Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.

Ülésnapok - 1865-268

CCLXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Jaíius 21. 1868.) 223 Tovább menve, ugy látom, hogy itten nemzeti­ségi kérdést kezdenek ebből is csinálni. Ez ellen tiltakozva, tökéletesen igazat adok Simonjd Ernő ur­nak.hogy ez nem egészen rendesen történt,- ez tökéle­tesen áll, és maga a belügyminiszter úr is elismerte, hogy az alkotmányon sérelem ejtetett; hanem párto­lom a bizottság véleményét, mely a legnagyobb fele­lősségi terhet mondja ki magára a miniszterre, és azt ezen eljárásra nézve különösen felelősséggel terheli. Ennél többet nem lehet tenni. És kérem az illetőket, viseltessenek a magok érdekében a szomszéd állam iránt azon gyöngéd­séggel, hogy ebbe belenyugodjanak, nehogy azt mondhassák, hogy a magyar országgyűlésen vi­tatkoztak még a felett, hogy vajon kell-e vagy nem investigatiót tartani a gyilkosok ellen. (Nagy zaj. Folytassuk máskor!) Elnök: Ha a t. ház a tárgyat befejezetlenül akarja hagyni és szét kivan oszlani, legalább hall­gassa meg némely fontos előadásomat, melyet tennem kell. {Zajos fölkiáltások: Végezzük he mal) Csiky Sándor: T. ház! (Szűnni nem akaró nagy zaj: Eláll! Szavazzunk!) Ha nincs türelme a t. háznak, várok, mig türelme lesz, mert én ilyen lármában nem ordíthatok. (Eláll!) ÍN em álluk el. (Zaj. Halljuk l\ T. ház! En ezt igen nagy tárgynak tekin­tem, igen fontosnak: minden oldalról meg kell te­hát ezt hányni az előtt, hogy a t. ház valamit ha­tározna benne. Mert ha nem ugy történik a határo­zat, hiszen ez olyan kérdéssel van kapcsolatban, hogy vajon municipális jogai az illető hatóságok­nak, városoknak, megyéknek, kerületeknek épség­ben, a törvény által védve fenálljauak-e tovább is vagy sem? Itten maga a belügyiminiszter úr elis­merte, miként a törvényekkel össze nem hangzott azon eljárás. (Élénk felkiáltások: Azt nem ismerte el!) Elismerte azt, hogy ez eljárás által munici­pális jogai Újvidék városnak megsértve voltak, (Nem ismerte el! Hossz is. nagy zaj) meg a kor­mánybiztosnak teljes hatalommal oda küldésével, a mely kormánybiztos azon teljhatalomnak fel­használásával az illető tisztviselőket felfüggesztette, sőt még arra is fel volt hatalmazva, hogy nem csak a tisztviselőket, hanem magát a képviselő testületet is feloszlassa. (JólMte!) J ól tette ? Aki azt mondja, hogy „jól tette, u az lázad fel a haza törvényei el­len , lázadó az a haza szent törvényei ellen, íorra­dal már az. Én rendet akarok a törvény nevében. A ki azt mondja, hogy jól tette, bárki c ha­zában, az a törvényt nem tiszteli, az a törvény ellenszegül, az igaztalanságot, az akarja a forradal­mat, nem a békét; én pedig a békét akarom. Akár felülről, akár alulról jő a megtámadás, én mindig ellene vagyok, hogy a haza törvényei és jogai bármikép megtámadtassanak. Ebben, t. ház. én azon értelemben vagyok, hogy jogaink ily módú gya­korlása hazánk törvényei értelmében semmi kor­mánybiztosra, sem magára a kormányra nem ru­házható. Annak is, a mennyiben a rendnek, béké­nek és szomszéd hatalmassággal karöltve járásnak hive, barátja vagyok, annak támogatására nyilat­kozom, hogy a hol büntettek követtetnek el, a bűn­tettesek ne Jegyeztessenek; hanem vannak nálunk törvények, és ezeket és a törvényes formákat meg kell tartani. Ha Újvidék polgármestere vagy akár mely lakosa oly bűntény részvevőjének lenni mutatta­tik vagy arról vádoltatik, hogy részes volt a szom­széd fejedelem meggyilkoltatásában, vizsgálat rendeltessék : és mikor kiderül, hogy csakugyan ugy van, akkor mozdittassék el; és ha mindaddig, mig hivatalában van az illető, és ha a vizsgálat tartama alatt nem háborittatik nyugalmában, eb­ből a hazára vész nem hárul. A szomszéd nemzet, mely a kormánytól ezen igazságszolgáltatást megvárja, nem neheztelhet ezért: mert azt csak nem kívánhatja, hogy egyszerű panasz folytán, mintha mindjárt biró Ítélete volna kimondva fölöt­te, azonnal végrehajtassék a büntetés; már pedig az csak büntetés, mikor egy város főtisztje, egy városnak polgármestere kihallgatás nélkül hiva­| talábóljkicsapatik, megháborittatik, lelki nyugalma | megtöretik. Ily büntetést nem lehet végrehajtani ! mindaddig, mig az illetőt ki nem hallgatják, mig ! nincs constatálva, hogy csakugyan ő vitte végbe. Azt is hallottam, t. ház, hogy az árvák ügyei | nem voltak rendben, mert hiányokat tapasztaltak, mert egy egész év folyamata alatt nem számoltak, jegyzökönyvet sem vezettek. Már e tekintetben j tudjuk, mi a polgármester hivatása; egy év le­! folyása alatt a polgármester nem képes a gyáni­| nak visszás, ártalmas vagy hanyag eljárását UST szem előtt tartani; a kinek a városnak I mind politikai, mind gazdasági, mind igazgatási I ügyeire ki kell terjesztenie gondját, nem terjesz­! tetheti ki arra is , ha vajon azon évben hogy ve­zetik a ieo'vzó'könvvet eme vagy amaz á^ban. Ha az ilyenért minden polgármestert ki akarjuk, fele­lőssé téve, hivatalából tétetni, azt hiszem, hogy széles Magyarországon, a mennyi polgármester van. egy sem marad meg. Azt mondják, hogy a gyilkosság szálai Bel­grádtól Újvidékig kitenedtek, tehát ki kell tenni a polgármestert; azt mondják, hogy a részesség gyanújával van terhelve. Azt méltóztattak mon­| dani, Pestre is kiterjedtek a gyilkosság szálai, itt | is történtek elfogatások, mint Újvidéken: így te­I hát a pesti polgármesteri is el kell csapni; {Óriási \ zaj. SzClót alig ériem) s igy majd tovább megy j Budára, s onnan tovább, s igy mind azon polgár­í mestereket el kell mozdítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom