Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.
Ülésnapok - 1865-273
CCLXXIII. OESZÁGOS ÜLÉS. (J üius 30. 1868.) 295 kokra nem a hatalomnak van szüksége, hanem a népnek; s én nem gondolom, hogy az átalános katonakötejezettség , kapcsolatban a miniszteri felelősség alól elvont rendelkezés hatalmával, biztositék dolgában a nemzetőrségi institutiót mellőzhetővé tenné. „De én e tényben a nemzet halálát látom; s mert ezt látom, kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat, nem a végett, hogy vitatkozzam , hanem, hogy Isten, a haz:s s az utókor nevében •esdekelve felszólítsalak. „Nézz körül magasb államférfiúi tekintettel, s fontold meg a maradandó következéseket, melyek felé vezeted a hazát, melynek élni kellene, midőn a mi csontjaink már rég elporlottak, a hazát, melyben nem csak a jelen röppenő perczét, de a változhatlan multat s a közelgő jövőt is szeretnünk kell. „Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere!" Perczel Mór (a szószékről) : Tisztelt képviselőház! (Halljak! Halljuk!) Mindenekelőtt bátor vagyok türelmét egy kissé nagyobb mértékben kikérni, mint a milyet az előttem szólott irányában tanusiía. Kikérem pedig két oknál fogva. Először, mert miként a tisztelt ház már rég is tapasztalhatja, hanyatló orgánumom épen nem oly erős, hogy vele Jerikó falait le bírnám omlasztani, vagy hogy, a miként hajdan hinni tanítottak, az utolsó ítélet napjának elérkeztét hirdető arkangyal trombitájának harsogása hatásában képes lennék a holtakat feltámasztani. Gyenge törődött a testem és így csak is gyenge törődött lehet hangom is. Másodszor pedig azért, mert már akkor, midőn az országgyűlésen első nagyobb szónoklatomat tartam, szükségesnek vélem kijelenteni, hogy csak azon tekintetnél fogva vállaltam el öreg napjaimra még egyszer a képviselői tisztséget, mert tehetségeim mai'adékát fel kivánám ajánlani a keblemben gyermek koromtól fogva hőn ápolt nagy eszme ujabb megtestesitésére, a szivemen hordott magyar hadsereg kérdésének megoldására. És most e perczben, midőn eme fontos kérdés csakugyan megoldás elé indul, sőt az valóban megoldatik, azon meggyőződéssel % r agyok, hogy ígéretem beváltása után megjött az idő, hol politikai parlamentalis pályámnak határt kell szabnom. A fenforgó tárgyban mondandó beszédem egyúttal az utolsó is leszen, melyet e teremben előadandok. (Halljuk!) Mint mindenki egy sajátságos, de nem okszerűtlen eíőérzésnél fogva, ugy én is kimondhatlan fontosnak és végtelen horderejűnek vallom nem csupán hazánk jövőjét illetőleg, de még Európa sorsára nézve is mindazt, mit e tárgyban a képviselőház határozni fog. Se nem elbizakodó kedvtölté.4, sem hiu vágy • másokat mulattatni az, mi e szószékre léptetett ; I hanem egy magasztos hivatás öntudata azon ügy bevégzésére, melyet az összes nemzet szine előtt saját gyermekemnek vallok. Nem magát a törvényjavaslatot akarom ezen kifejezésem által értetni. A magyar hadügy üdvös elintézése, melynek 1848 — 1849-ben a tettek mezején összes valóm feláldozásával iparkodám dicső fényt és derék hitelt szerezni, és tudom, hogy szereztem is, még azért is kiparancsolt a sorompóba, mert, midőn a haza hatái rait átléptem, az első szavak egyike,melyet az ewgem üdvözlőknek válaszul adék, a „magyar hadsereg" volt, és ezen szó volt az is, melyet az általam még csak néhány hét előtt is elég magasan lobogtatott zászlóra felirék. Zalaegerszegi választóimnak ép ugy, mint régi bajnoktársaimnak megigérém, hogy legfőbb törekvésem lészen az államiság mellőzhetlen postulatumának érvényesítése, egy magyar honvédsereg előállítása. Ezen felül a tisztelt képviselő urak emlékezni fognak, hogy 1867. deczember 3-dikán az e teremben ülő bajnoktársaim nevében is egy hosszasban motivált interpellatiót intéztem a miniszterelnök úrhoz az iránt, vajon van-e szándékában a kormánynak még a folyó ülésszak alatt a honvédelemről a ház elé törvényjavaslatot terjeszteni ? És nem tagadható, hogy ezen interpellatio következtében ! indult meg azon munkásság és fejlesztési processus, melynek eredménye jelenleg a ház előtt fekszik. Kötelességemben állónak ismerem ezeknél fogva, hogy véleményemet, nézeteimet a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat érdemére nézve egész őszinteséggel s tétovázás nélkül kijelentsem. (Halljuk! Halljuk!) Már e helyen is ünnepélyesen tiltakozom ama, bár látszólag csinos modorban, sőt meglehetősen enyhítő körülírással felhozott vád ellen, rnebyben az előttem szólott képviselő úr eme törvényjavaslatot ugy tünteti fel és demmciálja a nemzet előtt, mintha benne és általa az országnak valamely cardinalis joga feláldoztatnék, mintha eme törvényjavaslat elfogadtatása folytán a nemzet biztossága veszélyeztetnék és jövője koczkáztatnék. (Helyeslés.) Nekem is vannak ezen törvényjavaslatot illetőleg némi észrevételeim, engem sem elégít ki az-tökéletesen. Sok és nagy benne az előny, a vívmány, a hasznos és szükséges; de van gyenge oldala is, nem egy hiány lelhető fel benne. Sok, de nem minden. De véleményem kimondását az iránt, ajánlható-e a tárgyalás alapjául való elfogadtatásra? beszédem végére vagy is helyesebben akkorra halasztóm, mikor annak jó és rósz oldalait 1 előnyeit, ugy vívmányait taglalva és a mérlegserpenyőbe vetve, ipagamat és képviselőtársaimat
