Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-188

84 CLXXXVÜI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 13. 1867.) mi bányáink, a mi sóaknáink, a mi jövedelmeink számtalanszor, sőt folytonosan használtattak magán királyi hitelezések alapjául, ezen kötelezvények biztosításául. A második korszakban későbben a hitelezők nem találták elegendőnek ezt, és követelték, hogy az egyes államok rendéi kezeskedjenek a fejedelem által a központi pénztár, a bécsi hofkammer számára felvett államadósságokért. Ezen rendszer alatt is, noha már kevesebb mértékben, mégis sikerült Ausztriának, nem a törvény szerint, de nem is mondhatnám, hogy egészen a törvény nyel szembe szállva, depraeter legem, Magyarországot is bele vonni a birodalmi financia keretébe, így bizonyosan tisztelt barátom&hyczy Kálmán sokkal jobban tudja, mint én, hogy 1760-ban, midőn már a porosz háborúk alatt Ausztriának nagyobb öszvegekre volt szüksége Mária Terézia alatt, a magyar camaralis birtokokra 3 millió forint vétetett fel, Grassalkovich, akkori kamaraelnök bízatván meg, a felvett adósságnak a magyar kamarajavakra leendő biztosításával; 1762-ben pedig Batthyány Lajos az akkori nádor bízatott meg, hogy Magyarország hitelére 10 millió forintot vegyen föl. Á negotiatióval Eszterházy Ferenez bízatott meg. Ez évben országgyűlés nem volt, ezt tehát természetesen az országgyűlésnek be sem jelenthették; s noha a nádor avatkozott ezen kérdésbe, mégis alkotmányellenesnek kell tartanunk ezen eljárást, bárha bevitték ezen kérdést a megyék termeibe, s igen érdekes adatokat lehet még most is feltalálni, mit szólottak egyes megyék ezen kérdéshez. Ezen adósságok, mint Ghyczy Kálmán tiszt, képviselő úr előadta, beolvadtak a nagy összes államadósságba. 1818-ban ezek is a többi adósságok sorozatába Boroztattak, s a mint én értesülve vagyok, 1828-ban ezek közül végkép kisorsoltattak, és így az utolsó kötvény is kisorsoltatván, ezen adósságok ily módon névleg megszűntek; de nem szűntek meg valóban, csak annyiban, a mennyiben más ezüstre szóló kötvényekkel cseréltettek ki, a tőke pedig fen maradt mind ez ideig. így küzdött a nemzet folytonosan ezen financiális politika hatálya ellen ; küzdött, de soha teljes sikert nem aratott, így p. o. kénytelen volt eltűrni 1763-ban, midőn Mária Terézia először behozta a bankót. Nem is említve — miért is említeném ? hiszen ez mindnyájunk köztudomására van — küzdött 1811-ben az államcsődidejében, a febr. 20-án kiadott pátens ellen, mely mégis daczára minden küzdelmünknek 1812-ben szeptemberben erőszakkal is érvényesíttetett. Követelte pedig ezen nagy financzialis eró'megfeszitést Ausztriának külügyi politikája. Azt nem lehet tagadni, hogy Ausztria geographiai helyzeténél fogva kitéve a keleti, kitéve a nyugati behatásoknak, már helyzeténél fogva inkább ki van téve minden külbenyomásoknak innen és amonnan, mint más szerencsésebb fekvésű államok; de nagy részében vagy legalább egy részében ezen külügyi politikát bizonyára részint az uralkodóház traditionalis vágyai, részint a semmi ellenőrzés által nem korlátolt absolutismus hozta létre. Az tehát véleményem szerint most a feladat, megtudni és határozottan constatálni, lehet-e ezen eddig folytatott külügyi politikának és az ezzel folyvást karöltve járó financiális politikának némileg gátat vetni, vagy azt alkotmányossá és olyanná tenni, mely a mi érdekeinknek megfelel ? Azt hiszem, t. ház, hogy ezen feladat szükségéről mindnyájan megvagyunk győződve, legalább közülünk még nem hallottam senkit, a ki azt tagadta volna, sőt hallottam, hogy ennek szükségét többen hangsúlyozták. Az a kérdés már most, hogy midőn először van alkalmunk egyenesen ezen kérdés szemébe nézni, helyesen van-e az idő választva, melyben annak szemébe nézünk? és másodszor, mi módon oldjuk meg ezen kérdést? Én azt hiszem, ez az első és eddig egyetlen alkalmas időpont, melyben ezen kérdésnek szemébe lehet nézni. Eddig, bár küzdött is ellene a nemzet folytonosan, nem juthatott eredményre, mert az alsolutismussal egyezményre nem léphetett, a népekkel pedig az egyezményt megkísérteni sem lehetett, mert ezen népek nem rendelkezhettek saját ügyeikről. E tekintetben most megváltozott a helyzet: most többé nem a hatalommal állunk szemben, hanem állunk mint nemzet, nemzet irányában. De azt sem lehet ignorálnunk t. ház, hogy nagyon ritkán voltak momentumok, történelmünkben, midőn a legitim hatalomnak, nem mondom kedvező, de igazságos hajlama is felénk vonatkozott volna. Én ugy hiszem — legalább azzal kecsegtetem magamat — hogy most ezen pillanat is elérkezett: elérkezett a kényszerűség követelménye gyanánt; de bizonyára a jövendő történész nem fogja kifeledni ezen kényszerűség mellett azoknak érdemeit, kik e lehetőséget elősegítették, nem különösen annak érdemeit, ki bár magas helyzetben ragyog, de mégis tekintve a mű nagyszerűségét, ahhoz mérve csak gyönge eszköznek tekinthető; és a történelem igazságos és méltányos fog lenni azon magasan ülő nő irányában, ki ezen átalakulásra kedvező alkalmat nyújtott. {Helyeslés, a jobb oldalon.) Ezen tekintetbői is kedvező a pillanat a megoldásra : mert habár nem oly nagy nyomatékú is egy embernek, sőt magának a hatalomnak irántunk igazságos volta; de véghetetlen nagy fontosságú annak ellenkezője, és ha mi ezen alkalmat elszalasztanók, bizonyára azok, kik csak erre várnak, fel tudnák azt használni \óbban, mint mi felhasználni hajlandók vagyunk. Ha tehát elismerjük a kiegyezés szükségét