Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.
Ülésnapok - 1865-189
134 CLXXXIX ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 14. 1867.) szomszéd házához, minek eredménye az lesz, hogy saját házunk fog összedőlni s a szomszéd házát is meg fogja semmisíteni. (Zaj a jobb, helyeslés a bal oldalon.) Kautz Gyula képviselőtársam ... {Zaj.) Nem fogok többre reflectálni, csupán Kautz Gyula képviselőtársam némely állitására válaszolok, és aztán át fogok térni a cultusminiszter ur beszédére. Kautz Gyula képviselőtársam azzal indokolta, hogy a terheket el kell vállalnunk, hogy hazánk integritása is megvédetett. Azok folytán, a mik már előttem elmondattak, ezen kérdés eléggé kimerittetvén, erre nem szükséges felelnem. De azt is monda, hogy elvállalhatjuk a terheket, mert visszanyert államgazdasági önállásunk folytán el fogjuk azokat viselhetni. Tudom, hogy az államgazdasági önállóság nagy gyümölcsöket teremhet, hiszen elég példára történt hivatkozás, de csak azt felelem, hogy a mi államgazdasági önállóságunkat nagyon furcsán fogja illustrálni azon kereskedelmi és vámszerződés, melyet itt már némelyek felemiitettek, s mely nem sokára tanácskozásunk tárgya lesz: furcsán, mert azon szerződésben meglehetős hosszú évek során érvényben hagyjuk azon vámrendszert s az indirect adóra vonatkozó szabályokat s a legnevezetesebb iparágakra vonatkozó intézkedéseket, a melyek ellen eddig mindannyiszor, mint érdekeinkre nézve sérelmesek ellen panaszkodtunk. Ha ezek, igaz, nem örökre, de évek hosszú során érvényben maradnak, nem tudom, hogy fog anyagi jóllétünk oly gyorsan emelkedni ? Áttérek a solidaritás kérdésére. Azt mondotta ö, hogy a törvényjavaslatban nincs benne a solidaritás : mert nincs benne a közös kezelés, mert nincs benne az ellenőrködés; ezeknek ben vagy ben nem lététől, függesztette föl a solidaritás ben vagy ben nem létét. De egyfelől a közös kezelés, mivel a kezelés a közös pénzügyminiszterre kívántatik bízatni, benne van ; másfelől ellenemben indokolta azt, hogy az ellenőrködósre szükség van: ezért, bár nem állitottam azt, hogy a solidaritás a javaslatban tisztán benne van , de az ő indokolása folytán, tisztán ben levőnek kellene hogy tekintsem, mert mindaz benne lesz, a miből szerinte a solidaritást ki lehet magyarázni. A 4-dik szakaszban felemiitetteket illetőleg azt monda, hogy szükséges azt az egy milliót különösen kitenni, mert szükséges tudnunk, hogy mennyivel kell az államadósságok unificatiójához járulnánk; tehát elismerte, hogy ez értelemben a még megosztatlan tőke iránt vállalunk kötelezettséget, a mi ismét nem mutatja, hogy a solidaritás létét kimagyarázni nem lehetne. Igaz, vau a javaslatnak egy 9-dik szakasza, melynek értelme szerint az évi járulékból törleszteni is lehet, sőt ha Isten megsegít, törleszthetnők az egészet, s akkor tán azt is hihetnők, hogy megszabadultunk a solidaritástól; de ott marad, a mint már emlitém, az egy millió, mint mementó móri, hogy emlékeztessen t hogy a többi tőke iránt is van még kötelezettségünk. A reductiót illetőleg azt monda, hogy ha a magyar pénzügyminiszter a reductióra nagyobb mértékben törekedett volna, az által solidaritásba sodort volna bennünket. Ezt én egyszerűen tagadom, mert ha az megtörténhetik, a terhek megosztása most, a leszállítási terhekkel is épen ugy megtörténhetett volna. Azt mondotta továbbá, hogy az roppant resensust keltett volna ellenünk. Meglehet; csak hogy azon resensus mégis fel fog költetni ellenünk; sőt többet mondok, már is megindultak arra nézve, hogy felköltsék, s midőn az örökös tartományok magok érdekében kamatleszállítást fognak tenni, ezt azzal indokolják, hogy a magyarok nem vállaltak eleget. És igy még ha a resensus elkerülése végett nagyobb terhet vállalunk is, mint elbírunk, mégis fog irántunk resensus nyilvánulni, ha csak ismét újra több millióval nem kedveskedünk. (Zaj a jobb oldalon.) Nem terjeszkedem tovább a czáfolásba, hanem áttérek a cultusminiszter ur beszédére. Midőn ő azt monda, hogy akkor tekinti a kérdést megoldottnak, ha az országban meggyőzetik arról mindenki, hogy a megoldás helyes, és hogy semmi se felesleges, a mi e kérdés felderítésére vezethet, valóban arany szavakat mondott. Nekem ennek folytán azt kellett volna várnom — ha a helyzetet nem ismertem volna — hogy ő indítványomat fogja pártolni. Mert azon indítványnak semmi egyéb czélja nem volt, és nincs, mint az, hogy a kérdés felderittessék, és hogy meggyőződjék a hazában mindenki arról, hogy a majdan megállapítandó összeg helyesen állapíttatott meg. O azt helyzetében nem tehette, hanem a helyett meglehetős kemény bírálat alá vette a statistikai és politikai számtant-—pedig azt gondolom, hogy nem azokat kell vala megtámadnia, hanem azon egyéneket, kik ezekkel visszaéltek — és azt monda, hogy már csak azért se lehet a múlt idők tapasztalatai nyomán megállapitni, mennyit fizessen az ország, mert azok igazságtalan adókivetésen alapulnak. Tökéletesen áll az, hogy az adókivetés igazságtalan volt; de igazságtalan főleg azért, mert túlterhelő volt reánk nézve. Ha már most oly költségvetés nyomán vállalnánk el kötelezettséget, lehetne azt mondani: nem vállalhatunk enynyit, mert sok; de azt nem lehet mondani, hogy: mivel túlterhelő alapon készültek a kimutatások, vállaljunk többet.
