Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.

Ülésnapok - 1865-243

CCXLIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 19. 1868.) 57' lésére 15,584 frt; ismét ezen kiadások közt találunk a 107-ik lapon Marosujvárott egy marhasógőzmalom felállitására 20.000 frintot. Már ha figyelembe veszszük a fenebbi sóbeviteli 30 ezer differentiát sazon 35,000 frintot, mely itt az erdélyi hivatalok által, mint kiadás a sótermelésre j'avasolva van , és a melyről azt hiszem, hogy a pénzügyminiszter úr is, miután a marhasó termelését megszüntetni javasolta, a sótermelési és eladás kiadásai gyanánt elismerni nem fog: csak ezen két alap nélkül álló kiadási szám is, mely 35,000 forintot teszen, I nagyobb, mint a 3 frt 80 kr. vagy négy forint só- ' árhozképen való bevételek közötti differentia. Az 1848-diki erdélyi V-ik törvény azt rendelte, hogy az erdélyi sóaknáknak jövedelmei az úrbéri kárpótlás kijelölt hypothecáj'a gyanánt szolgáljanak. De az erdélyi föld tehermentesítési alap tekintetében egy deficit van feltéve a költségvetésben. A javaslóit összeg pedig az erdélyi földtehermentesitési alapra 3,34,000 ftra tétetik. A magyarországi s a horvátországi földtehermentesitési hivatalok ezek szükségleteiről tiszta felterjesztéseket tettek: igy találom beigtatva az azokra szükséges összegeket a költségvetésben. De a mi az erdélyit illeti, négy pont alatt fordul elő, melyek közül kettő nagyon homályos. Addig is, mig ezen pontok tüzetesen tái'gyaltatnának, bátor vagyok előre is kifejezni, hogy az igen tisztelt pénzügyminiszter úr csalhatatlanul meg fog győződni, | hogy mintegy 350,000 forinttal nagyobb összeg javasoltatott az erdélyi földtehermentesitési alapra, mint a mennyi valósággal szükségeltetik. AH végre az, hogy az erdélyi évről évre kisebb sófogyasztást nem lehet a sós viz használatának tulajdonítani. Ugyanis jelenleg nincs annyi sóskút használatban, mint 1848-ben volt, mert az absolut kormány igen sokat közülök, átlag" háromból kettőt, betömetett. Mindezeknél fogva kérem a tisztelt képviselő házat, méltóztassék tisztelt képviselőtársam gr. Teleki Domokos móclositványát elfogadni. Midőn a Királyhágón inneni részekben a só árát 7 írtról 5 frtra szállítván, az ezekben lakó népnek egy közörömet csinál, engedje ezen örömben az erdélyi részekbeli, oly sok ínséggel halmozott népet részeltetni, és mázsánkint a 80 krajczárral leengedést elhatározni. (Helyeslés.) Bethlen János gr.: T. ház! Midőn előre bocsátom, hogy gr. Teleki Domokos indítványát pártolom, megmondom röviden okaimat. Más szempontból indulok ki részemről, mint az előttem szólók kiindultak. Én azt gondolom, hogy miután a most már egyesült országoknak vagyona közös, e vagyont mindnyájunknak őrizni kell. Ha tehát a só-monopoliumnak meg kell maradni, azt nem szállíthatjuk annyira le, hogy az által az álKÉPV. H. NAPLÓ. 186%. vm. Iámnak nagy jövedelemcsökkentést okozzunk. A ki azt mondja, hogy a nép érdeke kívánja a leszállítást, még sem kívánhatja, hogy annyira leszállittassék, hogy az államnak belőle kára legyen. Ha Erdélyben 3 frt 80 kr. lesz a só ára, az által az állam igen kis mértékben fog károsodni. A mi a csempészetet illeti, nem fogadhatom el azon megkülönböztetést, hogy itt veszedelmes, amott pedig nem: mert én azt hiszem, hogy a csempészet önmagában veszélyes mind anyagilag, mind szellemileg. Megvallom igazán, inkább szerettem volna azt, ha Erdélyben is 4 frt 60 kr. lett volna a só ára és Magyarországon is ezen az áron adatott volna mind saját szükségletre, mind a kereskedésre : mert bár mindig azt szokták emlegetni, hogy a népért, a szegény népért teszünk ezzel valamit, ez nem áll, mert 25 fontnál kisebb mértékbennem adhatja a sóbányáknál az állam a sót, a ki tehát 25 fontot nem tud megvenni, tehát a legszegényebb osztály, azzal semmit, sem nyer, mert az ilyen a kereskedésre megállapított 5 frton veszi, hozzá fizeti még a fuvarbért s a kereskedő nyereségét ; tehát a ki a nép érdekében a házi sót 3 frtra le kívánja szállítani, azonban az 5 frt kereskedési árt meghagyja, az a kereskedők és nem a nép érdekében szól; a midőn, ha Erdélyben a só ára 3 frt 80 kr., akkor ez a magyarországi 5 frtos sónak nem praejudicálhat, mert a fuvarbér, vegyük akár Déésaknáról , a mely a legközelebbi, vagy Tordáról, a mely hátrább esik. a magyarországi só hátrányára nem eshetik. En tehát azt hiszem, t. ház, hogy valamint Erdély megkívánhatja azt, hogy a lehetségig könynyitsen rajta az országgyűlés, a könnyítést csak azon körülmények tekintetbe vételével kívánhatja meg, a melyek léteznek. Ha már létezik a monopólium, nem kivánhat oly leszállítást, melyben kára legyen az országnak. En Teleki Domokos indítványával e ezélt elérve látom: azért ezen inditvám t pártolom és elfogadom. (Helyeslés.) Berzenczey László: T. ház! Ha már a sót kidobjuk, ha nincs ize, nem szeretném, hogy előadásom ízetlen, sótalan legyen. (Derültség.) Minthogy múlt előadásomban a részletekbe mentem át, és méltóztatnak emlékezni, a bizottsági előterjesztés elején a 4 frtos kérdés majd előjött Erdélyre nézve, akkor én bátor voltam azt mondani — és nem provinciális érdekből, nem azért, mert erdélyi ember vagyok — mert nem vagyunk provinciálisak, sőt igen is kosmopolitákká kellett válnunk 1848 óta — azon érdekből mondtam, hog}^ én azt hiszem, hiszem és vallom, hogy Magyarországnak egyetlenegy kincse van: a só, melyből az országnak bizonyos jövedelme lehet. Hitem az, hogy a sókereskedés által, ha a sónak az aknáknál mindenütt egy ára volna, ugy Erdélyben, mint Ma8