Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-326

CCCXXVI. OKSZÁGOS ÜLÉS. (November 27. 1868.) 101 saját jogát ? Van joga minden nemzetiségbelinek, véleményünk szerint mindent megtenni, mimivelődésére szükséges ; van joga a municipiumokban, van joga az egyház terén saját nyelvével élni. Nem becses jogok ezek ? voltak ezek valaha gyakorlatban ? Hijába combinálja Dobrzánszky képviselő úr, hogy akkor már el voltak ismerve a külön nemzetiségek nemzeteknek, mikor a latin nyelv divatozott ; s hijába mondja Mocsonyi képviselőtársam, hogy a demokratiai elvek megszüntetvén a latin nyelv ezredéves uralmát, a demokratia postulatuma az, hogy minden egyes nemzetiség nemzetté alakuljon. Bevallom tisztán, hogy én mást tartok a demokratia postulátumánaki A demokratia postulatuma az — mit mi is ^kimondunk — hogy egy országban, egy hazában minden polgár egyenjogú legyen ; de a nyelv nem postulatuma a demokratiának. (Helyeslés.) Hiszen magok sem képesek mást mondani, mint hogy a legfőbb kormányzat nyelve a magyar legyen. Csakhogy ezen kis ajánlat nagyon illusorius, mert ezzel nagyon nehéz megmenteni Magyarországot : mert ha 6 darabra szét lesz darabolva, akkor hijába fogunk a magyar nyelv helyreállításáról beszélni. Hanem , hogy visszamenjek : Dobrzánszky képviselőtársam híjában iparkodik megállapítani azt, hogy a latin nyelv uralma alatt már el voltak ismerve a régi időkben.

5 a külön nemzetek ; csak egyben van tökéletesen igazsága : hogy a nemzet fogalma még azon időben tökéletesen ki nem volt fejezve. De csodálkozom, hogy nem jut azon következtetésre, hogy most a magyar nyelv, haugy marad, mint itt van általunk javasolva, ugy szólván alig fog egyebet pótolni, mint épen a latin nyelvet. (Igaz !) Akkor senkinek sem jutott eszébe panaszkodni, hogy a ki részt akar venni a köztanácskozásokban, ki részt akar verni a hivatalok viselésében, annak latinul kell tudnia ; most pedig önök, mivel más nyelv helyeztetik helyébe, ezt a legnagyobb sértésnek mondják. Én, megvallom, midőn Dimitrievics t. barátom nyilatkozott, egészen mást vártam tőle, mert az előzmény mutatott valamire, mi későbbi szavaiban nem teljesült. Ö azt monda, hogy remélte volna, miszerint a központi bizottság törvényjavaslata közvetitő lesz mindkét javaslat közt ; tehát már csakugyan reményem volt, hogy valamely tertiumot fog kimondani, melyet talán a ház kész lenne elfogadni ; ő azonban csak oda jutott argumentátiójában, bár kissé lágyabban, a hová tegnap Wlád képviselő úr : hogy bizony Magyarországon el kell ismerni az ő nemzetöket, hogy^ Magyarországot szét kell osztani területekre. Még egyre bátor vagyok igen rövid észrevételt tenni. (Halljuk l) Az előttem szólók hivatkoztak még a közvéleményre is ; kivált pedig Mocsonyi képviselőtársam, ki bebizonyította a ház előtt, hogy ő csakugyan szorgalmas volt még a német tudósok abstract theoriáinak kutatásában is. Szeretném tudni, micsoda közvéleménytért? Ha azt a kis kört, melyet — tisztelettel legyen mondva — néhány egyén szokott alkotni : az előttem nem közvélemény. Előttem most, a mint állunk, közvéleményt egyedül Európának közvéleménye képez : és meg vagyok győződve, hogy sehol, de sehol — nem akarom ismételem, tudom, hogy épen ugy tudják, mint én — még a legszabadabb államban, Amerikában sincsenek a nemzetiségi jogok oly szélesen kiterjesztve, mint a mi törvényjavaslatunkban ; meg vagyok győződve, hogy a mi törvényjavaslatunk — akármelyiket méltóztatik a ház elfogadni, mert hiszen utoljára nekünk majdnem mindegy, mert nem czéloztunk egyebet, mint megnyugtatást, s ha azt fogják mondani, hogy egyik megnyugtatóbb, mint a másik, én ahhoz igen szívesen hozzájárulok — bátran mondom,hogy a mi törvényjavaslatunk Európa közvéleményének kritériumát sokkal jobban ki fogja állani, mint azon törvényjavaslat, melynek vég czélja — akár milyen szépen demonstrálják, akár mikép födik, akár mi gyöngéden adják elő—nem egyéb, mint Magyarország feldarabolása. Pártolom tehát a többségi törvényjavaslatot, és hiszem, az európai közvélemény is ki fogja találni azon czélt, melyet a kisebbség akar törvényjavaslata által elérni. (Élénk helyeslés.) Rannicher Jakab) : Miként alig lehetséges, hogy valaki, legkevésbbé pedig valódi magyar, világpolgár legyen, mert a ki mindeniké akar lenni, senkié: ugy nem volna könnyű, egy tiszta faj, nyelv és vallás saját nemüségéből kivetkezett államjjolgárság eszményi magaslatára felemelkedni, mint ezt a tapasztalás nálunk is eléggé bebizonyította. Volt idő, midőn mindenkitől követelek, hogy magát jó osztráknak érezni tanulja. Hijába. Az érzést nem lehet senkire sem ráparancsolni. Annak Magyarország fényes tanúságát adta ; de épen azért kétségkívül szabad lesz magunkat saját néptörzsünk hű fiainak érezni, annyival inkább, mivel igen is a benső ember csak ezen érzelem szent tüzén képes haza iránti szeretetre melegülni, magyar állampolgárság tudatára átszellemülni. Ennyi álláspontom kijelölésére. Vita nélkül, a napirenden álló tárgy a legfontosb és legnehezebb, de egyszersmind legisleg'kényesb kérdések egyike, oly kérdés, melynek megoldásától függ nem csak az egyes népségek kielégítése, azok benső nyugalma, az egésznek, minden