Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.
Ülésnapok - 1865-313
CCCXIÍI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 14. 1868.) 301 tésnek folytán a ház vagy perre utasítja a kérdést, vagy pedig másképen fog intézkedni. Meglehet, az egyetem vagyonának mikénti léte iránt hozandó vég elhatározás előtt talán peres kérdések is fognak fölmerülni; de erre nézve bátor vagyok az egész t. házra hivatkozni, hogy a határozat kimondásánál perre utalásról szó sem volt. (ügy van!) Azért én részemről csak igy kívánnám a jegyzőkönyv illető pontját szerkesztetni. Egyik bekezdése ugy kezdődik, hogy „a miniszter úr az illetőkkel az egyetem vagyoni-állását tisztába hozván, jelentését a ház elé terjeszsze." Ezután a mi következik ezen bekezdésben, a jegyzőkönyvből részemről kitöröltetni óhajtanám, és csak ezt hozzátétetni: ,,e jelentését — ha ugy tetszik — intézkedés végett az országgyűlés elé terjeszsze." [Helyeslésa bal oldalon.) Mihályi Péter jegyző : A jegyzőkönyvben, kérem, igy áll; „Mindezekről kimerítő jelentését az országgyűlésnek adja be, mely azután a miniszter előterjesztését vagy helyeslendi, vagy a mennyiben szükséges leend, a netalán előforduló jogi kérdéseknek — ha egyébként nem lehet — törvényes utón leendő elhatározásáról is fog intézkedni." Patay István: Az ilyen motivatio nem való a jegyzőkönyvbe! Deák FerenCZ : Én csak arról szólhatok határozottan, a mit mondtam. Azt pedig igen is világosan mondtam, és — miután észrevétel tétetett, hogy ne a minisztérium döntse el az egész dolgot, hanem a házhoz tegyen jelentést — ismételtem: hogy a minisztérium először teljesitse azokat, mik az 1848-diki törvényben különösen a tanrendszerre nézve reá vannak bizva ; másodszor, hogy jelentést tegyen az egyetem állapotáról, hozza tisztába a magyar királyi egyetem vagyonát, s pedig hozza azt tisztába a kath. egyházzal érintkezve ; mondottam továbbá, hogy ezeket tisztába hozva, terjeszsze az országgyűlés elé jelentését; elmondottam azt is, hogy ezek a javak lehetnek olyanok, melyek kétségtelenül katholikus alapítványok , lehetnek olyanok, melyek az egyetemet mint állami tanintézetet illetik, és lehetnek kérdésesek. Mindezeket határozottan elmondtam, s kimondtam még azt is, hogy ha a miniszter jelentését beadja, azokat, a miket végzett s tisztába hozott, vagy helyeselni fogja a ház, vagy intézkedni azok fölött. A kérdésesekre nézve pedig azt a szót használtam, a bíró elé utasitja. (Ugy van!) Hogy ezeket mondtam, erről kezeskedem, erre nézve hivatkozhatom a gyorsirókra, és ebben volt indítványom lényege. A motivátióban elmondtam azt — mert a motivátióhoz tartozik — hogy én sem mint kath. ember a status vagyonát valamiben megcsonkítani, sem mint képviselő a kath. egyház vagyonából valamit elvenni nem akarok. Ez volt motivatióm, és ebből következtettem azt, hogy a kérdésesekre nézve, ha egyébként nem lehet, bírói utón is kell intézkedni; és nincs is más ut, mert magának az országgyűlésnek sem ismerem el azon jogát, hogy a hol jogi kérdések forognak fen, hol a meum és tuumrol van szó, a törvényhozás maga bíráskodjék. Elfogadta-e a ház ezen eszmét vagy nem ? erről szólani az elnök, a jegyző stb. képviselő uraknak dolga; én erről határozottan nem szólhatok. Hanem, hogy ezt indítványoztam, s hogy ez ellen észrevétel nem tétetett, és ellenkezőleg nem határoztatott, azt bizonyosan tudom. A jegyzőkönyv hitelesítéséről levén szó, szóljanak, a kik tudják, hogy ezen indítványomat e részben is elfogadta-e a t. ház, vagy nem? (Helyeslés.) Mihályi Péter jegyző: T. képviselőház! Mégis szükségesuek tartom magam igazolása végett megjegyeznem, hogy ezen jegyzőkönyv szerkesztésénél csakis azon eljárást követtem, melyet a t. ház a jegyzőkönyvek eddigi vezetésénél mindig követett. Megengedem, hogy némely indokolásnak, mely az egyik vagy másik indítványban foglaltatik, talán a naplóban volna inkább helye; de miután az írásban beadott inditványok, ugy a mint beadattak, vezettetnek be a jegyzőkönyvbe, de tegnap írásban indítvány be nem adatván és a t. ház Deák Ferencz indítványát elfogadván, s az elnökség az indítvány elfogadását ki is mondván, nem tehettem egyebet, hanem kénytelen voltam azon jegyzetek után indulni, melyeket igen t. indítványozó úr beszéde alkalmával feljegyeztem. Annak bebizonyítására, hogy e jegyzetekben benfos'laltatik az is. a mit neheztelni méltóztatott, leszék bátor jegyzeteimből némelyeket felolvasni. (Olvassa:) „A miniszter megbizatik, hogy az egyetem állapotáról kimeritő jelentést tegyen a jövő országgyűlésnek; a vagyonkimutatást, ériutkezvén az egyházzal, kimutassa, melyik egyházi, melyik állami; azt ide beterjeszsze, és vagy kiegyeznek, vagy bíróság által intéztetik el a kérdés." Ezeket én az indítvány lényegesebb kifejezéseinek tartván, magamnak följegyeztem, s a szerint készítettem a jegyzőkönyvet. (FJelyeslés.) GhyCZy Kálmán : Én is kénytelen vagyok az iránt nyilatkozni, hogy positive csak azt állithatom, a mit most van szerencsém előterjeszteni. A miket jegyző úr felolvasott s Deák Ferencz t. képviselőtársam elmondott, csakugyan mind elmondattak tegnap Pest belváros érdemes képviselője által, és a jegyzőkönyvnek azon a helyén, hol most felolvastattak, mint motívum csakugyan helyén is vannak. De midőn a határozat kimondására került a sor s az elnök úr feltette a kérdést, hogy Deák Ferencz képviselő úr indítványa