Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-185

CLXXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 10. 1867.) 23 én investitiomra adatott, az az én legkizárólagosabb terhem; ezt tehát világosan, okvetlenül én tartozom viselni, és másra tukmálni egyátalában jogosítva nem vagyok. (Helyeslés a bal oldalon.) Annálfogva ezen kérdésre nézve, azt hiszem, a a törvényesség azt kívánja, hogy mielőtt a méltányosság terére lépnénk, ezen adatok okvetlenül tisztába legyenek hozva. Az mondatott, hogy igéretünket be kell váltanunk. Szent igaz, ugy van. Ha van valaki itt, ki az ország által tett ígéretet beváltani nem kívánná, én egyike vagyok azoknak, kik ellene szavaznak. De mivel igéretemet becsületesen, hiven, lelkiismeretesen akarom beváltani, és ezt csak ugy ígérhetem meg egész lelkiismeretséggel, ha számot vetvén képességemmel, annak megbirhatásáról meg vagyok győződve: azért kívánok előlegesen minden költségekről teljes meggyőződést szerezni, hogy igéretemet szentül megtarthassam. [Helyeslés a bal oldalon.) Azt mondták előttem szóló képviselők, és Kautz Gyula t. képviselő ur különösen hangsúlyozta, hogy ezt a terhet könnyen megbírhatjuk. En ugyan nem tudom, mily terhet ért ő: mert én épen azért csatlakozom azon véleményhez, mely az adatok kimutatását kéri, hogy megtudhassam azon összeget, melylyel ezentúl adózni fogunk. Boldogoknak tartom azokat, kik azt hiszik, hogy ezen terhek eJviselhetők. Én megvallom, nem tartozom azok közé. E kérdésnek felderítésére nem kivánnék messze menni. A statistikai, nemzetgazdasági és statuspolitikai tanulmányok nem vezetnek biztos czélra; ezek igen elasticusok, s a körülmények, viszonyok is tetszésünk szerint alakulnak és nagy befolyással bimak rajok az életnek mindennemű viszonyai, melyeknek rendezése nem tőlünk függ. En az életet kérdem meg, és mint az élet képviselőit, önöket mindnyáját, t. képviselőtársaim, kik közt a nagy birtoktól le egész a szerény iparig minden adózási ág képviselve van, bátorkodom önöket mindnyájukat kérdeni: vajon találkozik-e csak egyetlen egy is közöttük, ki a koronázás előtt azt ne hangoztatta volna, hogy az adózási terhek már elviselhetlenek? (Helyeslés a bal oldalon.) Besze János: Most is azok! Detrich Zsigmond: Ha most is azok, uraim, akkor nagyon sisiphusi munkát akarnánk bevégezni, mert összeroskadástól akarjuk megóvni szomszédunk házát a magunkéval együtt, és bevalljuk, hogy nem bírjuk megóvni, s mégis azt akarjuk, hogy láthatatlan quantumot szavazzunk meg, melynek se természetét, se mennyiségét nem ismerjük, és tegyük ki magunkat előre azon veszélynek, hogy a roskadás okvetlenül bekövetkezik. A koronázást hangsúlyozom, mert mindnyájunk lelkében ezen nagyszerű ünnepélyes cselekvény a panasz hangjait elaltatta; hangsúlyozom azért, mert a gondviselés is kedvezni látszott ezen örvendetes jelenetnek, a mennyiben tisztességes terméssel áldattunk meg, mely áldások közt hajlandók volnánk elfeledni a multak emlékezeteit; de még hozzáteszem dicséretére a pénzügyminiszter urnák, miszerint sokkal nemesebb, sokkal emberségesebb módot követett az adók beszedésére, mint volt az előbb. Ez okozza, hogy a koronázás óta nem jajgatunk ; de igen is azelőtt nem találkozott senki, a ki fel ne jajdult és ne imádkozott volna: „Uram! könyörülj rajtunk, mert elveszünk!" Akár a polotákba, akár a kunyhókba tekintettünk : a sülyedésnek és elszegényedésnek mindenütt nyomát találtuk. Ez volt oka igen is annak, hogy összetartottunk: mert a nyomor összetartott bennünket; és azok is, a kik ennekelőtte a külföldön költötték el jövedelmeiket, bejöttek hozzánk és hazafias kötelességöket nemesen teljesítek, és ez nyereség volt a nyomatás alatt, és e korszakban teljesült a költő óhaja : Vajha lennék istene A magyar hazának: Sújtanám, mig fiai Összetartanának! mert az adó terhe alatti elnyomatásunkban mindnyájan egyaránt panaszkodtunk. Egyébiránt bátorkodom kérdeni azokat, kik oly nagy mértékben hangsúlyozták azt, hogy megbírjuk a terhet: vajon az államnak az-e hivatása, hogy mindent reánk rójon, a mit megbírunk ? és vajon az államnak, a polgári társadalomnak rendeltetése az-e, hogy annyi terhet hordjunk, a mennyit csak elbirunk? Az erőszak és hatalom ránk róhat akármennyi terhet, de a társadalomnak nem szabad oly terheket róni ránk, a melyet egyátalán el nem bírunk; és kérdem, mi az állam? Volt egy király, ki azt monda: az állam én vagyok. Most vannak kormányok, melyek szintén azt mondják : az állam én vagyok! Elfogadom az eszmét, ha alkotmányos rendszerben oly férfiak foglalják el a kormánypadokat, kiknek hazafisága, becsületes tiszta jelleme és szeplőtlen múltja kezeskedik arról, hogy a nemzet javát, alkotmányos függetlenségét és boldogságát föntartani iparkodnak, a mit szerencsénkre én, egész őszinteséggel megvallom, ^kormányunk tisztelt tagjaiban egytől egyig részemről ezúttal föltalálok. Ezek kedveéri; adósságokba merülni is hajlandó vagyok, mert azt fogják mondani: A nemzet szellemi és anyagi boldogságának előmozdítására kell, hogy adózzatok, kell hogy áldozzatok. Itt van az irodalom, itt van a nevelés, itt van a művészet, itt van az anyagi, gazdasági tér. S átalában minden intézkedésre örömmel oda viszszük nekik utolsó fillérünket: „Uram,