Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-188

CLXXXVIIL OESZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 13. 1867.) 83 kell szembe néznünk, és nem csak szembe néznünk, sőt kisebb-nagyobb mértékbem elhatároznunk magunkat arra, hogy abban mi is, az elszegényedett nemzet, részesüljünk. Ezen kérdés nem uj, ezen kérdéssel, ezen óriással, t. i. az osztrák financia hatályával és ennek eltávolítása vagy legalább megzsibbasztása kérdésével őseink folyton foglalkoztak azon pillanattól kezdve, melyben ezen államszövetkezésbe léptek. Igaz, hogy megóvták, beesületökre legyen mondva őseinknek, megóvták a nominális jogot, de lényegben azon hatály alól soha semmi viszonyok közt nem voltak képesek menekülni. Milyen volt ezen financzpolitika, milyen ennek a múltja ? Némelyek jellemezni szokták a történetben az egyes intézményeket, egyes traditiokat. így még a financiát illetőleg is pl. előhozta itt már egyik t. barátom, hogy második Fridrik azt szokta mondani: hogy azért vertem meg Ausztriát , mert pénztáramban két tallérral mindig több volt, mint Ausztriáéban; és valóban a porosz traditio ezen indul el és ugy látszik sikerrel. Ausztria egészen rendkívüli és a történelemben nem ismert alapokon fejlődött, tartotta fen magát és tartja fen magát mint hatalom mind mai napig; és nem mondom, hogy egészen találó, de mégis nem tartóztathatom magamat, hogy el ne mondjak a t. ház előtt egy adomát, de a mely mégis történeti adoma. Midőn habsburgi Rudolf 1275ben ama következményeiben végzetteljes hadjáratra akart indulni, melynek folytán aztán őseink segítségével Ottokárt legyőzte és lehetővé tette, hogy egy évezredre vagy legalább több századra bizonyos geográfiai határok és fogalmak alakuljanak Közép-Európában, előbb egykorúira indult Németországban. A Rajna mellett utazván egyik vazalja, Klinken ura azt kérdezte tőle: „Uram király, te nagy hadjáratra indulván, kit viszesz magaddal, kit nevezesz ki kincstárnokul?" Habsburg Rudolf azt feleié: „Kincseim nincsenek, sőt pénzem sincs több ezen öt rósz sillingnél, mely a zsebemben van; és így kincstárnokra nincs szükségem." „Tehát miből fogod katonáidat, zsoldosaidat fizetni ?" „Arról nem gondoskodom, arról gondoskodik az Isten." (Mozgás a bal oldalon.) És, uraim, nem mondom, hogy ez volt szelleme az osztrák financiának igy századokon keresztül, de legalább hasonlitott ehhez. Folytonos küzdés a financiával és mégis legtöbb esetben folytonos siker. Miért ? Mert a körülmények és a követelmények kényszerűsége egy helyzetet fölállítani, egy helyzetet megalapítani kényszeritett itt KözépEurópában, mely daczára azon folytonos financiai zavaroknak is, a hol az volt a jelszó: Majd gondoskodik az Isten! fentartotta magát. Ily financiális viszonyok közé jutottunk mi mindjárt állami összekötetésünk kezdetén. Magyarország azt vélte, hogy a törvény betűje által megóvja jogait, mind azon hatály alól menekülhet, vagy legalább ha nem menekülhet is, el nem ismervén annak jogosságot, fentartja alkotmányát és e tekintetben is önállóságát. Es I. Ferdinánd nem is igyekezett e tekintetben szembe menni a nemzettel, hanem mindjárt 1528-ban Esztergomban január 8-án kiadott rendeletéb?n. mely nagyon nevezetes okmány, rendezte a magyar kamarát, annak utasítást adott, és elmondá, miként szedje be mindazon jövedelmeket, melyeket Magyarországban be lehet szedni, s egyszersmind azt rendelte, hogy ezen kamara minden telesleget, vagy is inkább szabatosabban szólva, az összes bevételt már akkor a bécsi hofkammerbe szolgáltassa át. Ugyanazon évben, 1528-ban országgyűlés is volt. és ezen nagy horderejű intézkedés az országgyűlésnek még csak be sem jelentetett, legalább semmi diplomatiai nyom arról nincs. Észrevették ezt őseink, hogy tuiajdonkéjaen ilyen módon az ő pénzökről, a nemzeti vagyonról, nem alkotmányos utón történik rendelkezés, és már 1569-ben — matekkor Miksa uralkodott — kérték a fejedelmet, hogy a magyar dolgokat magyar tanácsosokkal intézze. Ez Miksa alatt történt, és Miksa, mint talán egy sem az osztrák házbeli uralkodók közül II. Jósef előtt, már azon időben nagy centralista volt, és azt monda a rendek kérésére, mi a törvénybe is felvétetett, mi felette nevezetes : „Quae justitiam jura et 1 ibertates regni adtinent in Hungarico, quae Cameraiia in Camerali, quae ad bellica negotia pertinent in bellieo tractabuntur consilio, sicut hucusque solitum est;" hanem megengedi, hogy „bini interpretes" — nem is tudom jól magyarul kifejezni, két tolmács a ki hofkammertó'l vette a fizetést — rendeltessék oda, kik a magyar dolgokban képviseljék Magyarországot. Később, midőn a Mátyás és Rudolf közti viszály keletkezőben volt, a magyar rendek már azt mondották, és törvényben is kifejezték, hogy a magyar kamara szabadittassék fel az osztrák kamarának hatalma alól; és ezt ismételve kifejezték, kifejezték még 1791-ben is. De ez a kifejezés mindigcsak irott malaszt maradt, és soha praktikus eredményre nem vezetett, annyira nem vezetett, uraim, hogy az osztrák financia hatálya még a későbbi államadósságok felvétele egész korszakában a nemzetre nehezült. Az osztrák államadósságok keletkezésének aeráját három részre, három epochára lehet osztani. Az első időszakban a fejedelem nevére vétettek fel az adósságok, de mindig és mindig folytonosan vétettek föl; és azokról kiadattak olyan magán adóslevelek, mint a minőket kiadunk mi, ha pénzre van szükségünk; és ezen adóslevelek . mindig valamely hypothekára fektettettek, és a 11*