Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.
Ülésnapok - 1865-293
CCXCI1I. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Október 2. 1868.) 8? is, mihelyt azt a minisztérium bemutatja, és tárgyalásának eredményét részletenkint is terjeszsze a ház elé. Továbbá arra kérem a t. házat: méltóztassék azt is kimondani, hogy a költségvetés tételei iránt hozandó határozatai végmegállapodás erejére akkor fognak emeltetni, midőn a som mázat tárgyalíatván, a bevételek és kiadások közti arány tudva lesz s ennek alapján a költségvetési torvény fog megszavaztathatni. (Helyeslés.) Szükségesnek vélem ezen fentaríást azért, mert könnyen megtörténhetik, hogy a bevételek és kiadásoknak sommás összeállítása után egy vagy más tételt módosítani szükséges leend. Hogy mind a pénzügyi bizottság helyes véleményt adhasson, mind pedig a t. ház az 1869-ik évi költségvetés felett alaposan határozhasson, szükséges ismernie a múlt év pénzügyi kezelésének valódi eredményeit: ennélfogva kötelességemnek ismerem, előterjeszteni mindazon összeállításokat, melyekből az 1867-ik évi államháztartás megítélhető; s ámbár az 1866-ik évről teljesen befejezett számadásokat nem birunk, sőt azok el sem készülhetnek mindaddig, míg a két minisztérium közt az 1867. január 1-én fenmaradt pénztári készletek, az úgynevezett közös activák és a viszonos követelések feletti leszámolás, illetőleg egyezmény nem jön létre, a mit pedig létesíteni nem volt tanácsos, míg az 1867-ik évi pénzügyi kezelés eredménye a birodalom két felében legalább főbb tételekben tudva nem lemd, mindamellett ugy hiszem, hogy miután az általam előterjesztendő számadásokban ki van mutatva, mivolt azon összeg, mely az 1867diki előirányzat szerint a magyar korona országai belkoi'üiányzati költségeire fordítható volt; továbbá ki van mutatva, hogy Magyarország beligazgatási költségei az év folytán valóban mennyit tettek; végre miután kimutatják az általam összeállított kimutatás számadatai azt, mennyi volt az 1867-ik évre fenállott adózási rendszer szerint minden egyes közjövedelmi ágra mint államjövedelem előirányozva, s mennyi jött valóban be ez év folytán az egyes közjövedelmi ágakból: teljes képét fogja bírni a képviselőház az 1867-ik évi államháztartásnak. Mielőtt ezen kimutatásokat előterjeszteném. szabadságot veszek magamnak ez alkalommal az államköltségvetés ellenőrzésére nézve némelyeket megjegyezni. Minden rendes pénzügyi kezelésnél szükséges egy legfőbb államszáruvevőszéket, úgynevezett ellenőrző hatóságot felállítani, melynél öszpontosulnak a kimutatások a közigazgatás minden egyes ágának bevételeiről és kiadásairól, azon czélból, hogy az azokat rendesen könyvezvén, folyton nyilvántartsa és ellenőrizze. KÉPVH. NAPLÓ. 186 5 / S . X. Midőn a múlt év márczius hó elején a pénzügyi kezelést átvettem, fenállva és teljes működésben találtam a bécsi cs. kir. legfőbb számvevőszéket, „Qberster Rechnungshof", melynél az 1867-dikév első két havi eredménye már könyveztetett; mintán az év közepén egy egészen uj számvevőséget felállítani nem lehetett : ő felsége legfelsőbb jóváhagyásával a két pénzügyminiszter és a legfőbb számvevőszék elnöke közt oly egyezmény keletkezett, mely szerint az év végén mind az országos számvevőségek Budán, Szebenben és Zágrábban, mind a pénzügyminisztériumnak számvevősége, ugy mint elébb, de a magyar minisztérium utján küldjék a fenállott rendszerszerint számadásaikat és kimutatásaikat a legfőbb számvevőséghez, mely mint a magyar minisztériumnak e végbőli megbízottja, az év végéig fogja vezetni a könyvelést s fogja azok alapján berekeszteni az államszámadást Magyarorázágra nézve is. Ugyanazon egyezményben kimondatott, hogy az 1868-ik év január hó 1-ső napjától megszűnik a cs. kir. számvevőszék s átalakul ő felsége többi országainak számvevőszékévé ; a magyar minisztérium pedig fel fog állítani egy külön főkönyvelési osztályt, melyre átszállnak mindazon teendők, melyeket előbb a bécsi cs. kir. főszámvevőszék végzett. A minisztérium ehhez képest az év kezdetén átalakitá az eddig létezett számviteli rendszert, behozta minden egyes minisztériumra nézve a külön számvevőséget azon czélból. hogy minden miniszter felelős lehessen saját utalványozásaiért; behozta a kettős könyvvezetési rendszert a főkönyveiéi osztálynál, azon czélból, hogy az egyes fejezetek aláeső tételek nyilvántartathassanak és ellenőriztethessenek. Ezen könyvvezetési rendszernek továbbá azon előnye is van, hogy a zárszámadások rövidebb idő alatt állíthatók össze. Azon meggyőződésben vagyok, hogy ezen államházviteli rendszer megfelel az alkotmányos fogalmaknak; egyedül a főkönyvelési osztály vezetésére nézve lesz szükséges a jövő évre intézkedni; mi iránt a szükséges javaslatokat előterjeszteni a minisztérium nem fog késni. A múlt évi eredményt a fenállott legfőbb számvevőszék, mint a magyar minisztérium e tekintetben megbízottja, mutathatja ki egész részletességben és véglegesen berekesztheti, mihelyt az általam említett, a pénztári készletek viszonos követelések és közös activák elkülönítésére vonatkozó megállapodások a két minisztérium közt létrejönnek; azonban már most, midőn az 1869-ki államköltségvetésről van szó, kívánván a múlt év pénzügyi eredményét jelenteni, ezen legfőbb számvevőszéktől nemcsak az 1867. évről, de az 1866-dik évről is a részletes kimutatásokat bekivántam. Ezen kimutatások a fenálló rendszer szerint köny13