Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.
Ülésnapok - 1865-243
50 CCXLIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 19. 1868.) latát folytatva, azt jelentésével egyetemben 1868. évi január hó végéig mulhatlanul a háznak terjeszsze be; „tekintettel arra, hogy a ház azon indítványt elfogadva határozatilag kimondotta, miként a nemzetiségi ügyben kiküldött bizottság, emiitett 1868. évi január hó végéig, javaslatát a ház elé terjeszsze; „tekintettel arra, hogy emiitett bizottság még folyó évi január hóban azzal kívánta magát igazolni, legalább jegyzője által hírlap utján azt állította, miként a bizottság több tagjai a delegatióban lévén elfoglalva, s így a nemzetiségi kérdés megvitatásában és tárgyalásában részt nem vehetvén, a bizottság mint olyan nem működhetett; „tekintettel arra, hogy a delegatio működése folyó évi márczius havától megszűnvén, a bizottságnak a nemzetiségi ügyben nem működhetése is ugy erkölcsileg, valamint physikailag megszűnt ; „tekintettel arra, hogy mind ezek daczára a bizottság mai napig sem terjesztette a ház elé nemzetiségi törvényjavaslatát; „tekintettel arra, hogy alulírottak magán tudomása szerint a nemzetiségi ügyben kiküldött bizottság csak is a minisztériumnak azon kívánalma folytán, mely szerint az a tanácskozásban részt venni óhajt, de más, állítólag sürgősb teendőkkel lévén elfoglalva, a részt veketésre ideje nincsen, függesztette fel határozatlan időre munkálkodását; „tekintettel arra, hogy meggyőződésünk szerint a nemzetiségi kérdésnél más sürgősebb és fontosabb tárgy alig létezik, és hogy ezen kérdés nek a nemzeti jogegyenlőség alapján leendő meg oldása halasztást nem szenvedhet; „tekintettel arra, hogy ezen kérdés megoldásának elhalasztása bennünk mély aggodalmat költött, miszerint az országgyűlésnek talán szándékában sem lenne ez annyiszor és oly ünnepélyesen adott szavát beváltani: „tekintettel mindezekre, interpelláljuk az öszszes minisztériumot az iránt: „1-ször, való-e, hogy a minisztérium akadályozza a nemzetiségi ügyben kiküldött bizottságot munkálkodásában s ekként a háztól vett kötelességének teljesítésében? ha igen, „2-szor, szándékozik-e a minisztérium ezen akadályokat akként elhárítani, hogy a nemzetiségügyi bizottság, munkálatát mielőbb folytatva, aztehó végéig bevégezhesse? Hodosiu József s. k., Zaránd megye brádi kerülete képviselője, Varga Flórián s. k., Arad megye sz.-annai kerülete képviselője, Wlád Alajos s. k., krassó-uzerlencsi országos képviselő', Babes Vincze s. k., Krassó vármegye szászkai kerülete képviselője, Borlea Zsigmond s. k., Zaránd megye nagy-halmágyi kerülete képviselője, Mocsonyi Antal s. k., Arad megye világosi kerülete képviselője, Mocsonyi Sándor s. k., Temes megye rittbergi kerülete képviselője, Medan Endre s. k., Kővár vidék remetei kerülete képviselője." Elnök: Bobory képviselő úr is interpellatiót kivan benyújtani. Bobory Károly: T. ház! Én még múlt évi októberben egy interpellatiót adtam be a t. pénzügyminiszter urnák, és felvilágosítás iránt felkértem a t. miniszter urat az ugyanazon év október havában a bécsi reichsrathban megemlitett szerződés miatt, mely még múlt év márczius havában megköttetett, és melyről akkor minden lap szólt, csak a képviselőház nem, melyet megillet a tudás. Ennek 8 hónapja múlt el, és a miniszter késett feleletet adni mindeddig. Egyébiránt e feleletet már most nem is sürgetem, annál kevésbbé, mert a feleletet megadják a tények; különösen pedig a feleletet meglelem e törvényjavaslatokban, melyeknek úgyszólván mindegyike megadja a feleletet abban, hogy sanctiónálni kívánja az eddig fenállott rendszabályokat. De most remélem, hogy kegyesebb lesz a t. pénzügyminiszter úr válaszolni, minthogy interpellatióm oly tárgyat illet, mely épen szőnyegen van, t. i. a só tárgyát. Átalában a csempészetre alkalmat ad egy részről a sónak magas ára, más részről pedig a helytelen kezelés, ez közönségesen el van ismerve; de a déli részeken uralkodó csempészetre különösen alkalmat adott — mint értesülve vagyok — azon szerződés, a mely bizonyos Flesch nevű bécsi bankárral és tán másokkal is köttetett, mely szerint a bécsi bankár oly olcsó áron kapja a magyar és erdélyi sót, hogy kivitetvén azt Szerbiába és Boszniába, onnan haszonnal visszacsempésztetik. Miután lehetetlen, hogy ez érdekében legyen a magyar államnak : interpellálom a t. miniszter urat, hogy való-e az, a mit én, mint egyszerű ember, a kalendáriumból olvastam mint tényt ? mert ha ez való, akkor kénytelennek érzem magamat előállani egy határozati javaslattal, és felkérni a t. házat, hogy az ily csempészetnek alkalma megszüntettessék. Horváth Lajos jegyző (olvassa:) „Interpelláltatok a t. pénzügyminiszter úr, való-e, hogy a múlt kormány által kötött szerződéseknél fogva, némely bécsi tőzsérek Szerbia- s Boszniába való kiszállításra oly olcsó áron kapják a magyar sót, hogy ez onnan visszacsempészve hasznos üzletül szolgálhat ? íe Lónyay Menyhért pénzügyér : T. ház ! Midőn a t. képviselő úr hozzám a múlt évben interpellatiót intézett, nem emlékszem, hogy a házban jelen voltam volna. Bobory Károly : Én ugy emlékszem, hogy akkor a t t pénzügyminiszter úr jelen volt.