Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-189

138 CLXXXIX. OESZÁGOS ÜLÉS (Decz. 14. 1867.) is; de olyan nak is mondottam egyszersmind, a melynél kisebbet vállalnunk igen is lehet, bár csak azon egyetlen esetben, ha annyit nem bírnánk. Hogy a „mit birunk?" kérdését én is valóban feltettem, s hogy azt a központi bizottság szem elől szintén nem téveszté, mindennél inkább képes bizonyítani azon észrevétel, melyet jelentésemre egy másik szónok épen a mai napon tőn, mondván, hogy jelentésemben többek közt az is foglaltatik, hogy a központi bizottság meggyőződött arról, hogy az egyezkedett felek együtt sem bírják meg a terhet. Igaz, ez is foglaltatik abban; de nem így, s nem csak ez. Az illető hely szó szerint igy hangzik: „Mivel a központi bizottság arról is meggyőződött, hogy nagyobb terhet, még ha a czél végett szükséges lenne is, hazánk nem bírna el: helyeselte annak egyezményileg lett megállapítását, hogy az egyezkedő felek által együtt sem Mrt teher megkönnyebbittessék/' S ezzel mit mondottunk ? Azt mondtuk, hogy a kitüzütt czél végett többre is lenne tőlünk szükség , de mivel többet nem birunk meg, az egész terhet kisebbé kell tenni; azt mondtuk, hogy ép ez okon helyeseltük a conversiónak egyezményileg történt módon lett megállapítását. Ebben — hogy Madarász képviselő ur irányában megjegyezzem — nincs ellenmondás; ilyen csak az lenne, ha arról győződvén meg, hogy a terhet a két fél együtt sem birja meg, azt mondtuk volna, hogy tehát vállaljuk el, nem pedig, hogy azt meg kell könnyebbíteni, főleg, ha az bárkinek is megkárosítása nélkül lehetséges. Én azt láttam, hogy ez lehetséges a conversióval, s azért helyeseltem, hogy az kiköttetett, mint helyeselte a középponti bizottság is. Áttérve a tárgy érdemére, most, azon viták után, a melyek alatt az ellenrészről felhozott minden érv, közvetve vagy közvetlen, irányozva volt a jelentésemben felhozott motívumok ellen, megvan azon örömöm, hogy ismételhetem azon ténynek constatálását, hogy köztünk s a bal-közép között e súlyos kérdésben nincs elvi eltérés. Nincs elvi eltérés közöttünk, mivel mindkét részen meg vagyunk győződve, hogy az osztrák státusadósságokat magunktól egészen el nem utasithatjuk, s igy, ha nehéz lélekkel is, de mégis megnyugszunk azon egy részének átvállalásában, és pedig, mint épen ezen viták tanúsítják, nem csak azért, mivel a törvény kívánja ugy, hanem azért is, mivel látjuk, hogy ha az nem kívánná is, másként nem tehetnénk. Tanúsítják ezt e viták az által, hogy épen Tisza Kálmán képviselő ur, a törvény motívumain kívül s nem helyett, még mást is hozott fel, mondván, hogy ha amaz adósságokat egészben visszautasitnók, ellenségeinkké tennők mind azokat, kiknek érdekei azok által érinj tétnek. Mellesleg mondva, részemről nem értem, I hogy ő, ki ez érv által indíttatja magát, hogyan mondhatá mai beszédében, hogy nem fogadhatja el soha azon indokolást, a melylyel sokan élnek, hogy tegyük meg ezt vagy azt. mert különben is kényszerítenének. De nincs köztünk elvi eltérés még azért is, mert azon közösen megnyugszunk, hogy évjáradék kötelezése által történjék meg a tehervállalás; megnyugszunk, habár az egyik félnél nem a választott forma helyeslésén, hanem csak a már meghozott törvény iránti köteles tiszteleten alapul is ezen megnyugvás. Sőt messzebb is megy az egyetértés köztünk. Egyik mint másik fél ugy kívánja, hogy azon osztrák államadósságokért, a melyek terhéből egy részt magunkra vállalunk, semmi solidáris kötelezettség ne statuáltassék, s egyik mint másik fél azt akarja, hogy annyit vállaljunk el, a mennyit meg is birunk. Ily egyetértés mellett honnét mégis e több napos vita ? kérdhetné valaki. Onnét, hogy inig az egyik fél olyannak látja a törvény szövegét, hogy általa solidaritásba nem vonatunk, addig a másik fél aggódik annak némely kifejezése miatt. mit ez irányban elhibázottnak tart; azután meg onnét, hogy eltérnek nézeteink annak megítélésében, mit szabad vállalnunk; sőt már abban sem értünk egyet, mi módon legyen e kérdés bizton megoldható. Engedje meg a t. ház, hogy szorosan a tárgynál maradva, fordított sorban világosithassam meg e vitás pontokat, szólván menten minden animositástól. azon nyugalommal, melyet érdemel és kivan a szőnyegen forgó tárgynak roppant fontossága. Tisza Kálmán ur és utána a bal oldalnak mindannyi szónoka ugy véli, hogy a tövénynek ezen kifejezése: „a mit tennünk szabad* egyértelmű ezzel: „a mennyit megbirunk." Én sem tagadom ezt. Ugy vélekedik továbbá t. képviselő ur, hogy azt, mennyit birunk, az által tudjuk meg, ha számot vetünk országunk lehető jövedelmeivel, számot vetünk szükséges, ugy közösügyi, mint országos kiadásaival, és ezen kiadásokból a lehető bevételeket levonjuk, mert a levonás után ott maradó összeg fogja megmutatni, hogy mennyivel járulhatunk az államadósságok terheihez, mert annál többet felajánlani nem lehet. Előadásának ím e tételét, gondolom, eházban mindenki ugy érté, a mint érté azt Kautz, Fest és Somssich, hogy t. i. ő a legközelebbi év budgetének előterjesztését kívánja, s annak tételei alapján akarja eldönteni azt, mit bir meg ez ország. Ma megértettük, hogy nem ezt kívánja; de kénytelen vagyok megjegyezni, hogy ezt mondotta. {Helyeslés a jobb oldalon.) Megmondom, miért