Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.

Ülésnapok - 1865-243

54 CCXLIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 19. 1668.) mert ha ebben sem kőnnyitünk, akkor, megvallom, nem tudom, miféle nagy eredményt mutathatunk fel az alkotmány visszanyerése folytán. A nép könnyebbitesek által érzi az alkotmány jóságát: mutassuk ezt meg, amit ugy is minden kár nélkül meg lehet tenni. Kérem módositványomat felolvastatni. Horváth LajOS jegyző (olvassa Hosszú József módositványát.) Szaplonczay József: T. ház! Midőn előre bocsátom, hogy a most előterjesztett két módosit­vány közül, melyek Erdélyre vonatkozólag itt e ház elé terjesztettek, én, mint nem csak méltányost, de mint igazságost is pártolom részemről azon in­ditványt, melyet gr. Teleki képviselőtársam előter­jesztett, nyilvánítom, hogy én is a most tárgyalás alatt levő szakaszra részemről egy módositványt kívánok beadni. Sajátságos, hogy ezen sójövedékről szóló tör­vényjavaslat, a melyet igen tisztelt pénzügymi­niszter tír ugy terjesztett a ház elé, mint a mely a hazának előnyt fog adni és anyagi állajaotán segí­teni fog, és melyet valóban az ország örömmel fo­gadott, Máramarosnak egyéb örömet nem szerezhe­tett, mint azt, hogy magát a tárgyat, ezen ritka ajándékát a természetnek, a melyből Magyaror­szágra némi jó kedvezmény fog hárulni, azt mon­dom, Máramaros szállítja és adja ki nagy részben az országnak. Sajátságos, hogy midőn ezen tör­vényjavaslat az ország minden vidékének, és mondhatni majdnem minden községnek egyaránt némi tekintetben kedvezményt hoz, ugyan akkor Máramaros lakosaira nézve nem csak hogy valami előnyt nem ad, hanem az eddigi helyzetet teteme­sen roszabbá teszi. Máramarosban 1848 előtt a só ára volt a ben­levő lakosoknak 3 frt 23 5 / 4 kr. Próbálták ezen só árát felemelni, de Máramaros vármegye erélyesen irt fel, és kimutatta jogát, melyet magával Erdély­ből hozott, midőn visszacsatoltatott Magyarország­hoz, és mely a visszacsatolási okmányban benne foglaltatik, és Máramaros jogát visszanyerte a só árának leszállítására nézve. Tudjuk, hogy az 1790­iki XX. törvényczikk rendeli azt, miszerint a só árát országgyűlésen kivül felemelni nem lehet. Sajnos dolog, hogy az absolut kormányok mégis idő közben Máramarosban a só árát 3 frt 23 krról felemelték a mostani pénzértékben 4 frt 90 krra: és ezen törvénytelenül felemelt só árát hagy­ja meg jelenleg a minisztérium minekünk. A pénzügyminisztérium által előterjesztett és közelebb a központi bizottságon is keresztül ment törvényjavaslat állapotunkon tehát nem segit sem­mit,- de hogy roszabbá teszi állapotunkat, azt meg fogom mutatni. Mondhatná valaki, hogy ez kedvezmény, mert már a 8. szakaszban benne foglaltatik, mi­szerint Máramaros megye megmarad az eddigi kedvezmény mellett. A kedvezmény, a mi a 8. szakaszban benne foglaltatik, mázsánkint 10 kraj­czár. De midőn az absolut rendszer alatt 4 frt 90 kr. volt a máramarosi só ára, megvolt Máramaros­ban a marhasó. Jelenben elveszítjük a marhasót, de a közönséges só árát megtartjuk; tehát állapo­tunk nem javült. A 10 kr. kedvezményért van egy feltétel, mely benne foglaltatik a 8. szakaszban, és a melyet tegnap indítványoztak kihagyatni, de a ház többsége el nem fogadta: az t. i., hogy az eddigi rendszabályok és korlátozások fen fognak tartatni. Máramaros egyedül azon szerencsétlen álla­potban levő megye, hol a lakosok sót fontonkint nem kapnak. Máramarosban nem árultatik a só, csak egyedül a sóaknákban, és ott, mint alább a 11. szakaszban foglaltatik, font számra sót nem lehet kapni, hanem a legkevesebb mennyiség 25 font. És ha valakinek három font sóra van szük­sége, és több pénze nincs, mint a mennyi erre szük­séges, azon nem vehet sót. mert legalább 1 frt 22 V 2 krjának kell lenni, hogy házi szükségleteit ellássa. Ez tehát az előny, mit a 10 kr. magá­val hoz. De, hogy roszabb állapotban van a jelen tör­vény által, még igazolja az is ; hogy a sóárulási helyek is kevesebbre vannak téve, mint ezelőtt voltak. Most már csak három aknára van szorítva a vásárlás, holott ennekeló'tte Pustyaházán örök időktől fogva eladási hely volt, és ez épen oly pont, mely úgyszólván a fél megyének vásárlási helye volt. Volt a szigeti kamarának is közelebbi időben. Jelenben a törvényjavaslat a kettőt ki­hagyja, t. i. Pustyaházát és a szigeti kamarát. Ha a szigeti lakos sót akar vásárolni, Szlatinára kell mennie, s a hidon már 24 krt fizet. Tehát a 10 kr. haszon huszonnégy krajczárba kerül. Miután Máramarosban két ár van, egyik a kereskedelmi ár 5 frt, a másik pedig, a mi a lakosság használa­tára van: én nem az átalános árról szólok, hanem csak a mi a lakosságra vonatkozik, a mi magában oly csekél}^, mint a pénzügyi hivatalnok urak leg­jobban tudják. Az igaz, mondhatnák, és hallottam már, hogy Máramarosban a sót leginkább a magokat jobban biró gazdák fogyasztják. Ez igaz, és a mi igaz egy helyen, igaz marad mindenütt, hogy a vagyono­sabb ember házánál több kenyér és hus fogy el, mint a szegény embernél, természetes tehát, hogy sót is többet fogyaszt el; de igaz az is, hogy Máramaros megye egyedül a marhatartásból él; Máramaros szegénysége a juh- és marhatartással szerzi meg napi kenyerét, a marhatartás pedig különösen megkivánja a sót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom