Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-189

112 CLXXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 14.1867.) ő érdekeikkel, habár ezt áldozattal kellene is elérnünk. {Élénk tetszés a középen.) Ne idézzük elő ismét azon keserű érdekharczot, mely nekünk annyi bajt okozott! Hol állanánk iparunkban, gazdaságunkban és szellemi kifejlődésünkben, ha ezen harcz századokon keresztül meg nem zsibbasztotta volna minden törekvéseinket ? — Nagyobb a nyereség,, melyet igy elérünk, mint az áldozat, melyet az adósságok egy részének elvállalásából politikai lételünk biztosítása tekintetéből hozunk. (Felkiáltások a közéjien: Nagyon igaz!) Hányszor szóltunk már alkotmányunk garaníiáiról, hányszor emlegettük azon rémet, melytől szabadságunkat féltjük, s melyet reactiónak neveznek ! Mi ez areactió, és kikből áll az ? Azoknak törekvése, kik az absolut hatalmat, melynek ők voltak kezelői, feledni nem tudják, és azt minden áron vissza óhajtják; de nem oly nagy a számuk, és nem oly nagy erejök, hogy bármikor félelmesek legyenek, ha nép nem áll hátuk mögött. (Zajos htszés-vyilvánitás a középen.) Most az események elválasztották tőlök Ausztria népeit, és ezen népek lesznek védői s legbiztosabb támaszai szabadságunknak, ha nem sértjük érdekeiket az által, hogy vonakodunk az államadósságok viseléséhez járulni, és nem kergetjük őket ismét a reactió karjaiba, mely magára hagyatva, nem létezhetik, de a sértett érdekek tömegével egyesítve ismét veszélyessé válbatik. Lelkem legbenső' meggyőződése az, hogy az adósságok oly mennjdségének, mely erőnkhöz képest a méltányosság mértékének felel meg, önkényes elvállalása által több szellemi, s a következéseket tekintve, több anyagi hasznot hajtunk hazánknak, mint a mennyit ezért áldozunk. (IIelyeslés a középen) Emlékezzünk a 48-diki eseményekre. (Halljuk!) Azon év annyi jó törvényt hozott létre, hogy nem lesz kegyelet hiánya, ha megemlítek egy hibát, melyet akkor elkövettünk; elkövettünk, mondom, mert én a hibának, őszintén megvallva, magam is részese valék. (Halljuk!) A 48-diki törvények szentesítése után azonnal felszólított 6' felsége — a bécsi kormány kívánságára — minket, akkori minisztereket, hogy az államadósságokból 200 milliónak, vagyis évi kamatainak elvállalását eszközöljük. A bécsi minisztérium azon hibát követte el, hogy ezt tőlünk mint jogi kötelezettséget követelte, és mi ezt el nem ismerhettük, s ugy hiszem, helyesen cselekedtünk, hogy azt, mint jogi kötelezettséget, el nem fogadtuk. De részünkről a hiba abban állott, hogy azonnal, minden haladék nélkül, ki nem jelentettük, a mit a 61-ki országgyűlés kijelentett, hogy jogilag ugyan kötelesek nem vagyunk, de politikai okoknál fogva és méltányosság tekintetéből, készek vagyunk ezen tárgy felett velők tanácskozni s kölcsönös egyezkedésünk eredményének létrehozásában mú"ködni. Mennyi baj, ' mennyi veszély, vér és áldozat lett volna ez által valószínűleg elkerülve! Nehéz ugyan utólagosan is megmondani, mi történt volna, ha ez vagy amaz J előzmény nem történik, de valószínűnek tartom mégis, hogy a harcz, melyet végig kellett küzdenünk, s melynek oly szerencsétlen eredménye lőn, hamarább bevégeztetik és kedvezőbb kimenetele lesz, ha mi akkor az államadósságok elvállalására, nem mint szorosan jogi kötelezettségre, hanem mint politikailag t szükséges lépésre hajlandók lettünk volna. (Elénk tetszés nyilvánítása a középen.) Igaz, hogy utóbb ezenlépéstől is kevésbbé idegen kedtünk volna; de már akkor minden késő volt. Azt mondják, hogy Horvátország és a felizgatott nemzetiségek már akkor elkezdették a harczot, nem az államadósságok miatt, hanem, mert nemzeti érdekeiket sértve vélték; {Halljuk!) de emlékeztetem azokat, kik az akkori eseményeket figyelemmel kisérték, hogy kezdetben, és még* ezen nemzetiségi harczok elején is, Ausztriának liberális államférfiai, kik magoknak az alkotmányt kivívták, nem voltak irányunkban ellenséges indulattal, és ha az ő érdekeiket az adósságok egy részének elvállalásával a mi érdekünkhöz kötöttük volna, nem is lettek volna ellenségeinkké, s az ő befolyásukkal, az ő segitségök által támogatva, kiegyenlíthettük volna azon nehézségeket is, melyek Horvátország és a nemzetiségek fegyveres harczát okozták. Azt mondják némelyek, hogy a népek millióit, és nem a pénzüzérek érdekeit kell tekintetbe vennünk, mert azok száma ugy is csekély. Lehet; de befolyásuk minden államban és minden időben fontos, s a nép millióira is gyakran nagy hatással van, és tekintve azt, hogy az örökös tartományokban és a fővárosban már akkor az állampapírok nem csekély része a nép kezében is volt, a kisebb kalmár és iparüző, az ügyvéd, orvos és sok más, kinek egy-két kisebb-nagyobb mennyiségű állampapírja volt. azt hitte, hogy a mi tagadó válaszunk az ő keservesen szerzett vagyonát, mely ezen papírokban feküdt, értékében alászállitja, sőt megsemmisíti, őket ellenünk ingerelte, és a reactió felhasználta ezen ingerültséget, s ellenségeink száma nagyobb és félelmesebb lett. Ha mind ez akkor nem történik, ha mindazok, kik vagyonukat féltették a mi tagadó válaszunk következéseitől, épen azon vagyonbiztosítást abban kereshették volna, hogy az államadósságok terhében mi is részt akarunk venni, nem ellenségeink, hanem szövetségeseink lettek volna. És hol állanánk most ? Ipar és kereskedelem bizonyosan virágzóbb volna nálunk is, nálok is ; a mi