Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-189

CLXXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 14. 1867.) 117 kotmányunk után ne áldozza fel anyagi csekély tehetségünket is, ne dobja oda, ne, különösen figyelmezve a központi bizottság azon véleményére, melyre az előttem szólott jobb oldali képviselőtársam ellenkezőleg vonatkozott, mint én mondom, azon véleményére a központi bizottságnak, mely nyíltan kifejezi, hogy ezen államadósság mind a két fél által is elviselhetetlen. Nagyon bölcsen mondotta tisztelt cultusminiszter úr a muít napokban, hogy ne csak megszavazzuk e törvényjavaslatot, de szükséges, hogy az a közvéleménynyel is találkozzék, azon közvéleménynyel, tisztelt képviselőház, mely már eddig is meglehetősen le van hangolva vesztett politikai reményének érzetében, mondom, hogy lehangolva odáig, hogy ezen áldozatokra valósággal és minden esetre készséget magában nem talál, mert a jelen állapottal, a mai alkotmánynyal épen ugy, mint én, megelégedve nincs. Tisztelt képviselőház! Szeretném mostani állitásomat a közvélemény, a meggyőződés biztos próbájára tenni titkos szavazás utján, és én azt hiszem, tisztelt képviselőház, hogy a ház kijavított akustikája mellett alig hiszem, hogy a nemmel szavazók száma tetemesen nem szaporodnék. Tisza Kálmán indítványát pártolom. (Helyeslés halfelöl.) Vadnay LajOS : T. képviselőház! Egy hete már annak, hogy átalánosságban tárgyalva tanácskozunk a szőnyegen forgó törvényjavaslatról, a mely az államadósságok egy részének Magyarország által állandó és változhatatlan évi járadékban leendő elvállalásáról szól. Jobb és bal oldalról egyaránt merültek fel súlyos aggodalmak, melyek sokoldalú tudományossággal és szakismerettel előadott s alapos okokkal támogatott szónoklatokban nyertek kifejezést. Méltók valóban, még pedig tiszteletre méltók ezen aggodalmak, mert nyilt bizonyítékai azon hazafiúi nemes érzelemnek, mely mindkét részről a haza érdekei fölött oly féltékenyen őrködik, méltók, a mennyiben nagyobb horderejű tárgy még alig forgott a magyar törvényhozás előtt. Megismerem, hogy igen terhes helyzetünk, miután határozni nehéz, nem határozni pedig nem lehet : mert a midőn egy részről a haza materiális érdekei, melyek ezen kérdés szerencsés megoldásától függnek, óvatosságot igényelnek; más részről azon ígéret, melyet alkotmányunk visszaállítása esetében, már 1861-ben tettünk, s a mely most az 1867-iki 12 ik törvényczikk által törvényes kötelezettségünkké vált, erkölcsileg és törvényileg parancsolja, hogy, ha nem akarnánk is, tennünk kell. Szerintem tehát nem lehet arról többé kérdés, hogy vállaljunk-e állomadósságot? hanem arról, hogy mennyit és miképen vállaljunk ? Aggódtam magam is, és megvallom, csak akkor határoztam el magamat a törvényjavaslat elfogadására, a mikor a legfontosabb szempontokat illető kérdésekre magamnak kielégítő feleletet tudtam adni; és e szempont három: első az, vajon a törvényjavaslatban nem foglaltatik-e olyan, a mi az államadósságokat illetőleg solidaritást vonna maga után az országra ? második az, nem volna-e czélszerübb és tanácsosabb, mellőzve ezúttal a törvényjavaslatban foglalt egyességet, ujabb számadatok alapján ujabb egyezkedést megkisérleni ? harmadik szempont pedig az , vajon képes leend e a nemzet ereje a törvényjavaslatban foglalt összeget megbírni ? A mi az elsőt illeti : e részben tökéletesen megnyugtatta aggodalmamat magának a solidaritás eszméjének a philosophiája. A solidaritás eszméje ugyanis nem egyéb, mint több adósnak ugyanazon adósságért együttes jogi kötelezettsége, vagyis a jogilag kötelezetteknek ugyanazon adósságra nézve egymásért jótállólag való fizetési tartozása. A solidaritás eszméjének tehát fő kelléke maga a jogi kötelezettség: a hol nincs jogi kötelezettség, ott a solidaritás eszméje sem létezhetik. E tekintetben tökéletesen megszüntet minden aggodalmat az 1867-diki 12 törvényczikk, a mely világosan kimondja, hogy Magyarország az államadósságokért semmiféle jogi kötelezettséggel nem tartozik. De még inkább megszünteti az aggodalmat az ezen törvényczikkek alapján keletkezett s most szőnyegen forgó törvényjavaslat az által, hogy az államadósságban való részvétre nézve egy állandó és változhatatlan évi járadékot állapít meg. A törvényjavaslatban foglalt ezen egyesség, ha az innen és túlnan is törvény erejére fog emeltetni, természetesen nem egyéb, mint szerződés; rninthoo-y pedig minden szerződés szoros magyarázatu, az államadósság egy részének állandó évi járadékban való fizetéséből, épen ugy. mintha valaki 1000 írttal tartozó adósért 50 forintnyi évi járadékot vállal, semmiféle jogtudós nem fogja a solidaritás kötelezettségét erőtetve is kimagyarázni, A solidaritás ellen tehát tökéletesen biztosítva levén, senki, még maga dr. Herbst se képes soha jogi alapon, t. i. az 186 7-iki 12-ik törvényczikk és az ezen alapuló javaslat értelmében, mely szerint csupán állandó és változhatlan évi járadékot vállalunk, a solidaritás eszméjét ránk hárítani. Ha pedig nem bisunk a jogi* alapban, hanem a hatalom lehető túlkapása ellen jövőben akarjuk magunkat biztosítani, akkor, t. ház, nincs a törvényekben, az irott malasztban menedék: mert ha a hatalom akarná csakugyan a jogalap ellenére ránk erőtetni valaha a solidaritást, akkor leszoríttatnánk a jog teréről s azon térre juttatnánk.