Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.

Ülésnapok - 1865-250

CCL. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 27. 1868.) 20? sze be. Bátor vagyok kérni a t. házat, hogy ezen szer­kezeti hiány miatt ne méltóztassanak ezen törvény­javaslat vég megállapítását és szentesítés végetti fel­terjesztését elhalasztani, mit annyival kevésbbé ta­lálnék czélszerünek, miután nevezetes kedvezések foglaltatnak ezen törvényjavaslatban, s kívánatos, hogy a terhet viselők mielőbb részesüljenek annak jótékonyságában. Ennélfogva kérem a tisztelt házat, tegye át a központi bizottsághoz, a központi bizottságot pedig, hogy ily értelemben szerkesztendő formulatioját a jö­vő, azaz keddi ülésben előterjeszteni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök: Megnyugszik a t. ház, hogy a 7. sza­kasz a központi bizottsághoz tétessék át? {Fölkiál­tások: Elfogadjuk!) Ennélfogva e szakasz a közpon­ti bizottsághoz fog utasíttatni uj fogalmazás végett. Horváth Lajos jegyző (olvasna a 8. sza­hiszt.) Kerkapoly Károly előadó: A központi bi­zottság megállapodása szerint ezen szakasz kima­rad, miután az intézkedés a t. ház által már elfogadott 5 szakasz módositványai által megtéte­tett. (Helyeslés.) Elnök : Tehát a 8-ik szakaszt kihagyatni kívánja a t ház és a következő 9-ik lesz a 8-ik sza­kasz. Horváth LajOS jegyző (olvassa a 9. sza­kaszt, mely észrevétel nélkül elfogadtatik. Olvasssa a ÍO-iket.) KaCSkOViCS IgnáCZ előadó: Nekem a most felolvasott pontra nézve a 9-ik osztály nevében mó­dositványt kell tennem, mely annyiból áll, hogy a 10. szakasz megtoltandó lenne e kifejezéssel: „az örökséget terhelő adósságok levonandók". Ezen szakasz arról rendelkezik, hogy ha az örökösök között oly követelések forognak fen, melyek két­ségesek, azok bizonyos módok szerint legyenek tár­gyalandók. Szükséges leszen azon adósságokra fi­gyelemmel !i enni, a melyek ugyanazon hagyatékot illethetik, s ez annyival inkább szükséges, mert az eddigi gyakorlat különböző, t. i. némely vidékekben azon adósságokat vették figyelembe, melyek telek­könyvileg az illető tárgyakra be lettek jegyezve, máshol azon adósságok lettek felszámítva, melyek a concursusperek szerint némi előleges joggal vol­tak fölruházva. E szerint tökéletesen az illető eljá­rónak önkényétől függött ezen adósságokat felven­ni, és minő mértékben fölvenni ? De más részről a < kincstár érdekét sem szabad károsítani, tehát szűk- j séges oda tenni, hogy „igazolt adósságok", hogy az illetők igazolják, mi terheli a hagyatékot. Ké­rem tehát e toldalékot elfogadni. {Nagy zaj.) Csengery Imre jegyző (olvassa a 9-ik osz­tály módositványát.) Lónyay Menyhért pénzügyén Azt tartom, hogy az ilyen törvényjavaslat fogalmazásánál min­den más viszonyokra is kell tekintettel lenni. A va­lósággal bekeblezett terhekre nézve mi sem jöhet kérdés alá; hanem oly intézkedéseket nem kell ten­ni a törvénybe, a melyek folytán sok esetben az eszközöltetnék, hogy valaki úgyszólván képzelt adósságoknak, a melyek nem léteznek, kimutatására jogosíttatnék fel. Az indítványt tehát czélszerünek nem tartom,mi után ennek következése azlenne, hogy utoljára megtörténhetnék, hogy ily nem valóságos terhek felszámítása folytán a tömeg névleg elenyész­nék s azzal az adózási alap is. Ha méltóztatnak módo­sítást tenni, inkább azt óhajtanám, hogy legyen ha~ tározott és kijátszásokra alkalmat nem szolgaitató, p. o. a bekeblezett terhek vétessenek tekintetbe. Egyéb­iránt eddigi eljárás szerint minden olyan teher, a mely iránt kétség nem lehet, ugy is tekintetbe vé­tetik s letudatik. Kerüljük tehát az oly szerkezetet, mely kijátszásokra adhatna alkalmat. Én tehát óhaj­tanám megtartatni a központi bizottság által ajánlott szerkezetet. BÓniS Sámuel: Abban igaza van a t. pénz­ügyminiszter urnák, hogy a törvényhozásnak óva­kodni kell, nehogy olyan törvényt hozzon, a mely kijátszásra adna alkalmat; hanem szerintem ez a szó magában: „bekeblezett adósságok" nem lenne elég, mert pl. a váltók be nem kebeleztetnek: ugy kellene tehát tenni, hogy „bekebelezett adósságok és biztosított váltók." Ezt kérném oda tétetni. {Helyeslés.) Deáky LajOS: T. ház ! A mennyiben ezen szabályt a közönségre nézve nagyon terhesnek tartom, annyiban kénytelen vagyok ellene felszó­lalni. Az eddigi mód szerint hagyatéknak csak az tekintethetett, a mi az adósságok kifizetése után megmaradt; még a temetési költségeket is le szok­ták vonni ezen hagyatékból, s a megmaradt összeg jött csak illetékszabás alá. Ha most ezen szakaszszaí valamely oly határozat csúsztathatnék be, a mely a bélyegtörvénynyel magával ellenkezik, hogy t. i. még azok is megadóztatás alá kerüljenek, a me­lyek e hagyatékot nem csak hogy nem emelik,hanem alászállitják, ezt a közönségre nézve igen káros, igazságtalan eijárásnak tartanám, és az eddigi gya­korlatnál, szokásnál terhesebbnek.Ez a szakasz nem áll ellentétben az eddigi örökösödési szabályok- és törvényekkel, a mennyiben ezen bélyegilletéki sza­bályok szerint levonatott a hagyatékból a tehertar­tozási állapot és a temetési költség : ha tehát ez jövőre nézve is meghagyatik, nem lehet semmi kifogásom; de a mennyiben pénzügyminiszter urnák azt tetszett mondani, hogy csak is a bekeb­lezett adósságok vonassanak le, nem pedig az ösz~ szes tartozási állapot, váltó és temetési költség, már akkor az örökösökre nézve károsítás történnék, mi ellen bátor vagyok felszólalni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom