Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-327

CCCXXVIL ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 28. 1868.) 157 fenálló bizalmatlanság, féltékenység, és ennek helyébe a közszei-etet és bizalom fog léptettetni, melyekre mindnyájunknak nagy, igen nagy szükségünk van, és mivel szivemből óhajtom, hogy nem csak sírunk, hanem hazánk is közös legyen, j T. ház! a mi a napirenden levő javaslatot illeti, nem pártolhatom mindenek előtt azért, mert egész tartalma által csak az czéloztatik, hogy egyszer mindenkorra egy positiv törvény alapján vezesse be a nem-magyar nemzetek közéletének minden viszonyaiba, még egyházukba is a magyar nyelvet ; mivel továbbá azon sértő elvre van alapitva, mely szerint a nem-magyar nemzetek a magyar nemzet kiegészítő részeit képezik, mig azok, legalább az én szerény nézetem szerint, arra hivatvák, hogy mint önálló individualitások az államot, képezzék, de semmikép egy más nemzetet. Ugy hiszem, t. ház! hogy alkotmányos államban, csak akkor képezheti egy nemzet egyedül az államot nemzeti jelleggel, ha más nemzetek épen nem, vagy csak jelentéktelen arányban fordulnak elo ; de ott, a hol mint Magyarországon, a magyar nemzet létszáma a többi nemzetekhez ugy áll mint 5 a 11-hez, midőn maga a tárgyalás alatti javaslat, legalább czime szerint: a Szent István területén levő minden nemzetnek egyenjogunak kell lennie, ugy hiszem, minden nemzet teljesen jogosítva van, magát az állam egyenjogú tényezőinek tekinteni, és az állam minden ügyének tárgyalásánál és eldöntésénél ilyenként részt venni. Elismerem azonban, t. ház. hogy mind azon nemzettől, mely méltó akar lenni arra, hogy azon jogokkal birjon , s azon jótéteményekben részesüljön, melyekkel az állam az őt képező tényezőknek tartozik, mindenek előtt megkívántatik, hogy áldozatokat hozott legyen. Oh, és mennyi áldozatot nem hozott a haza oltárára a román nemzet! Vagy tán többet érnek azon jogi fogalmak, melyekre hivatkozik a magyar nemzet, azon szomorú igazságnál, hogy a román nemzet, mely nem legyőzve, hanem szabad akarattal választotta meg magának Tuhutumot vezérnek, ismétlem, mint azon szomorú igazság, hogy a román nemzet századokon keresztül rabságban sinlödött, s a hazáért vérét ontotta ? Nem soha! Mutassanak t. uraim! egyetlen egy helyet Magyar- s Erdélyországban, hol csak a magyarok harczoltak, s nem velük együtt a román s a többi nemzetek is. Nem lesznek képesek azt tenni, és mégis a történelem egyedül s kizárólag a magyar erényét emliti fel; ez megtörténhetett akkor, mikor a nemzetek kiskorúak voltak, de a jelen korban öntudathoz jutván a nemzetek, jogosan követelik, s követelni fogják mindig, az őket illető részt. Nem fogadhatom el a kérdéses javaslatot, a részletes tárgyalás alapjául, j azon oknál fogva sem, minthogy, 3. 4. 6. 9. 10. 12. és 15. szakaszai által a magyar nyelv határoztatik kizárólagosan hivatalos nyelvvé, midőn a többi nyelvnek csak mintegy kegyelemből ad némi lealázó engedményeket, s tökéletesen kizárja, honnan lehetetlen kizárni, a központi hivatalokból, mely kizárás által a vagyon- és személybiztosságot a legnagyobb mértékben veszélyezteti. A nem-magyar polgárok életét s vagyonát attól teszi függővé, hogy mikép ütendnek ki a magyar fordítások, nem pedig attól, hogy mikép szóland a periratok eredeti tartalma, s mily biztosítékot nyújt a periratok lefordítása, azt hiszem tudjuk mindnyájan, s igy nem akarok eziránt tényeket előhozni. Végül azon okból sem szólhatok a javaslat elfogadása mellett, minthogy nem csak akadálya, hanem egyenesen meg is semmisiti a nem-magyar nyelvek minden fejlődését; a nemzetek pedig nyelvüket többre becsülik, mint magát az életet. A nemzetek azon önismeretekhez jöttek, hogy nyelv nélkül nincsen nemzetiség, s nemzetiség nélkül nincs szabadság, hanem mindenütt csak rabság és sötétség. De a mi a víz a halnak, a nap a növénynek, az a nyelv a nemzetiségnek s a nemzetiség minden népnek. Mint románok születtünk,aromán nyelvvel éltünk s élünk, az a mi anyánk, ezen nyelven értjük még ma is őseinket, a kik- évezreddel az előtt éltek, és ezen nyelvről akarjuk, hogy ránk ösmerjenek unokáink s az utókor; s ha a kérlelhetlen sors könyvében az állna irva, hogy el kell vesznünk a földszínéről, akkor is csak mint románok akarunk elveszni, nem pedig mint más nemzet tapadéka, legyen az bármelyik is. Az idők viszontagsága mindenétől megfosztotta a ro mánt, nemzetiségét kivéve. Még magok Erdélyországnak 1848. előtti törvényei is elismerték a román nemzet lételét, habár csak mint tolerátát, mi mindenesetre több, mint a nemlétezés. Mindent elvesztettünk hibáinkon kivül, egyedül csak a nemzetiségünk maradt meg, és ma, a XIX. században, a felvilágosodás századában, a tárgyalás alatti javaslat ettől is meg akar fosztani. A nyelv felett, t. uraim! ezen minden népnek legszentebb és s érthetlen kincse, minden nemzetnek legszembetűnőbb jellege és palládiuma felett,az észjog szerint, és ebből folyó állam jogi elveknél fogva, semmi törvényhozásnak nincs megengedve oly módon intézkedni, hogy valamely nép anyanyelvének használata megszólítva legyen, és ne fejlődjék szabadon nemzeti és közélete minden viszonyaiban. Az mondatik a javaslatban, hogy a magyar nyelv azért határoztatik kizárólagosan hivatalos nyelvnek, „mert ezt az ország egysége, a kormányzat és közigazgatás gyakorlati lehetősége és czélszerüsége, ugy szintén az igazság gyors és