Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.
Ülésnapok - 1865-242
32 CCXLII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 18. 1868.) foglaltatnak, életbe léptetnek, a fogyasztás legalább 10°! 0-kal szaporodni fog, és hogy ennélfogva legalább is 2,200,000 mázsa só fog eladatni. S feltéve, hogy a sóaknáknál az eladási árak 5 forinttal állapíttattak meg és ekkor a bevétel 11,000,000 forintot tenne, miből levonva a termelési költségeket körülbelül 900,000 forint maradna, kilátásba helyezhető 9,000,000, tehát a hiány hasonlítva a jelenben fenálló jövedelemhez közel 2,000,000 lenne. Miután a költségvetés összeállítása alkalmával arra számítottam, hogy a törvényhozás július 1től fogva el fogja rendelni a sóárak leszállítását, az ebből eredő különbözetet a második fél évre nézve már a folyó évi költségvetésbe felvettem, még pedig egész mértékben annyival inkább, mivel az átmeneti év első felében nem lehet bizton számítani a fogyasztás nevezetes emelkedésére. Méltóztassanak emlékezni, hogy a költségvetésben a 10,200.000 frt nyers jövedelemből a termelési költségeket levonva, tiszta jövedelemként csak 9,368,000 frtot vettem föl. Ez volt átalában azon kiindulási pont, mely az egyesség megkötésénél vezetett, és azt hiszem, hogy olyan alapokra van fektetve, hogy az 5 frt átalános ár az aknáknál mindenütt megtartható, és hogy az államkincstárnak egy-két év alatt még előállandó hiánya bőven ki fog pótoltatni. Természetesen, ha ezen megállapított árak ki nem vihetők. a várt jövedelem is csekélyebb lesz ; ez esetben gondoskodni kellene módokról, mikép fedeztessék ezen hiány, és bizonyára alig maradna más mód, mint az egyenes adókat az előállandó hiány erejéig felemelni. Előadtam tehát azon főbb elveket, melyek engem az egyesség megkötésénél vezettek. Magam is óhajtanám, hogy mielőbb eljőne azon idő, midőn a pénzügyi kormányzat azon állapotban leend, hogy mentül több részeken és vidékeken a só meghatározott árakon a kincstár saját raktáraiból és saját áruidáiból árultassék, azért, mert az eddigi tapasztalás azt bizonyította, hogy a nép legnagyobb része, t. i. a földmivelö nép. nincs azon állapotban, hogy a messzebb fekvő raktárakból vagy nagyobb összeget vegyen, hanem csak a kisebb árulási helyeken veszik, rendesen sokkal nagyobb árral fizetvén a szükségelt sót. Számos példát tudok, hogy még ott is, a hol a kincstári raktárak nagyon messze nincsenek, melyekben 7—-8 forintért árultatik a só, a nép a kisebb árusoknál fontját 10 kron veszi. De hogy a sóárak leszállítása a nép nagy részének érdekében foganatosíttathassák, szükséges, hogy a só mentül több helyen árultassék á megszabott árakon s jó mértékkel, természetesen a szállítási költségek hozzá számításával. Azonban ennek kivitele akadályozva lesz mindaddig, míg a hazánk nagy részét sóval ellátó máramarosi sóaknák vasút által összeköttetésbe nem hozatnak a Tisza hajózható részével és a vasúthálózattal; mindaddig számosabb raktárakat felállítani nem lehet. Ugy méltóztassanak a dolgot felvenni, hogy most csak a Tiszán lehetséges a szállítás, mely Máramarosban még csekély folyó levén, kis vize miatt csak az esztendő néhány hetén át alkalmas a talpakon szállításra, minélfogva a folytonos szállítás lehetetlen. Ellenben, ha a vasút kiépítése folytán a máramarosi sóaknák a Tiszával és az országos vasúti hálózattal kapcsolatba hozatnak, mint méltóztattak elhatározni, ugy hiszem, azon állapotban lesz a pénzügyi kormányzat, hogy a sót nem csak olcsóbban szállíthatja, hanem mindenütt a fogyasztók számára kellő mennyiségben felállított áruidákban áruitathatni fogja, és azt hiszem, hogy ezen intézménynek életbe léptetése annak idejében szükséges is. Elmondván e szerint nézeteimet az egyezmény lényegesebb pontjaira nézve, bebizonyítottam azt, {Halljuk!) hogy nem áll Bujanovics képviselő urnák tegnap mondott azon állitása, hogy a jelenben fenálló sóár mindenütt egyenlően leszállítandó, hanem az egyezményben megállapított elv az, hogy a termelő helyeken, tehát a sóaknákban mind Magyarországban, mind Ausztriában valóban 2 fr 40 krral lejebb szállittassanak, hozzászámítva mindezen a vidéken azon kiadásokat, melyekbe a szállitás és elárusitás kerül. Annyival inkább szükséges volt pénzügyi szempontból a különböző árakat megtartani, minthogy ezen különbözetek meg nem tartása esetében az egyezmény is meg lenne ingatva, de az előszámitott jövedelem is a kincstárba be nem folyna. Tehát magának az egyességnek alapfeltétele az. hogy az egyességben megállapított árak megtartassanak, különösen pedig ott, hol a sóraktárak közel feküsznek a nyugati határszélekhez. T. ház! Én értem és természetesnek találom, (Halljuk!) hogy minden t. képviselő úr (Halljuk!) a mellett, hogy a közös érdeket szem elől nem téveszti, egyszersmind a maga saját vidékének érdekét is védelmezi, és a mennyire lehetséges, azt előmozdítani igyekszik; azonban azt tartom, hogy ennek is van bizonyos határa, melyen tul nem mehet akkor, midőn az állam közös érdekével találkozván, azzal összeütközésbe jő, mert mégis végre az állam érdekének kell dönteni. E tekintetben tehát azon nézetben vagyok, hogy a netalán egyes vidékekre nézve engedélyezendő könnyebbitéseknél legyünk az elvben igazságosak s következetesek, a kivitelnél pedig akként szabályozzuk, hogy a két minisztérium közt kötött egyesség és annak alapjából kiinduló törvényjavaslat kivitele lehetetlenné ne váljék.
