Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.

Ülésnapok - 1865-243

CCXLIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Juaius 19. 1868.) 55 Felhozhatnák ellenemben azt, hogy Máramaros sós vizzel is bir és azt is használják. Igen is használják a lakosok és örök időktől fogva, mit 1808-ban a fejedelem ujolag diplomával megadott a népnek; de a marhatartók annak jótékonyságát nem élvezhetik, mert tudjuk, hogy Máramarosban a legelők a havasok tetején vannak, oda pedig a sós vizet nyárban lehetetlen felvinni, tehát sót kell felszállítani. Minthogy tehát az előadottakból kitűnik, miszerint épen Máramarosban, ott, hol az Istennek ezen ajándéka létezik, ott ezen törvényjavaslat nem csak hogy hasznot nem hoz, anyagi hasznot, de az eddigi állapotot, mely az absolut kormány alatt volt, még súlyosabbá teszi, mert a marhasót elveszi tőle: kérem a t. házat, hogy ezen módosítványt pártolni méltóztassék. Mérmaros lakossága megérdemli: hivatkozhatom múltjára , jelenére; ne vonja meg a t. ház e mostoha sorsú vidéktől a csekély kedvezményt. (Helyeslés.) Horváth Lajos jegyző (olvassa Szaplonczay József módositványát.) Mihályi Péter: Tisztelt ház! Midőn bátor vagyok kijelenteni. hogy az előttem szóló képviselőtársam által benyújtott módositványt magamévá teszem, minek előtte annak indokolását megkísérteném és pártolás végett a háznak figyelmébe ajánlanám , legyen szabad figyelműket egy kissé kikérni. Nevezetesen körvonalozni akarom azon álláspontot, melyet én a törvényjavaslat ezen szakasza irányában elfoglalni nézetem szerint legczélszerübbnek tartok. Szerintem a törvényhozás ezen, a hazára és államkincstárra nézve oly fontos só ügyében nem egy állandó intézkedést, törvényjavaslatot akar most megállapítani. E czélra hiányoznak a több évre szóló tapasztalatok. En a törvényjavaslatot csak oly kísérletnek tekintem, melyet a pénzügyminiszter úr a törvényhozó testület elé terjesztett azon czélból, hogy megkísértse, vajon mily eredményt fog kimutathatni a só árának jelenleg megadott leszállítása; és más részről meggyőződtem az ugyan ezen törvényjavaslat felett két nap alatt folytatott vitából , valamint magának a pénzügyminiszter urnák azon nyilatkozatából: „ez a legjobb törvényjavaslat, melyet nyújthatott," miszerint a törvényhozó testület ezen törvényjavaslat által és annak különösen ezen szakaszokban foglalt intézkedéseivel akar némileg segíteni azon közterheken, melyek már is elviselhetlenekké váltak. Ha mondom, kétségtelen, hogy a kormány és a képviselőház a só árának leszállítása által akar enyhíteni a közterheken, akkor nagyon igazságos és méltányosnak tartom, hogy ezen enyhítésben az ország minden vidékei egyaránt részesüljenek. Es épen ez bátorított fel engem e jelen felszólalásra, felbátorított azért, mert, mint előttem szólott képviselő ár is kimondotta, de a miket ismételni nem akarok, én Máramarosra nézve a törvény ezen intézkedését nem csak könnyítésnek nem, hanem még inkább terheltetésnek tartom. Bátor vagyok tehát a t. háznak figyelmét a módositványra felhívni, és felkérni, hogy Máramarosra nézve, mely e tekintetben épen azon jógtéren áll, melyen Erdély, miután a politikai czélszerüség is ugyan az, és a követelés igazságossága kétségbe nem vonható, szintén azon sóárt, mely Erdélyre nézve elfogadtatott, megszabni és megállapítani méltóztassék. (Helyeslés.) Gál János: Mindenek előtt, t. ház! bátor vagyok alázatosan kijelenteni , hogy nézetem szerint itt jelenleg két tárgy forog szőnyegen, és miután az előttem szólott t. szónok uraknak egy része nyilatkozott az erdélyi sót illetőleg, más része pedig a máramárosi sót illetőleg: talán nem ártana ezen két tárgyat egymástól elkülönítve megvitatni és elhatározni, hogy igy a praecisebb megvitatás lehetséges legyen. Az első indítvány tétetett t. barátom gróf j Teleki Domokos által az erdélyi só tekintetében: . elemezzük tehát legelőbb az erdélyi só árát. A központi bizottság elfogadta azon elvet, a j melyet gr. Teleki Domokos felállított, hogy t. i. j az 1848-iki országgyűlés közkívánatának kifejeI zése szerint bocsáttassák alább az erdélyi sónak ; ára; és midőn igen helyesen azt elfogadta, mert j elismerte azon igazságot, hogy midőn Erdély j 1848-ban Magyarországgal egyesült, más feltételt i ki nem kötött, csak egyedül azt, hogy a só ára az | unió következtében nem fog felébb emeltetni •' akkor a központi bizottság' egj forditást tesz és azt mondja, hogy a megváltozott pénzérték tekintetéből legyen a só ára 4 frt. De ezen 4 frt az absolut kormánynak első sóáremelése volt, mert miután a 1848-iki 3 frt 15 krnyi árt megváltoztatta, tudjuk, hogy az erdélyi sót először 4 frtra és csak az utolsó időkben emelte föl 4 frt 60 krra. A központi bizottság felhozza érvül a pénz j értékét. Ha ez azt teszi, t, ház, hogy a conventió| nalis pénz és az osztrák érték között számtani ) különbség van, akkor igaza van; de azon esetben j nem 4 forint fog kijönni, hanem 3 frt 41 7

2 kr. I Ha ez azt teszi, hogy talán az agiót tetszett számivenni, akkor bátor vagyok kijelenteni, hogy az adónemek közül törvényeink szerint én csak kettőt ismerek, mely pengő pénzzel fizettetik: az egyik a határszéleknél fizetendő vám, a, másik az államadósságok után Magyarország által elvállalt j évi járulék, a melynek egy részéről a törvény kij mondja, hogy pengő pénzben fizettessék. De más í adónemről a törvény eddigelé nem mondotta ki, I hogy ahhoz agió calculáltassék ki, De azon eszme,