mert a jelen tanrendszer czélszerütlen, melyet szükség gyökerében változtatni, s nem csak oly zsarnokilag átalán nem megadóztatni, de sőt a szegény sorsú de jeles tehetségű növedékeken — és ily en találtatik legtöbb az úgynevezett szerdákos nemzetiségek között — bár mi utón módon segíteni : mert műveltségünk hiánya nem ész , mint inkább anyagi tehetség hiányán alapszik; mert, mint fentebb emlitém, vad vizenyős talajunk silány termése nem hogy gyermekeink nevelésére, de tulajdon élelmünkre sem elegendő; iparról pedig vagy kereskedésről oly 1 zugtájékokban szó sem lehet. 17